A múzsa idejétmúlt, mégis szükség van rá

A vajdasági Antalovics Péter mindössze 22 éves, jelenleg az Újvidéki Egyetem magyar szakán tanul, de már magáénak tudhatja a Kilátó-díjat és a Makói Medáliák nevű elismerést. Örökszoba című verseskötetéről és műhelytitkokról kérdeztük.

Antalovics Péter (Fotó: Facebook)

A Dokk.hu versportálon és egyéb internetes fórumokon kezdted publikálni a szövegeidet. Szakmai és szellemi útravalót kaptál, majd adtál is ezeken a helyeken…

Igen, a Dokk számomra egyfajta nulla kilométerkő volt és marad is. Valódi zöldfülűként kezdtem feltölteni korai szövegeimet, és a legtöbb esetben kimerítő, éles, határozott, de mindig független véleményekkel szembesítettek. Az oldal moderátoraival elvégzett közös műhelymunkára a mai napig úgy tekintek, mint pályakezdésem messze legfontosabb részére. Egy bizonyos ponton aztán a főszerkesztő, Korányi Mátyás úgy ítélte meg, részt vehetek a szerkesztőség munkájában, és akkor néhány hónapon keresztül aktív szerkesztőségi tag voltam. Nincs annál tanulságosabb és eredményesebb munka, mint amikor egyszerre dolgozol saját és „idegen” szövegekkel. Megjegyezném, hogy a Dokkon a szerkesztői (szükségszerű) hierarchia mellett minden más felhasználó ugyanúgy részt vehet egy-egy szöveg okán kibomló eszmecserében. És pontosan ebben látom a portál precedensteremtő szerepét. Abban a műhelymunkában, amely során egy szöveg frontális, aktív és szigorúan szakmai alapokon nyugvó vitákban mérettetik meg, alakul, formálódik, ahol a szerkesztői és a szerzői szerepek bármelyik pillanatban spontán módon megcserélődhetnek, mert az élő szöveg egy, és a vele foglalkozó ember válik relatívvá.

Tényleg szoktál blöffölni, amikor verset írsz? Ezt hogyan kell elképzelni?

A vers, amelyre célzol (Ide cím kellene, http://katapult.web44.net/idecimkellene.htm), épp arról a bizonytalanságról szól, hogy egy adott szöveget teljesen eltérő, egymástól a végletekig különböző módokon lehet értelmezni. Vagyis blöffölök és mégsem; a befogadón múlik, mit és mennyit vesz komolyan. Alapvetően persze nem akarok blöffölni, a verseket valódi élményekből szeretem írni, de az író szándéka és a befogadó munkája két különálló dolog.

Korán letisztult, saját vershangod van. Bizonyára vannak alkotók vagy művek, amelyek hatottak a költészetedre…

A sor elején újfent a Dokkot kell említenem, mint közösséget, közeget, ahol inspirációt szereztem, az online folyóirat-kultúrát szintén figyelemmel kísérem. Kedvenc kortárs verseskötetem talán Pollágh Péter Vörösrókája. Az irodalmi mellett fontos a zenei hatás, többek között a Radiohead vagy a svéd The Knife zenekar jelentősek számomra egy-egy hangulatvilág megértésében, akár kialakításában és finomhangolásában.

Valóban elvesztél Újvidéken? Vagy most is hazudsz?

Igen is, meg nem is, tehát semmiképp sem hazudok. Egy második (harmadik, negyedik...) otthonra találtam itt, megszerettem a várost. Azért írtam le, hogy elvesztem, mert az új környezet elemi ereje és ismeretlensége lenyűgözött. Azt hiszem, egy várost vagy helyet csak akkor tudunk igazán közel engedni magunkhoz, ha élményünknek szerves része az ismeretlenség és az abból fakadó misztikum.

Szerinted az illusztrációk mennyit dobnak a verseiden?

Azt hiszem, főleg az első három ciklushoz kapcsolódnak egészen elemi szinten. A versekbe foglalt félelmek, szorongások tökéletes kivetülései az apró, paranoid hangulatot keltő, izgő-mozgó bogarak.

Mit gondolsz a múzsa fogalmáról? Van-e most múzsád, illetve Te voltál valaha az?

Kezdem az utolsóval: fogalmam sincs, és jobb is, hogy nem tudok róla. Talán idejétmúlt szerep, de nekem általában fontos, hogy legyen egy megszólítottja a verseimnek, aki a kívülállás és a bizalmas közelség ambivalenciájával ad hozzá valami többletet ahhoz az érzelmi és gondolati anyaghoz, amit később formálni igyekszem. A múzsa tulajdonképpen az első számú ember a számtalan közül, akinek tudtára akarjuk hozni, amit leírunk. Egyfajta arkhimédészi sarokpont.

Mit szólsz ahhoz, hogy Patócs Laci a vajdasági Héraklésznak nevezett?

Laci elsősorban vajdasági irodalomtörténeti szempontból nevezett így. Mivel nem vagyok irodalomtörténész vagy kritikus, nem igazán gondolkodom ezen. Természetesen van egy olyan vetülete is a dolognak, amit inkább a társasági hecc- és vicciparban tudunk hasznosítani.

Az újvidéki Magyar Tanszéken filmklubot vezetsz, szereplője vagy egy dokumentumfilmnek. Örültél ezeknek a feladatoknak? A költészeted milyen viszonyt ápol (ha ápol) a vizuális és egyéb művészeti ágakkal?

Szeretek a filmekkel foglalkozni, az említetteken kívül a legutóbbi VMTDK-n (Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium) második alkalommal is filmes témával vettem részt. Nem igazán találok sok párhuzamot, a filmes érdeklődésem független a versírástól. Esetleg a képi látás- és gondolkodásmódomra lehet hatással, bár ezt erősen túlozva tudnám csak kijelenteni. Az említett dokumentumfilmet a nagybecskereki Civil Társadalmi Fejlesztési Központ készítette. Velem együtt négy vajdasági, kisebbségi nemzetiségű és ilyen nyelven alkotó író-költőt mutattak be. Szokatlan és új szerepekbe kényszerültem, leginkább a munkafolyamatok során, a forgatás igazán érdekes, sőt időnként vicces volt.

Egészítsd ki a következő mondatot! Versem a Facebookon…

... is olvasható, ha elég jónak tartom. Be kell vallanom, ezt a szokásomat legtöbbször a puszta exhibicionizmus táplálja. A verset nem az asztalfióknak, jobban mondva nem a hard disc-nek írom, a nyilvánosság elérésének legkézenfekvőbb formája pedig épp a Facebook.

Mintha nyílna a versesköteted címében is szereplő Örökszoba ajtaja. Beljebb kerülsz a belső ,,szobádba”, vagy kifelé tartasz onnan?

Egyértelműen kifelé tartok, bár sokszor gondolok nosztalgiával arra az időre. Ez a kérdés szervesen kapcsolódik ahhoz, hogy immár harmadik éve élek Újvidéken, leszámítva a nyári szünidőket. A várossal természetes módon jött minden. Nyitottabb lettem, sokkal több embert és társaságot ismerek, mint korábban, több helyre és eseményre járok el, a könyv megjelenésével pedig az élő nyilvánosság elé kellett lépnem, amit, ha nem is lehet mindig kedvelni, megismerni és megtanulni kezelni – elkerülhetetlen.

Elárulod, milyen kötet van készülőben?

Folyamatosan írok verseket, azokból reményeim szerint még az idén össze tudok állítani egy új kéziratot. Tulajdonképpen az Örökszoba utolsó ciklusát – amit már Újvidéken írtam meg – folytatom. Viszonylag erőteljes választóvonalat érzek a helyváltoztatásom óta, bár ennek a változásnak korántsem csak a városélmény az oka, ebben biztos vagyok.

Lennert Móger Tímea