Noha az esten nem került sok vers felolvasásra, a felolvasott versek (így például A kérdező című vers) alkalmasak voltak arra, hogy azok számára, akik esetleg nem ismerik Szentmártoni János költészetét, egyfajta hiteles kivonatot adjanak.

„Hol van az ihlet mostanában?”

Szentmártoni János költővel, a Magyar Írószövetség elnökével Payer Imre beszélgetett

A nyárias őszben, a Gondozó retrokocsmában jó sörök mellett került sor a Józsefvárosi Irodalmi Kör rendezvényeként egy beszélgetésnél tárgyszerűbb, egy felolvasásnál viszont talán közvetlenebb hangulatú estre, amelyen jelen voltak az Íróiskola diákjai is.
    Elöljáróban a kolozsvári Lucian Blaga Nemzetközi Fesztiválról esett szó, és Szentmártoni János mostani, őszi látogatásáról Erdélyben. Az együttműködés eredménye a frissen kiadott Ló a tavon című, magyar–román kétnyelvű verseskötet, amely a harmincharmadik alkalommal, immár Nichita Stănescu emlékére is megszervezett versnapok tiszteletére tartalmaz éppen harminchárom verset.
    Payer Imre a Ballada hétköznapi díszletek között című, tavaly májusban a Magyar Írószövetségben bemutatott válogatott gyűjteményes kötet verseivel kapcsolatban a visszatekintés szempontjairúl  tett fel kérdéseket a szerzőnek: Hogyan történt a csomópontok kiemelése? Mennyiben mutatja ez költészetének következő irányait? Miként rajzolja ki költői arcképét?
    Szentmártoni János elmondta, hogy maga állítja össze, szerkeszti köteteit 1998 óta. Ennek tapasztalatából kiindulva osztotta meg a hallgatósággal, hogy voltaképpen „vallomásos, életrajzi lírát” művel, bár próbál kísérletezni is, ennek révén pedig olyan formákhoz visszanyúlni, amelyek értékeik révén folytathatónak tűnnek. Köteteit pedig – elsősorban az Itt, a papíron, illetve az Ulysses helikoptere címűeket – úgy igyekezett összeállítani, hogy (élet)történet legyen kiolvasható belőle: a versek egészítsék ki egymást.
    A gyűjteményes kötet négy ciklusa is tükrözi ezt a szerkesztési szempontot: az első a pályakezdésé, az emberi küzdelmeké, a második ciklus a gyermekkori emlékekből építkező személyiségé, a harmadik a szerelemé és a családalapításé, a negyedik pedig egy „ars poetikusabb ciklus”. Megélt költészet tehát a Szentmártoni Jánosé, amelyben különféle élmények szűrődnek le, utazások emlékei gazdagítják, és ezen keresztül „az én” különféle viszonyait jelenítheti meg. 
    Minden versciklusban voltaképp újrakezdődik a történetmondás, a versek ugyanis nem kronologikus sorrendben kerültek a kötetbe. Miért hát a válogatás mások által is említett bősége, az elbeszélői logika önmegértésre való alkalmazása hozzávetőleg kétszázötven oldalon? Szentmártoni János kötetbeli pihenőhelyek, kisebb versek tudatos beiktatására utalt, szerinte a „csúcsok inkább kioltják egymást”. Hozzáfűzte: érezte magában a költő elgyengülését, a költészet akadását, mivel olyan életpályára állt rá, amely „nem a költői énnek kedvez”. Jelenleg tehát – úgy gondolja – pihen a költő benne. Éppen ez a helyzet tette viszont lehetővé számára, hogy áttekinthesse mindazt, amit eddig csinált. Erre pedig kiváló lehetőség adódott a válogatott kötet összeállításával.
   Az eredet, a létkifejezés és az értékmegtartás tétjei Szentmártoni János verseiben erőteljesen jelen vannak. Payer Imre szerint így annak gondolata is, hogy a tragédiák, széthullások ellenére is megőrizheti arcát az ember, és hogy a versek olyan igazság traszcendens helyét jelölhetik, ahol mindenre, ami van, egyfajta túlvilági, éles fény vetül, és ebben a megvilágításban láthat mindent az olvasó „színről-színre”.      
   Noha az esten nem hangzott el sok vers, a felolvasottak (például A kérdező) hiteles képet adtak Szentmártoni János költészetéről annak, aki esetleg nem ismeri.
   A Gondozóban tett látogatás azonban a gond másnapjával folytatódott. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban hiába kerestük a Ballada hétköznapi díszletek között című kötetet. A katalógusban egyetlen példány szerepelt. A könyvtáros kezét tördelve bizonygatta, hogy a szabadpolcon helyezték el – de hosszas keresgélés után sem került elő. Valahol bizonyára megvan, hangzott a szabadkozás, csak épp most nem tudják az olvasó kezébe adni.   
    Vajon hova tűnhetett a kötet, amelyet a kölcsönzési nyilvántartás alapján talán ha egyszer vitt ki olvasó?
    Vagy inkább: miért nem tűnt fel korábban a hiánya?

 Gombos Márk

Cikkben szereplő fotók: Hegedűs János