Képregényes JAK-piknik - Kántás Balázs helyszíni tudósítása

"Már rögtön a beszélgetés elején felvetődött a kérdés, vajon milyen kapcsolat áll fenn irodalom és képregény között, mennyire rokonítható a két közeg egymással. Bayer Antal szerint az irodalomnak és a képregénynek egyrészt semmi köze nincs egymáshoz, másrészt viszont elválaszthatatlanok" - Kántás Balázs tudósítása a könyvheti JAK-piknikről 

Képregényes JAK-piknik

- Kántás Balázs helyszíni tudósítása

(Budapest, 2010. június 3.)

   A JAK-piknikre, a József Attila Kör hagyományos könyvheti rendezvényére idén a DJUICE Clubban, a Nyugati Pályaudvar tőszomszédságában került sor. A kiállításmegnyitóval egybekötött irodalmi beszélgetést Kele Fodor Ákos kritikus körülbelül húsz perces beszéddel nyitotta meg, melynek első részében Lakatos István képregénygrafikus munkáit méltatta, utalva a művész közelmúltban megjelent, Lencsilány című képregénykötetére is.

Kele Fodor Ákos megnyitója  

   A megnyitót beszélgetés követte, mely voltaképpen az irodalom és képregény kapcsolatát taglalta. A szimpoziont Hercsel Adél ifjú ítész moderálta, résztvevői pedig Sárközy Bence, a Magvető Kiadó szerkesztője, Bayer Antal képregénykiadó és szerkesztő, valamint Baranyai B. András és Dorcsinecz János képregénygrafikusok, a Roham folyóirat illusztrátorai voltak.

   Már rögtön a beszélgetés elején felvetődött a kérdés, vajon milyen kapcsolat áll fenn irodalom és képregény között, mennyire rokonítható a két közeg egymással. Bayer Antal szerint az irodalomnak és a képregénynek egyrészt semmi köze nincs egymáshoz, másrészt viszont elválaszthatatlanok. A hallgatóság – mely az est elején még kis létszámban volt jelen, s főként maga is fiatal írókból állt – azt is megtudhatta, hogy a különböző nemzetek teljesen más képregénykultúrával rendelkeznek, így még magának a képregénynek is teljesen eltérők a definíciói, Magyarországon azonban a műfaja immár létezése óta, 1957-től szorosan kötődik az irodalomhoz, hiszen nálunk jellemzően szépirodalmi művek adaptációiként vált a kultúra részévé, nem pedig önállóan.

   Érdekes felvetése volt a beszélgetésnek, mely szerint léteznek úgynevezett „néma képregények”, melyek szöveget egyáltalán nem, csak képeket tartalmaznak, mégis képesek lineárisan ábrázolni egy eseménysort. Ezáltal viszont képesek lehetnek kilépni a nyelvi médium korlátai közül, melynek a jövőre nézve óriási jelentősége lehet, és hosszabb távon akár visszahathatnak az irodalomról való gondolkodásra is.

   A beszélgetőpartnerek természetesen nem tudtak megegyezni a képregény évről évre változó, meglehetősen amorf definíciójában, pusztán annyi konszenzust sikerült kialakítaniuk, hogy a képregény feltehetőleg olyan képek sorozata, melyek időben egymás után következnek, tehát valamiképpen narratívát alkotnak, habár ez sem minden esetben igaz, gondoljunk például a párhuzamos szálakkal dolgozó képregényekre. Ilyen alapon persze akár már a barlangrajzok, illetve bizonyos egyházi képsorozatok, kálváriaábrázolások is képregénynek tekinthetők, mely tipológia – ebből következően is –  egy kissé önkényesnek hathat

A közönség - az előtérben Balogh Endre JAK-elnök   

Az est első szakaszának végéhez közeledve fölvetődött az a kérdés, hogy vajon a képregény inkább a populáris vagy a magaskultúra részének tekinthető-e. Sokak szerint a képregény műfaja érzékennyé tesz a vizuális művészetekre, a könyvkultúra maga pedig átalakulóban van, ez ellen semmit nem lehet tenni. A meghívott beszélgetőpartnerek abban is nagyjából egyetérteni látszottak, hogy aki szerint a képregény az analfabéták irodalma, azok sztereotípiák alapján ítélkeznek, egy ilyen sokrétű műfajt pedig nyilvánvalóan nem lehet ennyivel elintézni. A képregény összességében tekinthető a jövő irodalmi médiumának, az pedig, hogy Magyarországon perpillanat jó formán nincs tisztességes képregénykultúra, és a kiadására szánt állami támogatás is meglehetősen alacsony, immár teljesen más kérdés. Kicsit talán önvigasztalásnak hathat, habár nyilván e kijelentésnek is lehet némi megfontolásra okot adó igazságtartalma, hogy Magyarországon alapvető horizontváltás következhet be, mely átalakítja a művészetről való általános közgondolkodást, ám ahhoz, hogy a képregény ne csupán megtűrt műfaj legyen, a résztvevők szerint még legalább 10-20 évnek kell eltelnie.

    Az irodalom és képregény műfaji kapcsolódásait taglaló beszélgetés után rövid zenés szünet következett, majd este hét órától kezdetét vette a JAK-piknik második része, az úgynevezett képes felolvasás.

Gerőcs Péter felolvas első kötetéből

Négy elsőkötetes fiatal szerző felolvasását hallhatták az érdeklődők, a háttérben lévő kivetítőn pedig a Roham magazin alkotóinak illusztrációit láthatták. Gerőcs Pétet prózáját például Stark Attila festményei kísérték. Tallér Edina novellájához Vidák Zsolt illusztrációi csatlakoztak. Nagy Ildikó Noémi írását Dorsinecz János, az est első részének beszélgetésében résztvevő képregénygrafikus monokróm rajzai díszítették. Simon Márton elsőkötetes fiatal költő verseihez Pál Tamás képei csatlakoztak. A felolvasás összességében jó hangulatban telt, a műveket pedig az elsőkötetes fiatal irodalmárokkal való rövid beszélgetés követte.

   A JAK-piknik zárlata után a Gutenberg halott nevű együttes koncertje következett, a hangulat pedig teljességgel kötetlenné vált. A műélvezetet kedélyes baráti beszélgetések, sörözések követték, s immár senki sem feszengett tovább az interjúalany, a moderátor vagy a felolvasó szerepében.

   Megítélésem szerint a JAK-piknik idén, 2010-ben is viszonylag színvonalas, összességében élvezhető, könnyed irodalmi rendezvényként aposztrofálható, mely bepillantást enged a kortárs magyar irodalom legfiatalabb alkotóinak munkásságába, illetve olyan interdiszciplináris törekvésekbe, melyek az irodalom és képzőművészet, pontosabban irodalom és képregény igyekeznek harmonizálni, közelebb hozva egymáshoz e két amúgy is rokon műfajt. Más kérdés persze, hogy képregény és irodalom összekapcsolása magában rejti azt a jövőbeni lehetőséget, hogy a populáris és magaskultúra egymástól elhatárolhatatlanná válhat, ez pedig hosszabb távon alapvetően megrendítheti a művészetről való egyelőre tradicionális gondolkodást. A Roham című folyóirat, mely már évek óta nagy erőfeszítéseket tesz az irodalom és a vizuális művészetek kombinálására, kissé talán neoavantgárd attitűdöt képviselve nem zárkózik el attól, hogy amit eddig marginálisnak tekintettek, az máról holnapra a művészeti kánon részévé váljon. A viszonylag rangos írószervezet és a képregény-szakma jól szervezett együttműködéséből talán világosan látszik, hogy e folyamat elindult. Az már szubjektív megítélés kérdése, illetve a jövő zenéje, vajon a kortárs magyar irodalomnak, illetve általában a művészetnek hasznára vagy kárára válik-e magas és populáris kultúra posztmodern korunkban egyre inkább jellemző, visszavonhatatlan egybeolvadása.

Kántás Balázs

Fotók: Kántás Balázs