Fülszöveg: A csecsemőgyilkosság krónikája úgy szól az emberiséget sújtó legnagyobb csapások egyike, a háború borzalmairól, hogy egyetlen puskalövésnek sem tanúja az olvasó. Átélheti viszont azt a borzalmas lelkifurdalást, ami az öldökléstől földrajzilag, de főleg lelkileg távolálló, békeszerető polgárt gyötri bizonyára élete végéig egy alig elkezdődött emberélet kioltásában való kényszerű részvétel miatt. 

Fülszöveg: A csecsemőgyilkosság krónikája úgy szól az emberiséget sújtó legnagyobb csapások egyike, a háború borzalmairól, hogy egyetlen puskalövésnek sem tanúja az olvasó. Átélheti viszont azt a borzalmas lelkifurdalást, ami az öldökléstől földrajzilag, de főleg lelkileg távolálló, békeszerető polgárt gyötri bizonyára élete végéig egy alig elkezdődött emberélet kioltásában való kényszerű részvétel miatt. Barátság, erkölcsösség, emberség bonyolult, végeredményben mégis egyszerű viszonyáról szól a kitűnően megírt történet, miközben a Duna menti orvhalászok, lecsúszott munkanélküliek, kisnyugdíjasok ismeretlen, különös világába vezet be, az Öböl partjára, ahová a Börzsöny hegycsúcsáról időnként lehallatszik a müezzin különös, vádló és elhallgathatatlan éneke.

A nő kicsi és fekete

(Részlet)

A nő kicsi és fekete, gondolja a férfi.
   Minden fehér körülötte, amikor megkezdjük százhatvannyolc órás ismeretségünket, nyakig ér a hó, ragyogva süti a hideg decemberi nap, a szem vakul belé, amikor minden megbeszélt időn túl, három reggeltől estig tartó démonikus kocsmai várakozás után, már nem számolunk jövetelével, megjelenik. Földig érő Habsburg-sárga kabátban, fekete csizmában, fekete szemmel, szemöldökkel, orra alatt sötét pihe, szeme alatt sötét árok. Két teljes napot késett. Meg egy kicsit.
   Baba kicsi, fekete, muzulmán, fáradt és terhes. Tíz napja úton, amikor a Galgóczy vendéglátóipari kombinát előtt tolató pocakjával letottyan a szentendrei buszról, szétnéz, látja részegen didergő urát.
   Baba kicsi, fekete, muzulmán, fáradt, éhes, terhes. Szeme alatt a finom fehér bőrön sötét karikák. Ő Bogár felesége.
   Háromféle aktív nőt ismerünk, anyáink és nagyanyáink korosztályát kirekesztve egy pillanatra, gondolja a férfi.
   Van – ugye – a miénk. Van, akiről azt hisszük. Ez dramaturgiailag többrétegű, vegyes illatú, sokféle bak sokféle szagát, és ugyanannyi kockázatát rejtő réteg. A nő tehetségén, zsenialitásán múlik, hány darab párhuzamosan birtokolt „hímtag” hiszi ugyanazt, és mennyi ideig. A férfiemberen nem múlik. Jobb neki, ha jobb, ha úgy szerkeszti, higgye, övé a nő minden pillanata, gondolja a férfi.
   Nyugalmat hoz, magabiztosságot a mindennapokban, ha a nő önként és dalolva magára kapja az erényövet, mintha évek óta a percre várna. A férfi pedig, miként ez kiosztatott a teremtésben, a mindennapok önbizalmával megyen a csatába. Érdekes kultúrtörténeti adalék, hogy a lovagregények szerzői nem érintik a zárható vasban aszalódó nők anális és orális evolúciós elmozdulását, ennek győzedelmes, nemzedékeken átiramló, tudományosan megalapozott – mert évszázados gyakorlatú – diszciplínáit, hangsúlyosan átrendeződő személyiségszerkezetét. Egy oralista féltékenyen őrzi a kiváló technikát, a titkot, az oralitásnyi lépéselőnyt, ha plusz lekváros-vajas kenyeret (+ holland kakaó) teremt egy-egy lekváros-vajas kenyérrel (+ holland kakaó) szűken ellátott korszakban. Az oralista rendszerint fegyelmezetten és titokzatosan hallgat, amikor könnyen beszerezhető, ám kötelező nyereségről, a tápláló fehérjeforrásról van szó. Nem kérdés. De miért ennyire fegyelmezett a lovagregények írója, aki tudhatott ezt-azt adott tárgyban?
   A harmadik fajta nő a másé, amikor másé. Aki potenciális lehetőség reggel, este. Lehet szűk, lehet alagút, lehet szőke, sárga, kék, zöld, arany, lehet lila is, és fekete. Nem számít. Lehet tenyeres-talpas, lehet deszka, debella, lehet kicsi, erős, pörgő, finoman távolságtartó, lehet agresszor, nem számít. Számít, de az első pillanatot a megkülönböztető fizikai paraméterek alig befolyásolják. Ami az első pillanatokban határoz, az igen, a rövidesen elhangzó bódító igen, a bólintás, gondolja a férfi.
   A beleegyezés félmosolya, gondolja a férfi.
   A negyedik: barátunk nője. Asszonya, babája, kurvája, libája, szeretője, luvnyája, kedvese, lyuka, oldalbordája, infantilkája etc. Ő a szentség. Alkohollal, alkohol nélkül, kiéhezve, beindulva, kölcsönös szimpátia, kölcsönösen átlépett ingerküszöb idején, a körülmények különleges harmóniája idején, szentség. Barát alig jut, nő meg akad néhány százmillió. Nem kockáztathatjuk a kisszámú barátot, gondolja a férfi. 
   Persze a barátság ügyében is kötelező különbséget tenni, nélküle bajban leszünk itt is, ott is, gondolja a férfi.
   Munkatársi barátság nem barátság, a békeévek katonabarátsága feledhető. Kérdés, mit nevezünk barátságnak. Valóságos kapcsolat-e, amit barátságnak hiszünk, amikor a nő, barátunk nője, ránk vetődik, gondolja a férfi.
   Pofán verjük-e, amikor mindent borítana a nem kimondottan nagy attraktivitással kecsegtető dugás barátunk feleségével (szeretőjével, kedvesével, babájával, kurvájával, libájával szeretőjével, luvnyájával, lukával, oldalbordájával, infantilkájával)? Döntsük el, a barátunk barátunk-e. Vagy mi.
   Határozzuk meg a barátság paramétereit, de ne idealizáljuk agyon a dolgot. Az ideológia a dugás halála. Helytálló definíció összerántása nem okoz különösebb kínt: barátunk az a figura, aki hasonlóan kínos demonstrációs esetben hasonlóan gondol ránk. Barátunk a barátunk. Bizalom és hátvédsor, kölcsönös önzetlenség és kölcsönös védelem, nyilvánvaló érdek nélkül. Szép. Itt lép közbe a nő, aki mindezt egy szempillantás alatt szétrúgja, ha nem helyezzük el rendesen az optimális táblaképen, optimális méretben.
   Azt, hogy barátunkét lehetőleg ne, kényelmetlen bevallani, de itt is nőn múlik, mint demonstratíve minden. És akkor alig számít valami. A meghatározó helyrajzi számok izolálva, gondolja a férfi.
   Bizonyos helyzetekben a bizonyos helyzetek előtt, bizonyos helyzetek után, a jól körülrajzolt szituációs számok éppen annyit érnek, mintha nem is volnának. Ha példának okáért két pohár bor után a nő utánad baktat a klozetba, meglepetésszerűen megfogja a farkad, nincs mód elterelő hadmozdulatokra, hogy ne lépj ki rosszul a szituációból. Ily módon kijelenthetjük, a valóság a közbenről beszél, mert a nő azt mondja, kerested a szemkontaktust, ami számára egyet jelent.
   Ha közben fixálhatnánk a jellemző adatokat, az volna a valódi sikertörténet. De az ember nem gyűjt adatokat, a lényegre koncentrál, viszont a lényegnek nincsenek állandó határértékei. Ezeket nem gyűjti senki, bolond volna. A bűntudat – a bűntudattal érkező gyomorgörcsök – egy későbbi stáció. A gyomorgörcsök szünetében fogadalmat tesz. De az is elmúlik. Persze, elmúlik. Minden elmúlik. Minden változik.

A szentendrei járatról lezökkenő nő kicsi, fekete, muzulmán, fáradt, éhes, terhes. A barátom felesége. Hosszú fekete haját Habsburg-sárga hátára simítja a szél. Arca fáradt Madonna-arc, tekintete, mozdulata az elgyötört mosónőé.
   Kilépek, nem vagyok képben, amikor egymásra néznek, gondolja a férfi.
   Nem látom, amikor egymásra néznek, nem látom, hogyan néznek egymásra. Ha látnám, se tudnám visszaadni. Ezért nem nézem. Amikor visszafordulok, összeölelkezve állnak a hóbuckák között. Az induló autóbusz füstje alig kopik, sötéten gomolyog mögöttük, kiemeli a sárga kabátot, Bogár fehér kucsmáját, Baba kabáttal takart pocakját, ölelő fehér kezét Bogár derekán, gondolja a férfi.
   Két éve nem találkoztak. A fiú és a felesége. Két éve Bogárra, mint tartalékos híradós katonára szemet vetett a szigorúságáról elhíresült balkáni néphadsereg. 
   A pillanat is szigorú, ugyanakkor megható, mint a tél maga.
   A télen szülni, hazátlanul, gondolja a férfi.
   Télen, bölcső nélkül. Nagymama tanácsai nélkül, öröklött és vásárolt babaruhák, az előszobában várakozó gyerekkocsi nélkül.
   A téli szülés nem minden emlősnél jár ezzel a fájdalmas előérzettel, gondolja a férfi.
   A téli szülés kutyáéknál, példának okáért Bellánál azt jelenti, erős, egészséges, hidegtűrő, a kutyabetegségek jelentős részével eleve immúnis utódokat ellik. A gyengébbje elpusztul az első hét mínuszos hajnalain. Tehát a téli szülés kutyáéknál szerencsés konstelláció, a szuka nem pocsékolja az erőt, a tejet. Jó kis alom, ha jó kis apa, jó kis szuka. Bella válogat a leendő apák közt, amikor. Amikor nem, csak az fér az éhes, és időre szabályozott bellai kutyapina közelébe, aki olyan bátor, hogy kikaparja a kerítés alját a légyott kedvéért, ilyenkor Bella nem ellenkezik, díjazza a bátorságot. Láncon nem könnyű megfelelő partnert találni, illetlenség finnyásnak lenni, azzal fogadni, hogy büdös a szád, te meg kurvapecér vagy, szabotázs a természet istenileg szabott rendje ellen. Jön, ami jut. A kan veszi a bátorságot, már nem lát a vágytól, Bella szétszedte őt illataival. Az esemény persze nem mentes kockázatoktól. A kerítés alatti átjáró kiásását a kistermetű, görcs kutyák gyorsabban megoldják, gyorsabban lezavarják az egészet, amíg egy farkas-szukához illő kannak mindez több erőfeszítésébe kerül, s ezzel megnő a lehetősége, hogy összefut velem, gondolja a férfi.
   Annak ellenére, hogy nem akarok Bellának rosszat. Megesik, hallom a nászt, és mielőtt a fogamzásra sor kerülhetne, a mindig kéznél, ajtó mögött várakozó, rabló ellen bekészített kapanyéllel megküldöm a vakmerő kutyavőlegényt, gondolja a férfi.
   Válogasd meg a fiúkat, bömbölöm ilyenkor, nem dughatsz össze minden jöttment korccsal, gondolja a férfi.
   Ribanc vagy, mint anyád volt!
   Bella egy ribanc. Dolgozik benne a szaporodás genetikai parancsa. Mindegy ki, csak jöjjön már. Érkezzen időben.
   Bella anyja, Mari anyu is nagy szám volt. A zsámboki szukák - kutyán innen, kutyán túl -, mind nagy szám, gondolja a férfi.
   Ez az a képtelen helyzet, amikor a láncon tartott amazon előbb válik kurvává, sőt, egy idő után mindegy neki, kivel teszi, hol teszi, csak tehesse, mert majd megöregszik, és nem gondolhat úgy az ifjúságra, mint esemény-, és lédús boldog időszakra. Ha jót akarok Bellának, választok egy döngető németjuhász kant, ismerünk példát erre, felügyelet mellett megteszik, amit, és a szuka nyugszik egy időre. A gazdának nem kell attól tartania, hogy eltévedt kéményseprőt dönt le hirtelen gerjedt faszhiányában.
   De most sehol egy kéményseprő, sehol a gazda hatékony szava az események menetét akadályozandó. Itt most a rémület, ahogyan meg vagyok rémülve. Mi van nyakig a hóban? Hogyan lesz? Ki lesz? Mi lesz? Milyen megoldás lesz, gondolja a férfi.

   A jó barát, ahol tud, segít. Ez vagyok. Jó barát. Ezért ingázunk harmadik napja a Galgóczy kocsma három terme és a buszmegálló asztalnyi hótól megtisztított területe közt, ezért vigyázok Bogárra, a barátomra, ezért, ezért, ezért és minden ezért.
   Bajban vannak, most még fel sem fogom, milyen nagyban, gondolja a férfi.
   Azt sem, én milyen nagyban. Azt sem, velem mi történik, ha részt veszek az életükben, a megoldásban, miközben, ha tudnám, nem akarnék belekotorni a feloldhatatlan történelmi képletbe.
   A feleség nagyon kicsi.
   Nagyon fekete.
   Nagyon muzulmán. 
   Nagyon fáradt.
   Nagyon terhes.
   Nagyon háborúból érkezik, és nagyon Bogár asszonya.
   Én pedig ekkor nagyon barát vagyok. Nagyon jó barát, gondolja a férfi.
   Szeretem őket, és fáj a gyomrom. Attól fáj, amitől nekik.
   Mosd meg a kezed, bazdmeg, egy hete nem mostad, förmedek Bogárra, gondolja a férfi.
   Ne tudja, mennyire fáj, gondolja a férfi. Nekem is mennyire.

*****************************************

 Cerinkát dedikálok:
Vörösmarty tér, 18-as stand 
 
Június 5.
14.00–15.00 –
Onagy Zoltán: Papírt és kardot írtam;
Cerinka, egy háborús csecsemőgyilkosság hiteles krónikája