VERSTÖRTÉNÉS - ÚJ FOLYAM - Tőzsér Árpád, Papp Tibor és Nagy Sára versei

Egy tiszta gondolatsor két átlátszó üveglap között.
Mandala-szabadság.
Szabadságon belüli fogság, fogságon belüli szabadság.
Lehetsz-e ugyanaz?
(Nagy Sára)

Tisztelt Olvasóink!

A VERSTÖRTÉNÉS új folyamában időről-időre közös publikációkat tervezünk. Szeretnénk, ha a művek együttes olvasása összetettebb élményt kínálna; ha a versek fölkínálnák Önöknek a párbeszéd izgalmát is. Nem csupán az elismert és a fiatal költők eleve izgalmas együttléte okán, hanem mert köztük talán nem csupán a szerkesztő vél összefüggéseket fölfedezni. (M.E.)

TŐZSÉR ÁRPÁD

EZÜSTKOR

Éveid száma – sok, témád kevés,
s a kevést is unod. Dekonstruálj!,
hátra arc! A Sein – időben-levés,

s lesz muβ sein a viseltes-nyűtt muszáj.
A nyelv dekódol, mielőtt bevés:
szórja túlterhét süllyedő uszály,

merül ezüstkor, ezüstfej. – Na akkor
mit is unsz, Gott mit Uns? – Uni- az aggkor.

PAPP TIBOR

A látható nyelvre alapozott vizuális irodalmi művek egyik jellegzetes típusa a logo-mandala, mely főleg a konkrét és a spacialista költők munkái nyomán vált ismertté.

A logo-mandalában a szavak írott képe a többszólamú olvasat szolgálatában áll, a látványban rejlő tartalom gazdagsága többnyire csak hosszabb szemlélődés után bontakozik ki. A logo-mandala az elmélkedés műfaja.
(Papp Tibor)

NAGY SÁRA

BÓBITA

Mennyi ugyanazt jelentő réteg.
Gondolatok, mint a tér minden irányába futó apró golyók, térvirágok.
Többnyire sárgás-fehérek feketén, de bennük a kagylók opálos testének fénytörése.
Egy dinamikusan növő-szűkülő rendszer próbálja befoglalni a teret.
A szellem tükre. Zenével utaztatni az egyetlen nyugalmi tökély.
Zene, ami a fül számára fel nem fogható. A mozgás rendeződik, tánccá érik és csend és minden érintés fáj.
Virágba borul, majd megkövül a monoton mozdulatsor.
Tudsz-e úgy beszélni, ahogy gondolkozol, érzel? Hogy követhetnéd? 
Aprópénzre váltott út vagy lehetetlen.

A mentálisan sérültek gyakran az extrém védekező mechanizmusok miatt lépnek az ajtón túlra.

Egy tiszta gondolatsor két átlátszó üveglap között. Mandala-szabadság.
Szabadságon belüli fogság, fogságon belüli szabadság.
Lehetsz-e ugyanaz?

A titok őrei feszülten figyelnek. Érzékiségük szikár formákba tört. Felszínezett fekete-fehér világok apokaliptikus felvillanásai.
A fal lezár.
Állati vagina dörgölőzik egyensúlyozva a fallikus korláthoz, de csak dermedt várakozás.

Aztán minden felgyorsul ami eddig elnyújtott titkos történés volt és felreped körülöttem a kéreg.
Szúrós fény ezerfelől, beszívom, kilehel. Rettegve visszabújok. Itt utazom tovább egy ismerősen idegen világban, ahol kongó csendben idéződik meg minden, mi kint honol.
Szűz-bölcs magányod apró hanyag jel gyomrod közepén.
Szikrázó pikkelyek repülnek szanaszét.
Százféle jel egyszerre írja magát a bőrödre.

A felszíni valóság hullámzó, játékos rétegei néhol megvastagodott kéreggé, másutt szemölccsé válnak.
Minden kicsit elcsúszik önmagához képest.
Egy láthatatlan mozdulatban jelen, múlt és jövő. Az önmagába visszatérő jelen örökkévaló. Minden atomja a megújhodó megtorpanás.
Minél gyorsabban futsz és minél több kétellyel, a ritmusidegenség porszeme annál többször akasztja meg az áramlást. Kerekét a nemtudás őszi dala olajozza.
A szellem-lélek feltolul az arcba és beledobban az én teljes jelenideje. Szent-bolondok féktelen egyszerűsége.
A tekintet tűhegyesen nyílik a világba, mégis öblösen szétterül s százfele tekint.
Teljes világok szakadnak egymásba.
Csak attól szűnik a tágulat,a vákuum, hogy fáj ez a tükörbe zúduló szívó hatás.