Ki volt Orfeusz? - interjú BETEGH GÁBORral

"Sok közös témájuk van. Számos dologban egyetérthetnének, de Hérakleitosz csakazértis is ellentmond. Magának is. Megkeveri italát, és tüzet kér. Orpheusz biztos, ami biztos, csak vizet rendel (egyes vallástörténészek szerint egy orfikus nem fogyaszthat alkoholt), de ez is elég neki, hogy rögtön dalra fakadjon..." - Betegh Gábor a szenzációsnak számító derveni papirusz kutatója, egyetemi professzor válaszolt kérdéseinkre.

Ki volt Orfeusz?

Ki volt Orfeusz? Történelmi személy volt-e Orfeusz?

Orpheusz az antik hagyomány szerint elsősorban költő és zenész volt. Alakja azonban számos olyan további kulturális és vallási szempontból alapvető jelenséghez is kötődött, mint a beavatási szertartások és a jóslás. Számos legenda fűződött énekesi képességeihez, szerelméhez és halálához.

Mennyire rekonstruálható az orfikus-hagyomány?

Több értelemben is beszélhetünk orfikus hagyományról. Egyrészt szólhatunk azon állandóan gazdagodó és változó történetek együtteséről, melyek Orpheusz mitikus életrajzát, annak különböző változatait adják. Úgy tűnik például, hogy a későbbi korok fantáziáját leginkább megragadó Eurüdiké-történet csak későbbi fejlemény. Ezt a hagyományt irodalmi szövegekből és képzőművészeti alkotásokból rekonstruálhatjuk.

Van azonban egy olyan hagyomány is, amely számára Orpheusz „tettei” kevéssé voltak lényegesek, és amely az Orpheusznak tulajdonított szövegekre, hexameterben íródott himnuszokra és az istenek generációit leíró teogóniákra, koncentrált. Ez a szövegközpontú hagyomány—mely végigvonul az antikvitás egészén, az archaikus kortól az i.sz. 6. századig—Orpheusz költeményeit a legfőbb igazság és bölcsesség letéteményeseinek tekintette. Ez az attitüd eredendően vallásos indíttatású, és a szövegeknek fontos szerepet tulajdonított a lélek megváltásában, egy halál utáni jobb állapot elérésében. Korán megjelent azonban az a megfontolás is, hogy a költeményekbe foglalt tudás csak a megfelelő értelmezés révén válik hozzáférhetővé. Ez a hozzáállás pedig folyamatos érintkezést tett lehetővé teológiaiai és filozófiai fejleményekkel: az értelmezés kortárs filozófiai és teológiai gondolatokat láthatott bele Orpheusz költeményeibe.

Fontos látnunk azt is, hogy az orfikus költeményeknek—mondjuk a homéroszi vagy hésziodoszi költeményekkel szemben—nem volt kodifikált, rögzített formájuk. Különböző változatok létezhettek egymás mellett, és a régebbi szövegek alapján újabbak íródhattak—ezen újabb változatok pedig magukba építhettek új gondolati, teológiai, filozófiai elemeket. A kései antikvitás platonikus filozófusai például meg voltak győződve arról, hogy Orpheusz költeményeiből ugyanaz a komplex metafizikai rendszer olvasható ki, mint Platón filozófiailag legsúlyosabb dialógusaiból. Egy ilyen exegézis természetesen számos, a mai olvasó számára teljesen idegen interpretatív lépésre épült. A dolgot lényegesen megkönnyítette azonban, hogy az általuk használt szöveg—az ún. orphikus Rhapszódiák—az archaikus korra visszamenő orfikus költemények alapján, de már platonikus hatásokat is befogadva íródott. Az orfikus hagyomány ettől maradhatott folyamatosan élő és aktuális. Ha beszélhetünk orfikus hagyományról, akkor ez nem egy mindenki által elfogadott doktrínán, hanem az Orpheusznak tulajdonított szövegekhez való viszonyon alapul.

Jelentős, egyes esetekben szenzációs régészeti feltárások nyomán a korai orfizmusra vonatkozó adataink az utóbbi évtizedekben jelentősen bővültek. Az anyag értelmezése azonban vitatott. Egyre több, feltehetően az orfizmushoz kapcsolódó aranylemez kerül elő sírokból. Kérdéses, hogy az ezeken található, a halottnak útmutatásul szolgáló szöveg milyen viszonyba állítható más orfikus szövegekkel. Aztán persze ott van a Derveni papirusz is, amelyről később még szót fogunk ejteni.

Melyek azok az alapfogalmak, alapmítoszok, amelyre az Orfeusz-szövegvilág épül?

Az előbbiek fényében már világos lehet, hogy e szövegek „családi hasonlóságot” mutatnak. Vannak központi jelentőségű mitikus elemek, amelyek számos szövegben megjelennek, azonban feltehetőleg egyetlen olyan epizód sincs, amely ne lehetne lecserélhető, felváltható, átírható. Az egyik ilyen kiemelkedően fontos, számos szövegben megjelenő epizód a világ Zeusz általi újrateremtése: Zeusz, mikor átveszi a hatalmat apjától az Éjszaka jóslatát követve lenyel valamit—különböző változatok szerint vagy egy Phanész nevű ősistenséget vagy Uránosz Kronosz által levágott falloszát—és ezzel valamiképpen magába egyesíti az egész világot és az összes isteneket, hogy aztán mindezt magából újrateremtse. Ez a hagyományos, hésziodoszi történethez képest meglepő epizód jól illusztrálja azt is amiről az előbb beszéltünk: azt , hogy az orfikus szövegek miként tudtak mitikus formában teoretikus megfontolásokat megjeleníteni. A korai görög filozófiában fontos szerepet kap az a gondolat, hogy az áll a dolgok hierarchiájának élén, az határozza meg, kormányozza a világot, amiből a dolgok keletkeznek. Ezzel szemben a „hagyományos” mitológia szerint Zeusz csak a sokadik generációban jelenik meg: eredet és végső hatalom nem esik egybe. A világ újrateremtésének orfikus története biztosítja, hogy Zeusz lehessen „az első”, a szó mindkét értelmében.

Thomas Taylor orfikus himnusz gyűjteménye nyújt-e, s ha igen mennyire valós képet nyújt a görög hagyományról?

Nagyon kevéssé, a mű elavult.

Hol és mikor fedezték fel a Derveni papiruszt?

A Derveni papiruszt 1962-ben, Thesszaloniki mellett, egy halotti máglya maradványai között fedezték fel.

Mikor keletkezett a szöveg?

A szöveg valószínűleg az i.e. 4. században keletkezett. Írója nagyjából Platón kortársa lehetett.

Mit tartalmaz - nagyjából?

A papirusz 26 kolumnájából maradtak fenn kisebb-nagyobb töredékek. Az első 6 nagyon rossz állapotban fennmaradt kolumnában a szerző rituális cselekmények—feltehetőleg temetési szertartások—leírását és értelmezését adja. Itt hallunk például arról, hogy bizonyos áldozati süteményekkel miként engesztelhetők ki bosszúálló daimonok. A szerző ebben a szövegrészben idézi Hérakleitoszt is. A további kolumnákban egy Orpheusznak tulajdonított, az istenek generációit leíró és Zeusz tetteit dicsőítő himnusz értelmezését kapjuk. A szerző allegorikus értelmezése szerint a költemény egy a Platón előtti filozófusok természetmagyarázataihoz hasonló kozmogóniát tanít. A szerző interpretációjának fontos eleme, hogy a költeményben szereplő különböző istenalakok valójában egyetlen kozmikus isten különböző aspektusai: Zeusz, Kronosz, Héra, Rhea, Aphrodité, és     így tovább, valójában egyazon isten nevei, mely nevek az istenség különböző funkcióit ill. tetteit jelölik. Ez a kozmikus isten fizikai megnyilvánulásában pedig a levegő.

A lelet sok tekintetben szenzációs—például ez a legkorábbi megtalált görög papirusz. Beszélgetésünk alaptémája szempontjából azonban nemcsak azért jelentős, mert a papirusz szerzője által elemzett költemény szoros rokonságot, szóbeli egyezést mutat a jóval később keletkezett orfikus Rapszódiákkal, hanem azért is mert itt egy a klasszikus kori szerző alapjában véve ugyanazt az exegetikai allapállásból elemzi a szöveget, mint a majd ezer évvel későbbi újplatonikusok, függetlenül attól, hogy az így kibomló értelmezés mennyire más a két esetben.

Mikor kezdett a papirusszal foglalkozni?

A papirusszal a 90-es évek elején kezdtem foglalkozni. A Derveni papiruszról szóló 2004-ben megjelent könyvem a PhD disszertációmon alapult. Doktori tanulmányaimat az ELTÉ-n és a párizsi Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales-on végeztem, de az utolsó évben Cambridge-ben dolgoztam.

Milyen eredményekre jutottak korábban, s miben különböztek a maga megállapításai?

Bár a dokumentum fontosságának megfelelően igen sok tanulmány íródott előzőleg is a papiruszról a kutatást alapvetően hátráltatta, hogy a kiadási jogokkal rendelkező és a papiruszt elzárva tartó görög filológusok évtizedekig nem készítették el a szöveg kiadását—ez végül csak 2006-ban jelent meg. Ennek hiányában a kutatók csak egy számos pontatlanságot tartalmazó, névtelenül publikált „kalózkiadást” tudtak használni. Nekem annyiban szerencsém volt, hogy a papiruszt 1998 tavaszán rövid időre kiállították a Thesszaloniki Régészeti Múzeumban, és ekkor egy hétig a helyszínen tanulmányozhattam azt. Könyvem természetesen nagyon sok tekintetben támaszkodik az előző kutatásokra, de ez volt az első részletes szisztematikus feldolgozása a szövegnek. Számos ponton új rekonstrukcióját javasoltam a szerző által előadott kozmológiai elméletnek, és megpróbáltam ezen elméletet pontosabban elhelyezni a preszókratikus filozófiai kontextusában.

Herakleitosz és Orfeusz találkozik egy balkáni presszóban?

Sok közös témájuk van. Számos dologban egyetérthetnének, de Hérakleitosz csakazértis is ellentmond. Magának is.Megkeveri italát (vö. Hérakleitosz B125: „A kükeon [árpából készült ital] is szétesik összetevőire, ha nem mozgatják”), és tüzet kér. Orpheusz biztos, ami biztos, csak vizet rendel (egyes vallástörténészek szerint egy orfikus nem fogyaszthat alkoholt), de ez is elég neki, hogy rögtön dalra fakadjon.

Hatással van-e a modern filozófiában, s ha igen mely szerzőknél az orfikus hagyomány?

Ha „modern” alatt kortárs filozófiát ért, akkor nem tudok ilyenről.

Milyennek látja ma magyarországon a klasszika-filológia helyzetét?

A körülményekhez képest jónak. Nekem elsősorban az antik filozófia kutatására van rálátásom. Ezen a téren egy nagyon aktív, együttműködő, konfliktusoktól mentes közösség dolgozik, amely egyértelműen jelen van a nemzetközi tudományos életben.

Az interjút készítette Weiner Sennyey Tibor.