a sok halotti kéz hisz minden egy srófra jár

itt hagynak önmagamnak,
mint búzakalászt Isten a jégverésben.

Ott voltál velünk a rettenet éjjelén.

mindenki halászkunyhókban
formálgatja néhai testének képmását 

zúg a fej, csíp a fény, 
csap csöpög, cső törik, 
vér kering, szív megáll. 

holnapom ízül ízeiden,
nyelvem meg nem pihen.

Alattunk nyelve a földnek,
torka vékony víznek,
források háta.
Forró a meleg,
fagyott a hideg.
Testünk a bolygó

A vattától fuldokolsz, te vagy a nő a képbe zárva.  A szádból egyre peregnek a vattacsomók. Kilökik őket az idegen szavak. Oldalra fordítod portré-fejed. És a világ eltűnik. 

szeressen 
mindenkit
szerteszét