Miért kell a regény a nőnek? – Beszélgetés Tallér Edinával
A húsevő című regény szerzőjét kérdeztük az írónői szerep előnyeiről, hátrányairól, Egy perccel tovább című színdarabjáról és arról, hogyan lehet egy könnyűzenei fesztiválra becsempészni a költészetet.
A húsevő című regény szerzőjét kérdeztük az írónői szerep előnyeiről, hátrányairól, Egy perccel tovább című színdarabjáról és arról, hogyan lehet
Miért kell a regény a nőnek?
– Beszélgetés Tallér Edinával
Tavaly jelent meg első regényed, pályakezdőként viszonylag későn. Debütálásod robbanásszerű volt, szinte minden jelentős irodalmi folyóirat közölt belőle részletet.
Kulturális újságíró a szakmám, 20 éves korom óta írok, úgyhogy szerintem nem kezdtem semmit későn. A szépirodalommal három-négy éve foglalkozom komolyabban. Úgy gondolom, a prózaíráshoz kell tapasztalat, élmények, kor. Tíz évig anyagot gyűjtöttem, aztán az élményeket, tapasztalatokat felhasználva kezdtem el írni a regényemet.
Szerinted mennyire tanulható mesterség az írás?
Ez is, mint minden mesterség, tanulható. Elég jól elsajátítható. Ha valaki kitartóan és alázattal tanul egy szakmát, a technikáját ragyogóan ki lehet gyakorolni. Másrészt viszont, fel kell tudni mérni, kinek mihez van az átlagtól eltérő képessége. Ha én például az írás helyett, mondjuk, a balettművészetet választottam volna az önkifejezésre, valószínűleg sok szorgalommal megtanultam volna az alaplépéseket, de nem hiszem, hogy valaha is prímabalerina lehetett volna belőlem. Tudni kell, hogy az ember alkalmas-e a táncra.
Előny vagy hátrány-e írónőnek lenni? Számít ma Magyarországon a szerző neme?
Nem végeztem komoly felméréseket ebben az ügyben, de úgy gondolom, ugyanannyi előnyöm származik az életben abból, hogy nő vagyok, mint amennyi hátrányom. Lerágott csontnak érzem ezt a kérdést. Mindegy, író vagy írónő. Örülök, hogy nőnek születtem, nincs ezzel semmi gondom. Nem érzem, hogy az irodalomban „előre engednének az ajtóban”, azért mert a gyengébbik nem képviselője vagyok. Nem is nagyon szeretem, ha valaki a nőségére hivatkozva vár el dolgokat a férfiaktól. Ugyanazokat a bokszmeccseket kell megvívnom, mint a férfiaknak, és nem hiszem, hogy gyengébb lennék, csupán más eszközöket használok. A férfi férfi, a nő meg nő, ettől működnek a dolgok a világon.
Műfaji megnevezésként ott áll a regényed címe (A húsevő) alatt: rövidregény. Miben különbözik a kisregénytől és miért volt fontos ezt feltüntetni?
A kiadóm kívánsága volt, hogy szerepeljen a kötetben a műfaj. A húsevő története mozaikos szerkezetű, történetfoszlányokból áll. A zaklatott mesélő sok-sok élettörténetet beszél el, de röviden, megszakítja ezt vagy azt a sztorit, csak annyit mond el belőle, ami a saját története szempontjából fontos. Több históriába enged belelátni, aztán megtorpan, nem mondja végig, belekezd egy másikba, és így tovább. Lehet, hogy később lesz majd folytatása, kibontása ezeknek a történeteknek. Mondjuk egy hosszúregény.
Miért kell a regény a nőnek?
Nem értem a kérdést. Arra gondolsz, miért olvas regényt egy nő? Ha igen, a válaszom, ugyanazért, amiért egy férfi, mert az ember alapvető szükséglete az olvasás. Ha azt szeretnéd tudni, miért ír egy nő, szerintem ugyanazért, amiért egy férfiíró, mert alapvető szükséglete az írás
Milyenek a visszhangok, milyen volt a regényed fogadtatása?
Azt hiszem, ennek megítélésére nem én vagyok az autentikus személy. Természetesen a közvetlen környezetem nagyon szurkolt nekem. Sok kritikát írtak a könyvről, úgy tudom, sokan meg is vásárolták. Jelenleg egy brit kiadó érdeklődik, egy részlet, remélem, hamarosan megjelenik az antológiájukban.
A pozitív kritika szárnyakat ad neked, vagy éppen ellenkezőleg? Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, mikor megtudtad, hogy megjelent az első recenzió a könyvedről (ez reggel hétkor volt), pizsamára vettél kabátot, úgy rohantál le a közeli benzinkútra megvenni az újságot. Ismerek olyan szerzőt, aki a siker után 7 évig nem jelentetett meg újabb kötetet.
Én biztosan nem ilyen leszek, mert az írás a mindennapjaim része. Ráadásul a kritika inspirál, a dicséret pedig lefagyaszt. Tavaly a Könyvhét előtt nagyon jó kritikákat kaptam, A húsevő felkerült a Mancs tízes listájára is. Akkor egy kicsit megijedtem, pár hónapra leblokkolt, úgy éreztem, mindenáron olyat kell írnom, amit majd mások jónak ítélnek meg. Aztán lenyugodtam, rájöttem, hogy „mások”-ra építeni egy belső igényrendszert nagyon ingoványos talaj lenne. Haladok előre. Nem érdekelnek a visszhangok, jó értelemben véve nem. Amikor írok, nem az jár a fejemben, milyen lesz a fogadtatás. Azokat a dolgokat keresem, amit el szeretnék mondani, aztán utána vitatkozhatunk róla, jól sikerült-e, de alkotás közben nem ez foglalkoztat.
Jelenleg dolgozol valamin?
Igen, dolgozom a második regényemen. Nagyon jellemző rám, hogy amit megírtam egyik nap, azt másnap már átírom, az utolsó pillanatig javítgatok, úgy kell kitépni kezemből a kéziratot, hogy végre abbahagyjam. Így szocializálódtam az írásra, így tanítottak azok, akiktől tanultam. Szerintem az életet is valahogy így kell élni. Meghozol egy döntést, ahhoz tartod magad, de azért mindig kell, hogy legyen az emberben egy kis kétség: jól gondolom-e ezt vagy azt. Szeretem a hibákat, nem a világvége, ha az ember téved. A hibákból, illetve, hogy hogyan tudod kijavítani azokat, szerintem ebből lehet a legtöbbet tanulni. A mostani történetem főszereplője egy középkorú, 35-40 éves nő. Azoknak, akik szeretik a lineáris történeteket, jó hír, hogy ezúttal naplóformában mesél a beszélő, bár inkább mások történetét meséli „egyenesen”. A saját sztorija ezúttal is zaklatott és mozaikszerű.
Rövid vagy hosszúregény lesz?
Olyasmi, mint A húsevő. Ha akarod, egy hétvége alatt befejezed, vagy ha kedved tartja, olvasgatod a villamoson.
Gyakran játsszák mostanában az Egy perccel tovább c. színdarabodat. Kapcsolódik a regényhez, vagy teljesen független mű?
Két évig színháztudományt hallgattam, érdekel a dramaturgia, mint mesterség. És majdnem 20 éve színházközelben vagyok, hiszen a férjem színész. (Edina párja Gerner Csaba színművész.) Az Egy perccel tovább egy fiatal, huszonéves lányról szól, de egyáltalán nem azonos a regénybeli lánnyal, bár néhol ugyanazokat a szavakat használja. Kísérlet volt részemről. Kíváncsi voltam, hogyan működik ugyanaz a szöveg egy egészen más műfajban, egy más típusú karakterrel.
Tehát a színdarabban találunk részleteket A húsevőből?
Igen, a regényből és egyéb novelláimból is átemeltem részleteket. Jó játék, bárkinek ajánlom. Egy általa írt vers- vagy egyéb prózai részletet adjon drámai szereplő szájába. Teljesen másként érvényesül, kel életre a szöveg. Szóval, játéknak indult, de komollyá vált, már külföldön is érdeklődnek a darab iránt. Itthon is folyamatosan játsszuk, két szereposztásban, két, különböző rendezésben, Budapesten és vidéken is. Munka közben néhányan, művészek, színészek, rendezők, táncosok, nagyon egymásra találtunk. Megalapítottuk a Stúdió 13 nevű társulatunkat, amely kortárs darabokat játszik. Már elkezdtük próbálni Sopotnik Zoltán Sajátperzsa című darabját, ez lesz a következő bemutatónk. Én is dolgozom az újon, remélem, ősszel be is mutatjuk Az ügylet című drámát, ami egy nő és két férfi ügyeiről szól majd, de korántsem (csak) szerelmi vonatkoztatásban.
Ezek szerint a kortárs színház mellett az irodalom népszerűsítésében is szerepet vállalsz?
Most épp rendhagyó irodalomórák keretében mutatunk be kortársakat középiskolásoknak. Eddig nem igazán tartoztam nagyobb közösségekhez, csoportokhoz, nem volt bennem késztetés arra, hogy a szűk családomon kívül máshová is tartozzak. Ez néhány éve megváltozott. 2009-ben alapítottuk a Hajtűkanyar nevű irodalmi csoportunkat, egy évvel később pedig az Irodalmi Sátor Egyesületet. Egy maroknyi őrült ember, akik nulla pénzből, hatalmas lelkesedéssel akarják és tudják elvinni az irodalmat meglepő és mulatságos helyekre. Az egyesület tagjaival tavaly irodalmi sátrat működtettünk a VOLT-fesztivál civil zónájában. Divatba hoztuk a közös versolvasást, mindennap, szinte szertartásszerűen ezzel kezdtük a programot és egyre több álmos, másnapos, érdeklődő fiatal csatlakozott hozzánk. Idén folytatjuk ezt a hagyományt, a fő témát most az internetes irodalmi folyóiratok szolgáltatják majd és természetesen kortárs szerzőket is meghívunk. Ez igazából afféle Don Quijote-misszió, mert hiába pályáztunk különböző helyeken, támogatást nem kaptunk sehonnan. Nagyon kevés szponzori pénzből hozzuk össze az ideit, de nagyon romantikus. Eddig például bárkit kértünk fel, hogy vegyen részt a programban, mindenki nyitott és segítőkész, senkit sem érdekel a pénz, mindenkit valami más érdekel. Az, hogy ott legyünk az ország egyik legrangosabb zenei fesztiválján a kortársirodalommal. Így is lesz.
Mekkora érdeklődés volt a felolvasások iránt?
Bennünket is meglepett, mekkora! Kisebbfajta tömeg gyűlt össze az Irodalmi Sátor előtt nap mint nap, persze a tömeget itt most nem a Prodigy rajongók tömegéhez képest kell érteni. Azt hiszem, tavaly kialakítottunk már egy törzsközönséget, akik idén is ott lesznek és hozzák majd a barátaikat is.
Szőcs Henriette
Kapcsolódó anyag:
