’45 után Karádynak is rövid úton vége. Gyorsan színpadi engedélyhez jut, de filmszínészként nem számolnak vele. Egy ideig – 1949-től nyíltan betiltják filmjeit, és amíg listára nem kerül – színpadi sikerei kárpótolják. A kommunistáknak nincs szükségük a Horthy-éra dívájára.

Öregszem talán, tágulnak a rések, ahol bejut a szikár, de jól fogható önsajnálat, ahol értem a költőt is, magamat is, együtt nevetünk (inkább zavart mosoly) azon, furcsa apróságokra képes az élet. És ennek lehet örülni.

Retkes Máténak van egy fiókja. Egy titkos-rejtélyes fiókja, nem is annyira a fiók az övé, mint ami benne van. Ez a fiók Budapesten, a Képzőművészeti Egyetem Epres kertjében van. Máté ugyanolyan szegény családból jött, mint én. Ő is tanult Szegeden, és most Budapesten él, mint én. Ugyanúgy fontos neki szűkebb hazája Kécske, mint nekem Zsennye, de nem csak ezek a hasonlóságok kötnek minket össze. A szobraiban ott hordoz egy titokzatos kék színt, mint ahogy én is a verseimben, írásaimban egy másik, szintén kék titkot. - Weiner Sennyey Tibor megnyitóbeszéde

Kifejezetten jól vagyok a szövegirodalommal, fontos bekezdések, mondatok mégis a történet-, anekdota-, emberalapú irodalom felől maradnak meg a fejemben. Mint pl. a következő Szántó Piroskától való ötvenhatos idézet a Forradalmi szvit-ből: "A csizmák fölött dőlt el a szobor. Ha már fogta a daru, hát diadalmenetben hurcolták végig az Andrássy úton, s az Akácfa utca sarkán törték darabokra. Én is felvettem egy bronzdarabkát, nem tudom, emlékül vagy trófeául-e. Aztán mégis elhajítottam. Az üres talapzaton vigyázzban ott álltak az üres csizmák. A felkelt nép teleszarta őket." 

Akinek valaha volt vesztesége, elvitték a veteményét, lerombolták gyümölcskertjét, és olvasta a Sirályt, tudja, miről beszélek én, miről a nagyvers, miről a fájdalom.

​​​​​​​Ettől kezdve szinte csak klasszikusokkal találkozik a művészetek valamennyi ágában. Nem telepszik le, vándorol. Párizsban 1903-tól Rodin személyi titkára. 1914-ig, az első világháború kitöréséig hosszabb külföldi utazásairól Rodinhoz tér vissza. Egy ideig személyes mecénása, Thurn-Taxis hercegnő baldachinos ágyában vendégeskedik. A háború kitörése Németországban éri. A háború után Svájcba költözik, és 1921-tól a Vallis kanton-beli Muzot románkori vártornyában lakik, remetei magányba visszavonulva.

Már a születése forradalmi, ha költőről van szó. A Mama mosóasszony úri házaknál, a papa román szappanfőző. Ez a kombináció ritkán hoz létre maradandó alkotást, és lám. A szappanfőző lelép, ő nevelőszülőkhöz kerül, forradalmian bizonyítva, a Horthy-féle gyermekvédelem hatékonyan működik. 

A bőség zavara: noveber

Nem tudom, mennyire népszerűek manapság Molnár Gábor útleírásai, de számomra ő volt a második nagy olvasói etap, nem sokkal aztán, hogy a kisgyerekként felfogható Fekete Istvánokat, Gárdonyi Gézákat kivégeztem, azonnal Molnár Gábor következett. Molnár Gábor dél-amerikai dzsungel-könyvei.

Pályi nem felhőtlen szórakozás, szükséges rákészülni. Az Éltem után a kedves felkészületlen olvasó néhány percig nemigen kap levegőt, mások a magasságok, ritkább a levegő. Pályi a zordon hús barokk írója.

Csak egy Müller-mondat kering az éjben: "Olyan könyvet szeretnék írni, amely élni segít. A valódi segítség pedig nem az, ha útilámpást adok a kezedbe, hanem ha megmutatom, miként gyújtsd meg a lángot a saját szívedben".

​​​​​​​A fiatal kortársak becsülik szellemességét, aforizmáit. Kedvelt, elegáns társasági ember, a nők kedvence. A nők különös vonzalommal viseltetnek azon dandyk irányulatába, akik más dendyk irányulatába viseltetnek különös vonzalommal. E paradoxon a tudomány mai – tapintatosnak nem nevezhető – állapotában is feloldhatatlan. És minthogy a tudomány nem ad kulcsot a nők kezébe, ott ülnek szegények az ágy szélén zavartan és megalázva, hogy akkor most mi van?

Évek óta nem olvastam Moraviát. Úgy maradt. Elfelejtve a polcon. Véletlenül nyúltam most fel a Kagylócskám bizsereg című erotikus prózaválogatásért, amikor megkaptam, nem írtam róla, azt hiszem, éppen tele a szoba erotikával, de most megakaszt egy Moravia-bekezdés: "Apránként tűnök el, előbb a fejem, nyakam, karom, mellem, aztán a lábam, combom, medencém. Végül nem marad belőlem más, csak fehér, szőrtelen s még mindig vágytól duzzadó, valószínűtlen kislány nemi szervem." Valahogy így. Pontosan így.

​​​​​​​Lehúzva felejtett sliccem a magyar közoktatás állapotát is tükrözi. Van mögötte valami, de kihasználatlanul marad.  Pedig a tanár mögötti ember érdekesebb, magamra vonatkozóan így értettem, az olvasó meg félre. –  Sultanus Beatus vitaindítónak szánt tárcája

Babitsról többféleképpen beszélhetünk. Lehet mint a klasszikus költészet fejedelméről, lehet mint vaksi szerkesztőről (nem ismeri fel József Attila tehetségét, viszont ájul Tanner Ilonkáétól), lehet mint irodalmi diktátorról, és lehet tényszerűen, szárazon. Most ez következik.

​​​​​​​A korai tudatlan, tájékozatlan – monarchista – közelítés szerint, a név okozott defektet az első alkalmak valamelyikén. Ha Jókai, akkor nyilván „a” Jókai lánya, unokája, a könyvekben romantika, kaland, szerelem, szép emberek hadakoznak csúnyákkal, az igazság a gonosszal, ez nyilván nem jött be. Ha komoly a csalódás, – közben más információ semmi, – a Jókai Anna mellől elhúzó erő hosszan megmarad.

Ő most a mi egyetlenünk. A kis elveszett, a kis túlélő. Ez a kutya most a kutya. Éhes hét nap után szabadult a csőből. Egy hosszú héten át gyengébb, elpusztult testvéreiből szopta a kalóriát. Szörnyű. Kannibál. – Onagy Zoltán tárcája

Néhány napja a Magyar Televízióban is bemutatták Vágvölgyi B. András új filmjét, a Kolorádó Kid-et, amely szerintem az eddigi egyik legjobb ’56-os film. Legalábbis a fiatal generációnak alapműve lehet. Miért?

A magyar kommunizmus legelnyomottabb írója volt, miként azt oly sokszor kijelentette volt. Annyira elnyomva az átkosban, hogy 1961-től nem hatszáz, csak harmincnégy kötete jelenik meg.

​​​​​​​Kert-Magyarország nem kellett nekünk, lesajnáltuk a fantaszta skriblert, aki ilyen álmokat szövögetett, megvalósítottuk helyette a lakótelep-Magyarországot, panel-Magyarországot, Bős-nagymarhaság Magyarországot, Betonkoporsó-Magyarországot, Vörösiszap-Magyarországot. Most, a jól végzett munka elégedettségével akár hátra is dőlhetünk. Mindenesetre tervezgessünk arról is: mi legyen a következő lépés?
Szeretnék minél több autópályát, de nem szeretnék Autópálya-Magyarországot. Szeretem a kerékpárt és a kerékpárutakat is, de még jobban szeretem a lovagló fiatalok látványát: egy olyan országét, amelyet lovas utak szelnek keresztül-kasul.