A hangulat Sótonyi Lacira is átragadt, aki egyenesen a táblához ment, és valamilyen ötlettől hajtva csupa nagybetűvel felírta rá, hogy: „SABO”. Így, rövid O-val. Utána még ki is cirkalmazta a betűket. Innentől kezdve már nem lehetett megállítani az eseményeket. A folyosón óriási hirdetőtábla adott számot a szocializmus legújabb vívmányairól, mindarról, ami az ötvenes évek kezdetéig született az országban. A következő szünetben Winkler Jenő ezt a táblát találta alkalmasnak arra, hogy a rajta levő diadalmas szövegeket egy újabbal egészítse ki.

SABO – I. rész

Aznap délelőtt alig maradt már ereje az októberi napfénynek, hogy megvilágítsa az erzsébetvárosi iskola vedlő falait. Bent a nyolcadik bé osztályban békésen zsibongtak a tanulók, egykedvűen várták a történelemóra kezdetét. Mészáros tanár úr most késett valami miatt, de aztán megjelent az ajtóban, mire az osztály csendes felállással üdvözölte. Arca a megszokottnál beesettebb volt, aminek okára nemsokára fény derült: a mai napon javíttatni volt a fogsora. Ezen az órán nem vettek új anyagot, csak felelés ment. Mészáros tanár úr többnyire csendben maradt, néha bólogatott vagy a fejét ingatta a felelettől függően. A Rákóczi-szabadságharc volt napirenden. A percek békés egyhangúsággal teltek, a kiszólított diákok nyugodt hangulatban jöttek egymás után. A sorban most Szabó Gábor következett. – Hát akkor jöjjön ki felelni a Sabó – mondta a tanár úr. Gábor a majtényi fegyverletételről kezdett el beszélni, néhol megakadt, de végül is helyt tudott állni. A kapott négyessel tökéletesen megelégedve ült vissza a padba. Volt még két felelő, utána vége lett az órának, eljött a szünet. Nem lett volna semmi baj, ha a Kerekes Péter nyugton marad a szünet alatt. De ő azzal kezdte, hogy odafordult Szabó Gáborhoz és azt kiabálta többször is, hogy „jöjjön ki felelni a Sabó!”. Gábor erre nem szólt semmit, csak csendesen nevetett. Az osztályban többen felfigyeltek a szövegre, mások is átvették a felszólítást, élénk derültség hullámzott a gyerekek körében. „Jöjjön ki felelni a Sabó!” – skandálták egyre többen. A hangulat Sótonyi Lacira is átragadt, aki egyenesen a táblához ment, és valamilyen ötlettől hajtva csupa nagybetűvel felírta rá, hogy: „SABO”. Így, rövid O-val. Utána még ki is cirkalmazta a betűket. Innentől kezdve már nem lehetett megállítani az eseményeket. A folyosón óriási hirdetőtábla adott számot a szocializmus legújabb vívmányairól, mindarról, ami az ötvenes évek kezdetéig született az országban. A következő szünetben Winkler Jenő ezt a táblát találta alkalmasnak arra, hogy a rajta levő diadalmas szövegeket egy újabbal egészítse ki. A „Jó tanulással a békéért!” felhívás alatt egy törölhető szürke felület állt üresen. Ide írta fel sárga krétával a bűvös betűket, amit egy felkiáltójellel is megtoldott: „SABO!” Tanítás után az iskolakapu melletti falon azonnal megjelent az új krétafelirat, ezt követően pedig az utca több házán is. Másnap reggel már a Damjanich utcában és a Bethlen Gábor utcában is olvasható volt a négy betű a felkiáltójellel, később meg végig a Nefelejcs utcán, egészen a Keleti pályaudvarig. A felirat azoknak a fiúknak a fantáziáját is felkeltette, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy mi a jelentése. De azért ők is lelkesen rajzolgatták a falakra. A napok múlásával azonban a dolog kezdte elveszíteni az érdekességét. Volt még ugyan egy-két távolabbi hely, ahová felkerült az írás, sőt a közelben is akadt újabb vállalkozó, de végül abbamaradt az egész. Az iskolában már csaknem elfelejtették a diákok az ügyet, amikor egy szögletes fekete autó állt meg az épület előtt. Két bőrkabátos férfi szállt ki belőle, akik egyenesen az igazgatóhoz állítottak be. Skultéty Béla, az igazgató meglepődve, majd kissé megijedve fogadta a látogatókat. Az Államvédelmi Hatóság emberei voltak, egyikük hadnagyi, a másik őrmesteri rangban. Azonnal a tárgyra tértek, a hadnagy kezdte: – Igazgató elvtárs. Bejelentést kaptunk a városból, hogy az iskola épületén és a környéken egy gyanús felirat került terjesztésre. Mégpedig az, hogy SABO. Betűzöm: S, A, B, O. A szöveg jelentését eddig még nem tudtuk kinyomozni, de minden jel azt mutatja, hogy felforgató propaganda állhat mögötte. Először is, azt szeretnénk megkérdezni, hogy maga mit tud erről? – Én? Hát én erről igazán nem tudok. Az égvilágon semmit. Nem, elvtársak, nekem nem tűnt fel semmilyen felirat. SABO? SABO? Mi a fene lehet az? Sajnos, tényleg nem tudok mit mondani – rázta a fejét tűnődve Skultéty. – De igazgató elvtárs, most, amikor minden becsületes embernek, de leginkább a párttagoknak napi kötelessége nyitott szemmel őrködni az ország biztonsága fölött, maga nem vett észre semmit? Akkor ez egy sajnálatos ébertelenség. Így aztán nem csoda, hogy a reakció egyre jobban lábra tud kapni – fejtegette a hadnagy. Skultéty csak most kezdett észbe kapni. – De hát tudják jól az elvtársak, hogy a gyerekek mindenfélét szoktak a falakra firkálni. Egyszerűen csak heccből csinálják. Ki gondolta volna, hogy ez lehet belőle? De most azonnal intézkedek, és be fogom tiltani az ilyesmit. Senkinél nem lehet kréta a tantermen kívül, bent is csak a táblánál, kizárólag tanári felügyelettel. – Azt jól teszi – mondta a hadnagy. – De sajnos már megvan a baj. Azonnal ki kell deríteni, hogy kitől származik a szöveg, és kik vettek részt a terjesztésében. Most csak annyit kérek, hogy a további intézkedésünkig ne csináljanak semmi felhajtást itt az iskolán belül. Nem szeretném, ha szétterjedne az ügy, főleg nem a gyerekek körében. Holnap reggel megint jövünk. Ezután a két férfi távozott.