A mi időnk gyorsabban telik és lassabban,
Mintha egy óriási homokóra
Mérné, amiben porszemek helyett
Bolygók vannak

mindig az otthonában ül, ahol tetszhalál
az árnyék. kirekeszti a szavakat,
színekből él. bőre töviseket izzad,
szíve alumíniummá keményedik

azon az éjszakán
vérmes szemmé vadul a hold
figyel
púpozik
karmot növeszt

Hálóingben, szárnyakkal
ülök háztetődön
a tömör semmi fölött

A feszültség feloldására hétvégeken belesír vagy
halkan belesóhajt az éjszakába, amikor késő éjjel, a
Csillagból hazafelé tapogatva, kérdezz-felelek alapon
a vándorfelhőkről, az ablak alatt síró akácról esik
szó a nótákban.

Ember lenne e vers-gyermek,
ezen elengedett nyers test (ez nem lehetetlen):
reggelre ember lehetne…
Ember lehetne reggelre!

a bűn mögött csak emberarcok vannak,
az eszméken túl, hol eszmék nem lehetnek,
mi húsból van, arra ne merjen fogadni

verses rezümé a kolozsvári március 15-i slamműsorról

álmatlanság topog
a fejemben
kapcsold le a fényt

Születésed napján sokan
székelyruhát vettek magukra,
ünnepi misére mentek,
és kokárdát tűztek a szívük fölé,
március idusán,
forradalmi napon
csak a különleges anyák születnek

S a nyilt szivű nép, melyet ott talál,
Vele érzésben és nyelvben rokon;
Dala e nép közt ajkrul ajkra száll,
Örül vagy sír az édes hangokon

Petőfi 92 évesen hal meg
1915-ben, a Nyugat új számát
lapozgatva. A Duna fölött
léggömb repül, a temetésen
megjelenik I. Iván király.

Varga Melinda verses beszámolója Horváth Benji, Nagy Kata és Tolvaj Zoltán könyvbemutatójáról

Fél öt volt. Aznap te olvastál fel
A templomban. Az olvasmányban
Az ég madarai és a mezők liliomai szerepeltek –
Csak én gondoltam a hóvirágokra.

mi vagyunk a nem illik így ülni szoknyában lányok
a mondat megtanít félni testünktől
előbb reszketünk, mint sétálunk
buliból hazafele lenyaljuk a piros rúzst
másnap a kerti rózsa belénk szúr

nem értjük az átkot

számukra érték lett volna-e az a fránya táska,
vagy csak a globalizált és elidegenedett ember szimbóluma,
amolyan Ginsberg-féle álom,
kiáltás az angyalfejű hipsterekért,
hogy kapcsolják már rá a csillagdinamókat
a mennyei éj gépezetére.

Bár a Bajkált sötéttel befedd!
Költészetünk, az egészet fojtsd meg!
Kit a gáz halálra mérgezett,
nem mond már feletted soha verset.

a szerelem nem több, mint ebédszünetet
tartani a nyomorúságban,
a szeretet nem több, mint ugyanott
egy fizetett szabadság.

az én múzsám székely lány,
amikor először mellém préselte vékony testét,
úgy tűnt, megmaradunk örökre ebben a pillanatban.
pár év múlva kicsit kigömbölyödött, sokat déligyümölcsözött,
dúsabbak lettek keblei is,

asszonyos vonásain tört fény az idő.

Varga Melinda prózaverses krónikája Végh Attila, a természetjáró költő kolozsvári estjéről