Kisebbségi kisokos

A vajdasági magyar irodalmárok közül Böndör Pál regényíró, költő pályázhat a legkisebb eséllyel a következő James Bond-film főszerepére. Ne értsenek félre, Böndör Pál igenis sármos, karakterisztikus alkat, a huszadik század második felében szerzett élettapasztalatát pedig kiválóan kamatoztathatná a szuperkém szerepének megformálásakor (mint tudjuk, az említett időszakot Tito, az aranyat érő jugoszláv útlevél, a KGST és a délszláv háborúk fémjelzik többek között). Ám ha egy Eva Green-szerű tüneményes Bond-lánnyal találná szemben magát az ókontinens valamelyik ötcsillagos szállodájának bárjában, fogadni mernék, hogy – a mozinézők legnagyobb sajnálatára – elrontaná a főhős védjegyévé vált bemutatkozást: „Pál vagyok, Bender Pál. Vagyis Pavle, Böndör Pavle… Esetleg Pavel Bander?”

Mindennek függvényében talán nem meglepő, hogy ezen írás tárgyát, a tavaly kiadott Bender & Tsa című regényt nem a hollywoodi Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió, hanem az újvidéki Forum Könyvkiadó jelentette meg. A szóban forgó kötet a kiadó meghívásos regénypályázatának 2013. évi díjnyertes alkotása. A névmizériához kapcsolódó előfeltevést az említett színésznő hipotetikus jelenléte – vajon Eva Green szemének tüzében égve ki tudná kapásból megmondani önmagáról, hogy fiú-e vagy lány? – mellett arra alapozom, hogy a kötet pontosan a család- és keresztnév geopolitikai okokra visszavezethető megváltoztatásának, illetve „egy névtelen ember névfeleslegeinek” a regénye.

Az Egy vers végjegyzetei alcímet viselő szöveg a kilencvenes évek elején született Böndör-poéma, az Ahol nevemet… című költemény száztíz szavához írt, azonos számú kommentárból épül fel. A szerző ezeket jegyzetekként határozza meg, s azt kell mondanunk, megfogalmazása kellően homályos: a megjegyzések nem feltétlenül értelmezik a vers egy-egy szavát, egyszerre olvashatók személyes hangvételű vallomásként, keserédes beletörődéssel színezett korrajzokként, történelmi nyomokként és önéletrajz-töredékekként. A leggyakoribb téma a név kérdésköre.

Főhősünk 1947 szeptemberében furcsa kettősségbe születik bele: noha pontosan tudja, hogy ő Böndör Pál, ezt a nevet azonnal elveszíti, amint bekerül az állami bürokrácia malomkerekei közé. A hivatalos nyelv nem ismeri az ö betűt, a keresztnévlajstromból pedig kimaradt a Pál: így születik meg a regény egyik legfontosabb figurája, Pavle Bender. Ugyanezt az eseményt járja körül a jegyzetekkel ellátott vers is (amely egyébként a kötet 24. lábjegyzete): „Negyvenhat éve hogy inkognitó / vagyok itt. Az országban ahol élek / a hivatal nem ismeri az ö hangot / betűt. Nincsen irat olyan / ahol nevemet helyesen írták volna le”. Ha már a versnél tartunk, egy apró kitérő erejéig jegyezzük meg: Böndör Pál előtt is voltak költők, akik kapcsolatba hozhatók a név problémájával. József Attila ideig-óráig Pistaként létezett, hisz tudjuk, „olyan név, hogy Attila, nincs”; és nem feledkezhetünk meg a Szeptember végén költőjéről, akinek vezetéknevébe az ő betűt – mondjuk úgy – nem a gólya hozta. A regény mindkét „sorstársat” megidézi.

Talán ez a legjobb pillanat ahhoz, hogy leszögezzük: Böndör Pál a szó legnemesebb értelmében vett költő. 1969-ben indult írásművészete nélkül a vajdasági magyar irodalom alapjaiban más képet mutatna. Tanulságos, hogy előző prózakötetéről értekezve még a szegényes magyarországi kritikai visszhang egyik alakítója is sajnálatát fejezi ki: nem ismeri Böndör Pál lírai munkásságát. Van mit sajnálnia, hiszen rajtam kívül generációm nagy részének is élményszámba megy egy-egy általa jegyzett verseskötet olvasása, áthallásokkal, harmonikus utalásokkal tarkított, ironikus versnyelvének szikársága és sebészi pontossága. Ha most ismerkednek Böndör Pál költészetével, kezdjék az Eleai tanítvány kötettel (válogatott és a megjelenéskor újnak számító versek), s jussanak el legalább a Tegnap egyszerűbb volt címűig.

E kis kitekintés után térjünk vissza a regényhez. A Bender & Tsa a lineáris történetmondás helyett egy-egy életeseményt, a név „szenvedéstörténetének” értelmezése szempontjából fontos emlékeket, illetve a szélesebb értelemben vett névfogalomhoz kötődő történeteket helyezi az egymáshoz lazán kapcsolódó fejezetek fókuszába. A szöveg egységét tartalmilag a születéstől az írás pillanatáig tartó folytonos (ön)meghatározási zavar/kényszer/szükséglet állapota biztosítja. Félre az irodalomelmélettel, fogadjuk el szerzőnk szavait: „Ennek a füzetecskének, ezeknek a jegyzeteknek ellenben egyértelműen én vagyok a hőse, hogy milyen százalékban Bender, milyen százalékban Böndör, azt viszont nehéz megállapítani. De – ha akad rá kiadó – mindkét névnek a címlapon a helye. Az arányok megállapítását pedig az olvasókra bíznám, ha egyáltalán lesznek olyanok”.

A regényben három fő szál keveredik. Az elsőben Böndör Pál tanító életébe nyerhetünk betekintést: ő az utolsó Böndör, akinek a nevét hibátlanul írták le, amíg el nem esett az első világháborúban. A másik Böndör Pálnak, a szerző édesapjának történetei nagyjából a legkisebb Pál megszületésének idejére tehetők. A legterjedelmesebb részt Böndör Pál költő és névváltozatainak, a névrontásnak, a normává vált hibának a jelensége teszi ki. Maga a szöveg a felemás helyzet szemléltetésére a korporáció metaforáját kínálja fel: „Ez a vállalkozás, Bender & Tsa, immáron huszonnégyezer napja működik”. Kissé fanyalogva azt is mondhatnánk, az említett vállalkozás messze nem magáncég, hanem állami beavatkozás eredménye: a családi névadás bensőséges hagyományát külső pozícióból felülíró hatalmi mechanizmusé. Innét szemlélve a történet igazi tétje: mi történik akkor, ha egy személynek az állami nyilvántartásban más nevet adnak, mint amit a sajátjaként ismer el? Hogyan szólítsunk meg egy embert, akinek nincs neve, csak legalább fél tucat névváltozata?

Szerzőnk megszületésétől kezdve a Böndör Pál és a Pavle Bender nevek kereszttüzében lavírozott. Ha lehetett, az egyiket használta, ha kellett, a másik név mögé rejtőzött. A kilencvenes évek vészterhes idejének emlékeit, az első kétezres évtized kiábrándultságát és az évről évre erősödő kilátástalanság rezignált szólamait a sztoikus nyugalomba burkolódzó elbeszélői hang írja felül. Noha a tét nagy, az ironikus perspektíva áldó könnyedsége – a IV. Böndör Pál és az I. Pavle Bender például utalás egy uralkodócsaládra, a soha nem létezett királyi vérvonal(ak)ra – csak pillanatokra oldódik fel. Ilyen kizökkenés az etnikai minoritás kérdésköre: „Kisebbséginek lenni legrosszabb dolog lehet a világon bárhol, semmit sem szabtak ránk. Az államokat nem a kisebbségiekre szabják”. Ám ez irányból szemlélve a dolgot már az is ironikus gesztus, ha leírom, hogy a Bender & Tsa Böndör Pál – jugoszláviai, szerbiai, vajdasági, határon túli magyar – író nevének regénye. A műalkotás termékenyen nyúl hozzá az erőszakos néveltörlés, a felsőség elrendelte névváltoztatás legitimációjának kérdéséhez, és megteremti azt az atmoszférát, amelyben az olvasó legalább pár pillanat erejéig átérzi a hatalom mindenre, így a személyiségre is ránehezedő súlyát. A regény főhőse, Pál/Pavle nevének szemlélésekor önmagát is értelmezi, az olvasók pedig egy furcsa, önmagába roskadt fejlődésregény fejezeteit olvashatják. Ez nem elmarasztaló mondat, csupán arra mutat rá, hogy nincs happy end: ha egyszer elveszíted a neved, azt többé vissza nem kapod.

A könyv bizonyos pontjain azonban kilóg a lóláb. Második regénye sem tudott teljes mértékben meggyőzni arról, hogy Böndör Pál a versnyelvének színvonalával mérhető prózát tud alkotni. Maga a szöveg szerkezete is inkább egy verseskötet kompozícióját juttathatja eszünkbe, mintsem egy regényét (talán költői alkatának is jobban megfelelt ez a rövid, urambocsá’ vershosszúságú részekből építkező próza). Ahogy azt a kritikai visszhang is mutatja, előző kötete, A holdfény árnyékában című regény messze nem a legsikerültebb írói vállalkozása. Amit mindenképp méltányolnunk kell: szerzőnk tisztában van „felemásságával” – erről a Bender & Tsa 145. oldalán szót is ejt –, és új prózaművének írásakor láthatóan igyekezett másféle utat bejárni. A feszélyező elmélkedések láthatóan visszaszorultak, helyükre pedig a személyes, a belső feszültségeket tematizáló tartalmak kerültek.

Sajnos így is maradtak olyan szövegrészletek, amelyekben az író talán a kelleténél kicsit jobban összekacsint az olvasóval: „Záróráig nyomhatjuk a szöveget, meg utána is még, míg ki nem fogyunk a mondanivalónkból, ami aligha következik be egyhamar, és már jócskán is benne vagyunk a huszonegyedik században, mint a viccbeli verebek a szarban, ha kidugjuk a fejünket, néha leharapják, néha nem; meg lehet rendelni a következő rundot”.

Böndör Pál regénye összességében sokkal több fájdalmas siránkozások összegzésénél. A szövegbe ironikus felhangot csempész a Liverpool FC többször feltűnő szurkolói dala (a You’ll never walk alone) is: vajon hogyan alakult volna az élet, ha Böndör Pál csak ideig-óráig elszakadhatott volna Pavle Bendertől? Bizonyosan nem történhetett volna meg az, ami egy orvosi vizsgán esett meg az államnyelv sodrásába keveredett gyermekekkel: „Négyen-öten voltunk a negyvenvalahányból, akiket a vezetéknevüktől és a keresztnevüktől is megfosztottak. Mi voltunk a nap hősei, a mártírok. Irigykedtek is ránk egyesek az osztályból. P. Pisti lökdösődni kezdett velünk, talán azt képzeljük, sziszegte, hogy most mi jobb magyarok vagyunk a többieknél? Nem hittük. Kapott két pofont, és elhallgatott”. A Pavle Bender név vírusként írja bele magát Böndör Pál mindennapjaiba: ott van a hivatalos dokumentumain, a bankkártyáján, a jogosítványán, valamint – szerb nyelvű – kötetein is (és valószínűleg ez az eddig készített legjobb trójai károkozó).

A Bender & Tsa című regény akár A minoritás mindennapjai alcímet is viselhetné. Nem tévedne sokat, hiszen a szöveg nem ennek az állapotnak a leküzdését, hanem a benne létezés lehetőségét ragadja meg az irodalom eszközeivel. Az így született könyv olvasói betekinthetnek Pálok és Pavlék, Jelenák és Ilonák történeteibe, kissé átérezhetik az Alekszandar Veres, Mihajlo Babics, Nikola Meszelyi vagy Sztevan Erkenj jelölők súlyát. Emiatt lesz a kötet egy szükségszerűen hiányos, de némely probléma taglalásakor mégis messzemenően alapos, egykötetes enciklopédia. Egy igényes kiadású kisebbségi kisokos.

Felrázva, nem keverve.

Böndör Pál: Bender & TSA. Újvidék, Forum, 2014.

Patócs László