Ezt az utat akárki meg tudja csinálni, és mindenkinek érdemes volna, mert száz konditerem ugyanennyi pszichológussal nem tesz úgy helyre, mint két nap ezen az úton. Ha meg mered próbálni, hogy fogsz két váltás trikót meg alsóneműt, és bármelyik pontról elindulsz akár csak egy-két napra. Megismerheted ezt az országot, de nem olyannak, ahogy a TV-ben mutatják, vagy olvasol róla, mostanában inkább negatív előjellel. Olyannak látod, amilyen valójában. Én azt mondom: érdemes látni.

Kéktúra - 50.

Előzők: Kéktúra 

19. Pilisszentkereszt

Reggel könnyített felszereléssel vágtunk neki az utolsó napnak, mert Imre elvitte a holminkat Pilisszentkereszt alá a szurdokhoz, így a napunk kellemes lefelé sétával indult. Az éghajlat is búcsúzkodósra fordult: szürke, felhős, ideális kiránduló időbe, így hamar leértünk a faluba, ahol viszont nincs pecsét a kijelölt helyen. Állítólag elvitte valaki. 2009. július 25-ikén legalábbis ez volt a helyzet, úgyhogy elmentünk reggelit venni egy kis boltba, és ugyanitt kértünk bélyegzőt is, amin szerepel a település neve. Meg se lepődtek rajta.

20. Kevély-nyereg

A falu után jött a már említett szurdok. 

Mutatok majd képet, és keresek valami internetes nyomot is az interaktivitás jegyében, de a térkép is szolgál rövid leírással róla. Itt barlangászokat találtunk "barlangtalálás" közben, ami azért volt gáz, mert Réka és Imre igen sokáig barátkoztak velük. Ők is foglalkoznak ilyesmivel, ráadásul már volt idejük: Réka a szurdok aljából megy haza, így az út vége Mátéra és rám marad, de még odébb van Pest.
Furcsamód a szurdok parkolója sokkal forgalmasabb volt, odabent alig találkoztunk valakivel. Itt aztán könnyes búcsút vettünk, ami valóban kissé elérzékenyülősre sikerült, aztán vettük a holminkat Mátéval, és ahogy vele kezdtem idén nyáron, úgy vele is fejeztem be végül ezt a felét az utazásnak.
Először Csobánka felé vettük az irányt, ahova nem kellett volna bemennünk, de színt tévesztettünk, és a kék helyett egy idő után a zöld jelzést sikerült követni – így tévedtünk a faluba. A Kékre visszabotorkálva aztán ott áll előtted a két Kevély. Először a Nagy-, de az oldalába kerülve végül a kettő között másztunk a nyeregbe. Egy kicsi ijesztgetés még a végére, de nem volt olyan megerőltető, mint amilyennek a térkép alapján kinéz. Ellenkező irányból sokkal hosszabb út visz föl, úgyhogy most szerencsénk volt: innen hazáig már majdnem végig lejtős sétánk lesz. Előtte elfogyasztottuk az utolsó ebédünket, és kiművelődtem az egykor itt álló turistaház szomorú és igen különös történetéből. Aztán a másik oldalon szépen ereszkedni kezdtünk Budapest felé.

21. Rozália téglagyár

Hamar föltűnik Pest. Ha óvatosan fölmászol néhány méter magasságig a sziklafal kevésbé meredek felén, akkor olyan panorámában lehet részed, amilyet utoljára egy évvel ezelőtt láttam a Hármashatár-hegyen. Utána elég érdekes terep jön, de ez csak a Teve-sziklánál látszik, mert addig mindent eltakar az erdő. Hadd mutassak itt valamit: ha szembe állsz a sziklával, akkor jobbra, elég messze, szinte a Kerekes-hegy lábánál, kikandikál az erdőből egy rom. Nem más, mint az Egri vár! Vagyis az a díszlet, ahol az Egri csillagokat forgatták: itt maradt a feledésnek Pilisborosjenő határában. Utána már az erdő is fokozatosan "Pestté" alakul: előbb Pilisborosjenő határában,

aztán a Köves-bércen áthaladva – ez olyan, mint egy hegy: meredek, tetején a tépett növényzettel, pedig legfeljebb háromszáz méter magas. Innen leérve még életünk kockáztatásával átügetünk a Külső-Bécsi úton, és hiába puszta, amin keresztülvágunk a téglagyárig, ez már igenis Budapest.

Nem adtam volna egy vak lóért, hogy ez lesz a vége: fogjuk magunkat, és egy nyár alatt tényleg följövünk Budapestre az ország legkeletibb szegletéből gyalog! Ezt az utat akárki meg tudja csinálni, és mindenkinek érdemes volna, mert száz konditerem ugyanennyi pszichológussal nem tesz úgy helyre, mint két nap ezen az úton. Ha meg mered próbálni, hogy fogsz két váltás trikót meg alsóneműt, és bármelyik pontról elindulsz akár csak egy-két napra. Megismerheted ezt az országot, de nem olyannak, ahogy a TV-ben mutatják, vagy olvasol róla, mostanában inkább negatív előjellel. Olyannak fogod látni, amilyen valójában. Én azt mondom: érdemes látni.