Irodalmi Jelen

Mitologikus költészet a nyári kánikulában – tudósítás Batári Gábor irodalmi estjéről

2010. július. 16. - 00:08

„Batári költészetének másik alapélménye a nagyváros, illetve az abban való élet. A várost körülbelül úgy képzeli el, mint a görög, római, kínai, indiai, sumér és egyéb mitológiák szintézisét, mindezt azonban gyilkos iróniával – modern életünk a költő szerint nem más, mint egy létfeletti hányinger beteljesedése. A költő részint Kant alapján magánvalóságokról gondolkodik, s mindennek kiindulópontja az antik és a posztmodern vegyítésével és támogatásával létrejövő szubjektivizmus” – Kántás Balázs tudósítása

Mitologikus költészet a nyári

kánikulában

– Tudósítás Batári Gábor irodalmi estjéről (2010. július 13.)

Batári Gábornak a City Pubban, a budapesti belvárosban megrendezett felolvasóestjén az illusztris vendég ellenére, talán a nagy nyári melegre való tekintettel viszonylag kevesen vettek részt, habár ez vajmi keveset von le az elhangzottak értékéből. A jelenlévők persze maguk is főként a pesti irodalmi élet ismert és kevésbé ismert figurái voltak, így Batári többé-kevésbé baráti körben tudhatta magát.

A hét órára meghirdetett időponthoz képest az estsorozat moderátora, Payer Imre költő-irodalomtörténész kis késéssel kezdett. Payer ismertette az ötkötetes költő, prózaíró Batári Gábor életrajzát és eddigi irodalmi pályáját, s meglátása szerint Batári olyan játékos, valamennyire posztmodern, ám a posztmodernt egyúttal kifigurázó irodalmat művel, mely tárgyának az egész univerzumot tekinti. Maga Batári saját bevallása szerint a hitelességet tartja elsődleges ars poeticájának, s egyfajta irodalmi mitológia megteremtése mellett mindenképpen egyfajta monoteizmus felé tendál. A költő emellett hosszan beszélt szerkesztői munkájáról, illetve a kortárs magyar irodalom állami támogatásának siralmas helyzetéről. Payer ellenben felvetette Batári Gábor lehetséges rokoníthatóságát a francia irodalommal, azon belül is többek között Leconte de L’Isle-lel.

Batári Gábor

Batári szerénységét mutatta többek között, hogy saját versszövegeit nem akarta maga felolvasni, e feladatot inkább Payer Imre kissé harsány, szenvedélyes orgánumára bízta. A játékos, ironikus-önironikus, részint önéletrajzi eseményeken, részint magán-, illetve költői mitológián alapuló verseket - melyekben persze dominálnak az intertextuális és antik utalások - a közönség meglehetősen lelkesen fogadta.

Költészet és irodalomtudomány kapcsolata révén szóba került a feminizmus mint irodalmi és tudományos irányzat, ám Batári szóvá tette, hogy bár a nőket természetesen a férfiakkal egyenrangú embereknek tekinti, ő maga feleslegesnek tartja a feminizmust amellett, hogy meglehetősen konzervatív íróként még a parlamentáris demokráciában sem igazán hisz, sokkal inkább irányadónak tekinti az alkotmányos monarchiát mint államformát.

A konzervativizmussal kissé összefüggő lokálpatriotizmus kapcsán Batári annak is hangot adott, hogy születése révén inkább Budához kötődik, mint Pesthez, ennek kapcsán olvasott fel Payer Imre újabb verseket és rövidebb prózai darabokat. Batári szerint az ősi keleti mitológia dichotomikus felosztása a világról jóra és rosszra, felszínre és alvilágra, mennyre és pokolra ma is áll, ennek a felfogásnak az elsődleges médiuma pedig napjainkban természetesen az irodalom. A babiloni főistent, Mardukot például Budapest allegóriájaként szerepeltette egyik novellájában, melyben a világmindenség a kisember szemszögén keresztül tagolódik mitikus keretek között. Payer Imre feltette a kérdést, Batári későbbi műveiben mennyire akar teológiát művelni, mire a költő azt a választ adta, hogy mindenképpen szeretne a jövőben teológiai témájú írásokat publikálni, de ezt mindenképpen meg kívánja különböztetni a szépirodalom műfajiságától.

Batári költészetének másik alapélménye a nagyváros, illetve az abban való élet. A várost körülbelül úgy képzeli el, mint a görög, római, kínai, indiai, sumér és egyéb mitológiák szintézisét, mindezt azonban gyilkos iróniával – modern életünk a költő szerint nem más, mint egy létfeletti hányinger beteljesedése. A költő részint Kant alapján magánvalóságokról gondolkodik, s mindennek kiindulópontja az antik és a posztmodern vegyítésével és támogatásával létrejövő szubjektivizmus. A Teremtő, a kereszténység, pontosabban a református irányzat Istene persze mindezek felett, pontosabban mindebben benne áll, az emberiség azonban meglehetősen tökéletlen, az irodalom feladata éppen ezért részben az irónia és a kigúnyolás általi figyelmeztetés és jobb útra terelés. Batári ezzel együtt persze még a filozófiához is meglehetősen ironikusan viszonyul, éppen ezért mindent kész megkérdőjelezni. Habár a költő saját bevallása szerint elhatárolódik a posztmodern irodalomtól, a számos hagyományból való építkezés, az intertextualitás gyakori alkalmazása és az irónia alakzatának gyakori használata talán őt magát is posztmodern szerzővé teszi. Payer Imre meglátása szerint Batári az irónia révén destruálja, jelentésétől megfosztja az antik, a középkori és a modern hagyományt és filozófiát, a költő maga azonban saját állítása szerint mindenképpen a destrukció, illetve a dekonstrukció filozófiai-irodalomtudományi iskolája ellen van, sokkal inkább új kontextusba igyekszik helyezni a régebbi szövegeket és fogalmakat, ám mindenképpen stabil jelentéseket adva saját szövegeinek.

Payer Imre

Az est első felét tízperces „sörszünet” zárta. Ezt követően az est sokkal oldottabb hangulatban folytatódott. Payer Imre mint a vendégköltő szócsöve rögtön egy önéletrajzi ihletésű vers felolvasásával kezdett, mely szerint az alma sem esett messze a Newtontól. Batári Gábor ezen a ponton elismerte, hogy maga is kezelhető posztmodern szerzőként, de semmiképpen sem afféle hivatásos posztmodern szerzőként, sokkal inkább csak bizonyos retorikai eszközeit használja ki a posztmodernnek. Payer Imre szerint a nyelv maga hozza létre az irodalmi szöveg jelentését, illetve magukat a mitológiai utalásokat, Batári Gábor saját véleménye szerint azonban ő maga vajmi kevéssé tud megszabadulni a kilencvenes évek retorikájától, s ha valami olyat olvas, ami ilyesfajta retorikát nem tartalmaz, azt unalmasnak találja. Payer megjegyezte, hogy 2010 ősze folyamán Batári egy színdarabját is bemutatják viszonylag széles közönség előtt, mire a költő a rá jellemző szerénységgel reagált, arra utalva, hogy ezt még nem igazán szervezik. Bevallása szerint ő maga szívesen kötődne az avantgárd hagyományához, ha értené, mit is írnak a kortárs magyar avantgárd szerzők, például érthetetlennek tartja Garaczi László nem egészen avantgárd, ám ezzel rokonítható posztmodern prózáját.

Az est meglehetősen ironikus hangot megütő, ám ugyanakkor a régmúlt irodalmi hagyományára és napjaink közállapotaira egyaránt utaló versekkel zárult, melyeket a közönség jól fogadott. Batári Gábor, a kortárs magyar irodalom érdekes költője, próza- és drámaírója rámutatott a szakrális dolgok mellett mindennapi életünk visszásságaira, mintegy (poszt)modern létállapotunkra, amelyre mindenképp érdemes odafigyelnünk. Alkotásai a demitologizáció és a deszakralizáció korában is képes izgalmas (magán)mitológiákat teremteni, az alkotó művei pedig hatást gyakorolhatnak még a posztmodern kor érzékeny olvasóira is.