„Fényesen csendel a tükör csak úgy magamagának, az esti csendben, a háborúban, kipillant, kikacsint (mondom, a háborúban, a negédes háborúban).” (Zudor János: Tükör)

Szombaton került sor az immár 24 esztendős Irodalmi Jelen díjkiosztó gálaestjére, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg Aradon, és a tavalyi évhez hasonlóan, idén is az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozatának keretében zajlott.

Ott és akkor döbbentem rá halandóságomra, és a döbbenettel együtt érkezett a rettegés, a nem ordító, inkább dermesztő ráébredés, hogy az életnek, ha kezdete, akkor vége is van, és hogy az én életemnek is vége lesz valamikor. Úgy ütött belém a felismerés, mint a szomszédban részeges Katiba Misi fejszéje.

Láncot alkot köztünk a túlélő vágyakozás. Mindenki máshova gondol, mégis ugyanoda: haza. A haza idővel egyre soványabb lesz. És diszrofiás. Mint mi és a betegség szó, melyet botolva ejtünk. Majd oszlásnak indul. Akár a girbegörbén, grimaszokba merevedett, ruhátlan, mosdatlan, csontbőr fogolytárs-tetemek.