Bölcsészlány olvas 3. - ÉLETÜNK 2008. június - július

A Vas megyéhez kötődő Életünk dupla, nyári számában ezúttal az Aranykort járja körül több oldalról: feltűnően sok cikk, kritika, vers vagy mű áttételesen vagy szó szerint a régi, elmúlt és tökéletes időkre utal ilyen vagy olyan formában.

Az Aranykor nyomában

Életünk 2008. június- július

A Vas megyéhez kötődő Életünk dupla, nyári számában ezúttal az Aranykort járja körül több oldalról: feltűnően sok cikk, kritika, vers vagy mű áttételesen vagy szó szerint a régi, elmúlt és tökéletes időkre utal ilyen vagy olyan formában. A kötet némi korrektúrázásra ugyan szorult volna, mert olykor a vesszők és a betűk el-elcsúszása a megértést is nehezíti, de ezt leszámítva alapos és végiggondolt kiadás.
Berzsenyivel kezdődik, András Sándor ünnepi beszédből alakított írásával, mely a költő műfaji besorolásának kérdését s költői látásmódját veszi górcső alá, tévedéseket billentve helyre a mottóval: „Minden kornak van istene”. Berzsenyi-rajongók és az őt jobban megismerni vágyók figyelmébe.
Sajó László 1 2 3 4 című és osztatú költeménye már bizony kemény agymunkát igényel, de a motívumok mindenképp kibomlanak belőle: az emberi test, elpusztulás naturális ábrázolása, nyár, kert és gyümölcsök, gyerekek és a felnőttek, élőség s élet; dög, szaporodás és halál; s mindez az abc rendjébe szorítva.
A Magyar Pannónia 6. része már ismertebb s egyben ismeretlenebb vizekre kalauzol: Magyarország felfedezéséről és ábrázolásáról tanulhatunk, többek között Krúdy-szemüvegen át.
S következik Békássy Ferenc; aki nem ismerte eddig, itt a jó alkalom: angolul írt, de magyarra fordított versei nagyon sokat elárulnak róla, a belső világáról, külső körülményeiről pedig Weiner Sennyey Tibor írása, akinek alapos monográfiájából kapunk részleteket, mely a fiatalon elhunyt költőhöz méltó töredékességével az egész mű elolvasására, s Békássy Ferenc, a századelőn élt Angliában tanuló fiatal zsennyei költő alaposabb megismerésére sarkall.
De megismerhetünk itt más emberileg és művészileg nagy embereket is: Tornay Endre András, az eredetileg zetelaki, de régóta Kőszegen élő neves szobrász nekrológja olvasható több emlékező tollból, akinek alkotásairól készült fényképek illusztrálják az egész lapszámot.
És Tandori. Réztábla a külvilágon, avagy: „De ki olvas ma?” Bárki magára ismerhet.
S újabb ismeretlen-ismert alak: Ratkó József, aki egy Nyíregyháza-környéki árvákat nevelő helyen nőtt fel, de megtalálta helyét a világban; költő lett, aki becsülettel helyt állt a világban, amíg tehette. Gyermekkori barátja szavaiból és Negyven év, negyven vers c., rádióban felolvasott kisesszé-sorozatából ha nem is élőben, de papíron találkozhatunk vele, a világnak e tiszta szeletével; a semminél ez is több.
Aki még ne hallott a fokgazdálkodásról, a folyószabályozás előnyeiről és hátrányairól, most képet kaphat és véleményt alkothat erről a témáról, mely még bizony a XXI. században is aktuális.
S Pilinszky Apokrife, a 12 legszebb magyar vers – konferencia- és könyvsorozatának második része van terítéken, az Aranykorra legegyértelműbben utaló mű a kötetben: néhány konferenciaelőadás írásban segít azoknak, akik többet akarnak tudni erről a különös versről. Odorics Ferenc az Aranykor eljövetelének rejtett, anagrammatikus próféciáját vizsgálja, Bókay Antal a késő-modern személyesség konstrukció lehetőségeit firtatja; az apokrifságot, az apokalipszisséget, a lebegtetést s egyáltalán, a személyesség struktúrájának megközelítését; Szitár Katalin pedig a jeleket s azok és a dolgok jelenlétét veszi górcső alá. Személy szerint csak a vers teljes terjedelmében való leközlését hiányoltam, hiszen nem lehet mindenhol az embernél egy Pilinszky- kötet, s töredelmesen bevallom, ezt a költeményt nem tudom kívülről, ám hogy teljesen elmerüljek a tanulmányokban, mindenekelőtt magát a primér szöveget lett volna igényem megvizsgálni.
Végül egy baráti portrét olvashatunk Nagy Gáspár költőről Zsille Gábor tollából, s Oláh András történelmi drámája gróf Tisza István haláláról: Az utolsó játszma, melynek mottója szintén Krúdytól, az elveszett aranykor örök siratójától van: „…ő napok óta a siralomházba ült, minden felhangzó lépés az ismeretlen hóhér lépése volt, álma Machbeté, ébredés élőhalotté, óramutatója a reménytelenségé…” Akár így is történhetett 1918. október 31-én.
 

Stenszky Cecília