És amikor egy nap majd arra ébredek, hogy az életem nem a tévedés szinonimája lesz, a felhők mögé képzelem a napot, és azt, ahogyan onnan föntről lepillant a reá hunyorogva tekintőkre, és nem lesz olyan kérdés, ami újabbakat szülne erre a világra vagy bármelyik másra, akkor, azon a reggelen minden tiszta lesz, csak egy rossz emlék marad a homályos igazság…

Az Ezüstfarkas. Amikor először kellett volna találkoznunk, nem jött el, később kiderült, lebetegedett, csak épp elfelejtette megüzenni. Ott vártam és ültem a támlátlan széken a kopott és füstös presszóban. Tudtam, türelmesnek kell lennem: hamarosan nyílik az ajtó, s belép ő. Még egy pohár, s talán itt lesz. Velem. Végül nem jött.

Mivel nincsenek emlékeid, azt is hihetnéd, még nem vagy. Pedig már létezel. Csak egészen másképp, mint mások, és különös helyzeted addig tart, amíg nincs múltad. Ha már lesz hova visszatekinteni, részese leszel az arctalan masszának, ennek a szürke tömegnek, s mindaz, ami különbbé tett, roskatag kunyhóként omlik össze.

Már láttam, milyen, amikor egyetlen mosolytól eltörik az arc. Az igazi veszélyt nem a fájdalom jelenti, hanem a gyógyulás. Igen. Az öröm akkor kezdődik, amikor te vagy az utolsóelőtti a sorban.