Egyszer fürdőruhában is megfigyelhette a lányt, majd alig pár hét múlva meggypiros kismamaruha volt rajta piros vászoncipővel, hajában piros lepkecsat. Az egész szinte kínosan harmonikusnak tűnt. „Ó – sóhajtott fel Myrten úr –, ki tehette, hisz sose láttalak férfival. Akár a kettőnk gyermeke is lehetne…, milyen szép is volna!” – tűnődött tovább a férfi, akinek sosem volt gyermeke, ki tudja, melyikük hibájából.

Áttűnések

Egy kora őszi napon, amikor a nap már nem tűzött olyan kegyetlen erővel és szürke felhők vándoroltak az égen, Myrten úr szokásos esti sétáját végezte. Nem volt miért sietnie: hatvan felé járt és gömbölyded feleségét, a hokedli fenekű Ulla asszonyt jó tíz éve eltemette. Nem nősült újra, hiszen már Ulla asszonyt is túl soknak tartotta.
Myrten úr elég jóképű ember volt, de fiatalkorában bátortalansága és idealizmusa miatt számos szerelmi kudarc érte. Első igazi szerelme egy tornászlány volt, Heather, és Myrten úr éppen azzal vesztette el a lányt, hogy a fokozatosság és mértékletesség elve alapján megtartani próbálta: soha nem feküdt le vele. A folytatásban reménykedett. Rövid kapcsolatuk véget ért, emiatt kétszer akart öngyilkos lenni. Megpróbált feledni, de a hiány erősebbnek bizonyult, és ha néha meg is tetszett neki valaki, olyan gátlás kötötte gúzsba, hogy semmire sem jutott.
A szerelemmel és a nőkkel Myrten úr végképp leszámolt, bár a Gröndalen tele volt kerek fenekű prostituálttal, mosolygó lányokkal, akik kedvesen invitálták Myrten urat. Hősünk továbblépett, aztán teljesen kiiktatta a Gröndalent útvonalai közül.
A szőke, kék szemű Ulla asszony hamar hervadó hölgy volt, egy-két év után teljesen elhízott. Szeretett is enni, s a főzéshez mindig varangy színű inget öltött. Ez már olyan megszokott kép volt Myrten számára, mint Z. kisváros lakosságának Myrten úr sétáit látni. Felesége halála óta – bár egyáltalán nem volt szerelmes belé – még magányosabb lett. „Determinált magány” – fogalmazta meg Myrten barátjának, Jürgennek, akivel havonta találkozott. Jürgen agglegény volt, húsz éve ismerték egymást. Semmiben sem voltak hasonlóak, így talán meglepő, hogy barátságukra egyetlen dolog sem vetett árnyékot soha. Remetelakán rendszerint Myrten látogatta meg Jürgent, vörösbort kortyolgattak, de elválásuk után mindig betölthetetlen űr keletkezett mindkettőjükben. Nemcsak a világ nagy dolgait, de a legkisebb problémákat sem tudták megoldani. Így múlt el húsz év.
Z. kisváros lakóinak volt egy közös szenvedélye, melyet sokáig a két barát is követett: imádtak fényképezni. Myrten úrról például a helyi ökölvívó-szakosztály kirakatában láthatott képeket az arra járó, de volt fénykép a különböző hivatalokban Heatherről is, még Ulla asszonyról is, sőt a helybeli patikusról és rendőrről is készültek egész alakos felvételek. Mindenki kattogtatta masináját: ha már egymást megunták Z. kisváros lakói, a templomokat, a folyót és a hegyeket fotózták. Myrten úr kedvencei a város egyeteme környékén levő furcsa, érdekes alakú fák voltak. Órákig el tudott üldögélni a hatalmas méretű fák árnyékában, bámulva szokatlan alakjukat, rácsodálkozva a titokzatos ég és a felhők állandó változásaira, a Hold misztikus varázsára. Myrten úr itt szabadon engedte fantáziáját: a felhők olykor krisztusi alakot öltöttek, a fák könyörgő emberre hasonlítottak: kinyújtott, rémült kezekkel, és ha nem is alkottak felismerhető formákat, a különös színek, az évszakok változása és örök visszatérése lebilincselte Myrten úr érzékeny idegeit.
Myrten úr már régóta sétálgatott egyedül ezen a kora őszi napon, amikor a távolban megpillantott valakit. A lányon piros szoknya és fehér blúz volt, és ahogy Myrten közeledett felé, érezte, hogy mosolyában van valami az ártatlan és az ördögien bolondító romlott nő keverékéből. Szürkéskék szeme élénken nézett Myrten úrra. Nem volt egyedül, néhány bájos lánnyal álldogált. Másnap Myrten úr ismét látta Őt. Hűvösebb idő volt, a lány nyakában rózsaszín sál lobogott, öltözete egy turbánszerű világos kalap és halványkék ruha, eredeti hófehér gyöngysorral. Myrten úr úgy nézte, mint egy igazi tündért.
Otthonában a négy fal és szeretett könyvei között a lányról töprengett. Olyan törékeny, olyan bájos, olyan különös, vajon hogy hívhatják? Tűnődött a neveken, de csak azt tudta, hogy Ulla biztosan nem lehet. Már feladni látszott, amikor a szép és démoni Michelle-nél kötött ki. Nagyon elégedett volt magával.
Teltek-múltak a napok. Lassan tél lett. Michelle-en hermelinbunda volt, halványkék csizmával, arcán játékosan csillogtak a hó és a fagy nyomai. Társai elhalványultak mellette nyúlszőr bundájukban. Myrten úr boldog volt, amikor látta Michelle-t, de szerelme plátói volt, sosem szólította meg. Michelle kedves arcát mindig mosolyogni látta Myrten úr, ahogy közeledett felé. Egyszer fürdőruhában is megfigyelhette a lányt, majd alig pár hét múlva meggypiros kismamaruha volt rajta piros vászoncipővel, hajában piros lepkecsat. Az egész szinte kínosan harmonikusnak tűnt. „Ó – sóhajtott fel Myrten úr –, ki tehette, hisz sose láttalak férfival. Akár a kettőnk gyermeke is lehetne…, milyen szép is volna!” – tűnődött tovább a férfi, akinek sosem volt gyermeke, ki tudja, melyikük hibájából.
Napok múlva Myrten úr esti járkálásának állandó állomásához, a KESK áruházhoz érkezett. A kirakatokat végignézve borzasztó látvány fogadta. Az egyik próbababa a szalmán fekve, összetört üvegek és szétszórt papírok közé dobva hevert. Myrten azonnal felismerte hónapok óta tartó szerelmének tárgyát. Igen, ott feküdt az áruház – Myrten úr által legszebbnek tartott – próbababája eldobva, elfeledve, megunva. A lány arca most szomorú volt, és olyan ismerős számára, mintha örökké együtt éltek volna.
Fáradtan, vánszorogva ment haza. Szeretett volna gyorsan elfeledni mindent. Sehogy sem tudott elaludni. Hirtelen úgy érezte, kitűnő ötlete támad: feltétlenül írnia kell. Regényt tervezett. Agyában egymásra tolultak az élmények, gondolatok.
„Élt egyszer Z. kisvárosban egy Myrten nevű magányos madárijesztő…” – kezdte meg a sorokat szálkás, kuszának tűnő, egyéni betűivel. Váratlanul döbbenetes látomása támadt. Michelle, a próbababa arca egy fényképarc volt, Heatherről, a csodálatos tornászlányról másolhatták egy fénykép alapján. A szegény Myrten kiejtette kezéből a tollat, már tudta, hogy soha nem fogja megírni tervezett regényét.
A további történet homályba vész. Két nap múlva talált rá Myrten úrra az egyik szomszédja, aki paradicsomkonzervet jött kölcsönkérni. A halál éjfél körül állhatott be. A halott előtti papíron mindössze egy mondat állt, és alul egy torz, alig kiolvasható nagy H betű, reszkető vonalakkal megrajzolva. Egy halálba tartó ember utolsó életjele.
Koporsóján arany betűkkel állt tervezett regényének egyetlen mondata és az elgyötört H betű. A sírnál egy másik különös ember, Myrten úr egyetlen barátja üldögélt, és hosszan nézett a KESK áruház felé az alkonyatban.