Verses-zenés, kiállításmegnyitóval egybekötött esten ismerhette meg Varga Melindának, lapunk munkatársának A fásult kebelnek nincs költészete (verses krónikák az erdélyi irodalmi életről) és Tizenkét kagyló című verseskötetét a budapesti közönség a Magyarság Háza szervezte esten az Aranytíz Kultúrházban.

 

Faludtól nem oly messze, Zetelakáról indultak őseim más világokat hódítani, sokszor fogta őket kézen a bánat és a szerencse, volt, aki vissza sem tért a székely-anyaföldbe.

nyugalmuk a kétely
a valószínűség valószínűsége
a deresedő
felborzolt hajú világ
mindent felemésztő énje

De ha a meddő próbálkozások órája lejárt,
s a kérges gond fölé zömök felleg hajol,
látod-e, mit vontat:
gyermekkori emléket

Pálmafák suttognak, szélbe eresztett lombjaik rávetülnek a tenger víztükrére, a hanyatló nap is eltűnik a láthatárról, nem festi be vérével az égbolt szélét.

A Kettős látás verses képzőművészeti album. A képek nem illusztrációi a verseknek, hanem velük egyenértékű alkotások. A cím kétféleképpen értelmezhető: mint érzékzavar és mint két ember különböző szemszöge.

„Megdöbbentő, tragikus, húsbavágó sorok a szabadságról, a kommunizmus politikai megtorlása és hatalmi autokráciája elől menekülő fiatal nőkről és férfiakról.” Böszörményi Zoltán Regál című kötetének új kiadásáról Varga Melinda beszélgetett a szerzővel a Magyar Írószövetség könyvtárában.

Húsbavágóan aktuális kortárs regény. Villáminterjú a szerzővel.

– Regál című regényed új kiadásának különös aktualitást adnak napjaink történései. Te magad milyen belső stratégiával vészelted át a menekülttábort, volt-e valami módszered, ami segített a talpon maradásban, túlélésben?

– A menekülttáborban nincsenek stratégiák, hiszen a véletlennek teszi ki magát minden ottlakó. Célok vannak, de ezek megvalósulása is a véletlenen múlik. Ami a legfontosabb, soha ne add fel a reményt, még akkor sem, ha minden ellened szól.

A 93. Ünnepi Könyvhét alkalmából az Irodalmi Jelen bemutatja friss megjelenésű köteteit, valamint a művek szerzőit. Elsőként Böszörményi Zoltán Regál című regényét ajánljuk az olvasó figyelmébe.

A Magyar PEN Club szervezésében bemutatják a kortárs magyar irodalom egyedülálló, modern lágerregényét. Böszörményi Zoltán Regál című műve egy háromkötetes regénytrilógia első könyve, válasz korunk égető társadalmi problémáira, gyógyír, menekültválsággal és háborús félelemmel átitatott, bizonytalansággal átszőtt világunkban különösen aktuális olvasmány.

Mondhatnánk, hogy az Új ember filozófiai, teológiai kérdésekkel foglalkozik. Mert így van. Ám ne gondoljunk egy száraz anyagra, amit két oldal után letesz az ember azzal, hogy majd, ha ráérek elmélkedni. Nem. Bognar könyve olvassa és olvastatja magát, sodor. Hetven egynehány oldalon végigmegy a világ és az egyén teremtésén. Ősmitológiai áramlás, testek-lelkek formálódnak a semmiből, a régiből új lesz. A mű felfogható egyfajta erkölcsi példázatnak is, a beszélő tanít. Lám így kell élni, mégsem mondhatja meg hogyan. Megénekli az Atyát, a Fiút, a Szentlelket és a szerelmet. Szerelme nem kevésbé égi attól, hogy földi, hús-vér-testnedv-haj is.

Álmodjunk egymással,
vetkőztessük le a hegyet,
a völgyet, a rétet,
vegyük le egymás testéről
a gondok terhét,
mint ki könnyű ujjal érinti az idő bőrét.

látom a jövő fehér gyolcsait testünkre olvadni

Test és lélek szoros kapcsolata minden humán entitás létfeltételeinek alapját képezi. Böszörményi Zoltán kisregénye egy olyan problémakört tár fel, amely egyrészt ezen kapcsolat természetére mutat rá, másrészt pedig napjaink munkamigrációjának mértékét, s annak szociálpszichológiai vetületeit világítja meg egy külföldön dolgozó anyját súlyosan hiányoló gyermek szemszögéből. A Sóvárgás fontos társadalmi kérdésekre hívja fel az olvasó figyelmét.

Csak a csókban érzem ezeket az ízeket, a felbolydultság zűrzavarában, az imákban. S ha megláncolják is kezem, a szabadon száguldó gondolattal működik képzeletem, új világot teremthetek, új határt a fényűző szónak, dimenziót, látványt, fényességet a felém igyekvő szárnyalásnak.

az élet álmot lát,
és az álom életet.

Balettintézetben tanult tizenhat éves koráig, koreográfus szeretett volna lenni, később pedig színész, számára a tánc a szabadságot, a feloldódást jelenti az időben. Két verseskötet után külföldre menekült, ennek kálváriáját a Regál című kisregényében írta meg. Hosszú ideig sikeres üzletemberként dolgozott, amiben a filozófia is segítette, majd visszatért az irodalomhoz. Minden női szereplője is ő, gyakran álmodik regényei hőseivel, szeret horgászni, teniszezni, különleges kapcsolatban áll a tengerrel – Böszörményi Zoltánnal, az Irodalmi Jelen főszerkesztőjével beszélgettünk.  

Most már láthatatlan dolgokról (is) beszélhetünk, sétálva, mint a peripatetikusok, kiürítjük az éj hordóját a völgyek termékeny ölébe, elnézzük, mit művel a fény a világgal, ha szabadjára engedik. Évekkel ezelőtt, amikor még testnyi távolság ült közénk, és a sör a vodkák után elkábította a valóság fejét, elmondtam, nem értek egyet azokkal, akik azt állítják, az ősrobbanás előtt nem volt sem tér sem idő.

Illatok szelíd párnája a fejünk alatt.
A végtelen homálya ringat karjaiban,
pedig jobb szeretnénk, ha a csillogás