A füveskerti költők munkáink fontosságára, az írói naplók történelmi forrásértékére, illetve a művészek a rendszerváltozást is elősegítő szerepére is rámutattak a Közép-Európa és 1956 - Írók a forradalomban című emlékülésen a Parlamentben szombaton.
A váci fegyházban 1954-ben a Nagy Imre-féle politikai vezetés jóvoltából szabadabban összeülhettek a börtönkápolna melletti füves tisztáson azok a költők, akik munkája alapján öt kézzel írt Füveskert antológia látott napvilágot - idézte fel Rózsássy Barbara költő. A füveskerti költőkről és a Rákosi börtöneiben született irodalomról szóló előadásában kiemelte: a füveskertiek - Béri Géza, Gérecz Attila, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor és Tóth Bálint - szabad gondolkodók voltak, akik felismerték, hogy a túlélésre csakis a belső szabadság megteremtésével és minden körülmények közötti megtartásával lehet esélyük.
"Ma, amikor 60 év távlatából tekintünk vissza a füveskertiek életművére, egyértelmű, hogy költészetük, amelyet szabadulásuk után is átsző a börtönmúlttal való szembenézés, az egykori cellafalakon jócskán túlnőve kulturális örökségünk elidegeníthetetlen része" - hangsúlyozta.
Ugyanakkor szerinte 25 év demokráciája is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az egyébként jól informált szakmabeliek, szerkesztők és kritikusok elég szabadnak érezzék magukat ahhoz, hogy helyreigazítsák "a diktatúra hamis kánonjait".
Szakolczay Lajos irodalomtörténész, a forradalom nemzetközi visszhangjáról tartott előadásában úgy fogalmazott: "1956 októberének fáklyája nem csak a magyaroknak, hanem az egész világnak is biztos pont volt". Ha a nemzetek nem is, de a szellem emberei, főként az írók és költők fejet hajtottak a magyarok véráldozata előtt.
A korszak kutathatóságáról és ezen belül a naplók szerepéről Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke úgy fogalmazott: a korszakot a történészek szemével a "fájó hiányok és a bőség zavara" egyszerre jellemzi.
Hiányoznak például olyan adatok, amelyek alapján kiderül, hogy kik, hogyan és milyen parancsok alapján vezényeltek sortüzeket, ezzel szemben számos olyan forrás áll rendelkezésre, amelyek azt az illúziót keltik, hogy a történelem ezen szakasza teljesen feltárt, csak minimális részletek hiányoznak - mondta.
Rámutatott arra, hogy a hatalom által gyártott propagandaanyagok mellett kiemelt jelentőségük van a naplóknak, amelyek bármennyire is töredezettek vagy szubjektívek, de kortárs források, segítenek megismerni és megérteni 1956 lényegét. "Főleg ha olyan érzékeny és kiváló emberek írták azokat, mint amilyen Illyés Gyula vagy Németh László" - fűzte hozzá.
Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója 1956 irodalmi utóéletéről tartott előadásában felidézte, hogy a Kádár-rendszer milyen mértékű figyelmet fordított az írókra, az irodalmi szövegek nyilvánosságára hozására és az irdalom minden intézményére, hiszen egyértelmű figyelmeztető jel volt számukra az írók szerepe a forradalom előkészítésében.
"Az írók tisztában voltak a nemzet iránti kötelezettségükkel és igyekeztek is neki eleget tenni" - jegyezte meg.
Mint mondta, 1956 után alkotó ereje teljében volt még az 1920-as és 1930-as évek alkotó nemzedéke, ezért a hatalomnak először velük kellett szembenézniük: vagy "háziasítani" kellett őket, vagy a mértékadókat korlátozni, esetleg teljesen megakadályozni az írói közlésükben. Kiemelte: a hatvanas évek végén a közéletben tapasztalt feléledésben is kitüntetett szerepe volt az irodalomnak és az irodalmi alkotóknak.
Forrás: MTI