E durva világ selymes iszapjában
Ocsúd, megremeg, majd feltör a művész,
Ki színpadjára lép a hűs habokon.

Jelige: Doktor Bubó

Kései kérész

Hajnali némaság, kék nyugalom,
Ébredő világ, hízó harmatcseppek,
Csöndben átfutó korai szelek,
Álombéli fények a folyóparton.

A hömpölygő víz ékes hatalom,
Mint a napfényben úszó torz fellegek,
Mik villámot szülnek, s nem gyermeket,
S kusza jellemükben nincsen irgalom.

E durva világ selymes iszapjában
Ocsúd, megremeg, majd feltör a művész,
Ki színpadjára lép a hűs habokon.

Dal nélkül táncol büszkén, egymagában
A folyón, melyhez szívét köti a hűség,
S melyben megpihen egy gyászos alkonyon.

Viadal

Pille libben el;
Mézes napsugár alatt
Tarka ködlepel.

Mennydörgő paták zaján
Rezdül az erdő, rezzen a táj,
Bolydul a csorda, s csattan az agancspár:
Bús, fagyos évek téli haván
Görbült, ében, éltes ág...

Hull a pók laka,
Selymes, lágy fonálka száll;
Lent a dús avar.