Fotómondó – 1. rész
Két látásmód, négy kéz, két ága a művészetnek. Ez a Fotómondó, ahol Méhes Károly és Székelyhidi Zsolt egymás verseire fotókkal reflektálnak, egymás fotóira verseket írnak.
Az egyik is ír verset, a másik is ír verset. Az egyik is fényképez, a másik is fényképez. Megírják magukat, lefényképezik a maguk világát. Két külön(böző) ember, két külön(böző) világ. Amik mégis rímelnek és felelgetnek egymásra. Talán nem véletlen, hogy találkoztak. De ha véletlen, akkor is ugyanolyan jó. A szavak és fényképezőgép pillantásai összekapcsolódtak. Egy kép állítólag többet mond ezer szónál. És egy versbe hány kép fér bele?
Székelyhidi Zsolt
Jelen
Jelenni.
Nyomonként,
alapozva múltat,
kitermelni a családot.
Ha minden igaz,
néppé felfejlődni,
nagy vonalakban
tartalmazni
az egész világot.
Vagy tartani zárva,
egyedül elélni,
amíg a zár kibírja.
Rendesen
kelni, feküdni,
család helyett
betevőt termelni
másoknak hasznára.
Kifutni majd, és örülni,
hogy gondtalanul mentek
az évek, és nem maradt
hátra senki, semmi
nyomot hagyásnak.
Eltűnni harmatgyengén
vagy kőkeményen.
Méhes Károly
Egy nap története
Az első hang a mentő
Mindig jön valahonnan
mindig meg akar halni valaki
Mentő majd a galambbúgás
De még aludnék
Aludnék miközben ez már az a nap
ami rég elkezdődött és amit
túl kell élni valahogyan a következő
órák során
Csukott szemmel sajnálom magamat
pár álomfoszlány
pár fasz pár lány
meg egy úttörőtábor féle faháztelep
ahol sürgetőleg a vécét keresem
Nem túl költői vagy emelkedett
Ülök a laptopom előtt és régi
beszkennelt képeket próbálok
javítgatni photoshoppal vagyis
mondhatni meghamisítani a fotót
holott egyáltalán nem hiszen jól
emlékszem apám arcára azt szeretném
reprodukálni jajj de nehézkes szó ez
A nap további része nos épp ez az
nincs mit mesélni róla eltelt mint a többi ugyan tételszerűen lehetne
listázni ami mégis fontos hogy
végképp megjött az ősz zuhog
és fúj
Székelyhidi Zsolt
Feszt
Megfeszítem
aggó bőrömet,
felfúvom
fonnyadt
izmaimat,
hogy képes
legyek
szépséged
előtt
megállni.
Fogantsuk
fiúnkat meg,
nőjön ki
fakuló
testünkből,
kerekedjen
feszes
férfivá.
Fújja el
illatos
menetszél,
hordja
írmagját
hegyre-völgyre,
szeressen
mindenkit
szerteszét.
Nője ki
magát
ő is,
fenje meg
izmait,
hintse
apja
néphitét,
úri álmait.
Feszítse
magát aztán
izomból,
valóban
meg.
Méhes Károly
Születési beszéd
Látjátuk feleim szümtükhel mik vogymuk
isa hús ës vér ës test ës örömteli remény vogymuk
Az október 23-i forradalmian hosszú hétvége első
napjának hajnalán terömtevé elevé Andrást
ës aduttȧ valá neki Budapest-pȧrȧdicsumot hȧzoá
Hűvöskés igazi őszi nap lett aztán abból a hajnalból
ës András nagyapja – ki kissé idegenül érzé még
magát e szerepben sőt e szótól is – menésben volt
keresztül-kasul az őszi utcákon figyelvén nagyon
hogy mit lát lát-e valami jelet de mindig csak arra
jutott hogy a jel maga a gyermek az unoka
Kékesszürkén folyt tova a Duna ës tompa színekben
derengett a Gellért-hegy ës a hidak ës különös
csönd volt mintha a világ megilletődött volna
ezen a születésen hiszen most megváltozott minden
mert itt van ő látjátuk szümtükhel feleim látjátuk!
