"Az író szóbeli közléséből tudom, hogy döbbenetes hatással volt rá a 2004-es beszláni túszdráma és vérengzés. Akkor és ott, Észak-Oszétiában a terroristák több mint ezeregyszáz embert, főként gyermekeket ejtettek túszul egy iskolában, és végül több mint háromszázan haltak meg a bestiális cselekedetek következményeképpen." – Bakonyi István esszéjében Petőcz András regényét mutatja be.

A 2018-as évben az Irodalmi Jelenen megjelent esszék közül az öt legjobbat, legolvasottabbat ajánljuk figyelmébe.

A szegények számára az év többi napján csontig hatoló nélkülözés, a nincs karácsonykor még hangsúlyosabbá válik a világszerte burjánzó vásárlási láz miatt. A vásárolj–fogyassz–használj triumvirátus olyannyira megfertőzte az ünnepeket is, hogy elképzelhetetlennek tűnik a karácsony a sok esetben továbbajándékozott holmik, a felesleges csecsebecsék, a huszadik illatgyertya nélkül.

„A Mészölytől idegenkedők (és a kultúrpolitika meghatározó erői) magától értetődően vonták kétségbe a mű eredetiségét, és az írót a francia új regény utánzásával vádolták, öncélú kísérletezéssel. Ezen az attitűdön azonban szerencsésen túllépett az idő.”

Jelen esszében olyan reprezentatív kortárs magyar költők verseit fogom vizsgálni, mint Kemény István, Géher István, Bíró József, Nádasdy Ádám, Jónás Tamás, Rónai-Balázs Zoltán, Böszörményi Zoltán vagy Payer Imre. Lírai beszédmódjuk látszólag teljesen eltérő, mégis mindegyikük költészetében – elsősorban inkább tematikai-motivikus szinten, semmint az elsődleges lírai beszédmód szintjén – felfedezhetők hasonló törekvések és üzenetek, már amennyiben a kortárs magyar költészet kapcsán szabad az értelmezőnek az „üzenet”/„jelentés” terminusokat használnia.

A választott cím sugalmazása ellenére nincs szó valódi birtoklásról. Schrödingernek volt ugyan egy Milton nevű macskája, amikor a harmincas években hites feleségével meg a régi szeretőjével élt együtt oxfordi házában, Diogenész Laertiosz viszont nem tudósított arról, hogy eleai Zénonnak lett volna teknősbékája. Egyedül Ludwig Wittgensteinnek engedélyeztem, hogy két kedvencet tartson.

Weöres Sándor, aki 1947-ben már országos hírű költőként kapott Székesfehérváron igazgatói állást, hamar ráunt a kisvárosi életre. Az észak-európai és távol-keleti világrészeket is bejáró, állandóan a lelki táj dimenzióit kereső költő pezsgőbb szellemi életre vágyott. – Sebők Melinda tanulmánya alig ismert érdekességekről rántja le a fátylat Weöres munkásságából.

Mindnyájan „nyelvkárosultak” vagyunk, szó szerinti „károsultjai“ egy számunkra az ideológiai nyelvre, arra a bizonyos „bükkfanyelvre” (limba de lemn, langue de bois) lecsupaszított közlésvilágnak. Károsultjai akképpen, hogy hiányoznak a károsultságunkhoz mérhető szavaink, ezért nem tudunk beszélni róla. Márpedig – és ebben Sütő nagy igazságot mond ki – „amire nem lesz saját szavad: elpártol tőled, hiába mondja bárki, hogy a tulajdonod“.

"Már akkor is hitetlenkedve néztem erre a kislányruhában, trónszéken ülő, világos szemű gyermekre, aki egyáltalán nem tűnt Ady Endrének. De azért, bevallom, jólesett látnom, hogy milyen volt a kis Bandi. (...) Bizonyosan nem nekem jutott eszembe először, hogy ez a kisgyerek egyáltalán nem hasonlít Ady Endrére. De akkor ki lehet? Eddig a kép készítésének helyére és a rajta látható gyermek kilétére sehol nem találtam információt." – Nagy Angéla utánajárt, hogy ki is látható valójában az elhíresült fotón. Következtetéseit az alábbiakban olvashatják.

A csendet csak a nők tartották félelmetesnek (négyen), egyértelműen 'magány, egyedüllét' értelemben használva a szót, míg a férfiak kimondottan kívánatosnak ítélték a csendes egyedüllétet (heten), nyugodt otthoni szöszmötölést, fülsiketítő barkácsolást, tétlen másnapos önmegtalálást értve rajta. Egy óvodás kisfiúnak (a „mintában” három gyerek volt) a kérdésről Weöres Sándor Száncsengő (1931) című verse ötlött az eszébe – „csönd-zsákból hangot lop” –, s rögtön hozzáfűzte, mit kér a Mikulástól. Egyedül ő ragaszkodott ahhoz, hogy szavait jegyezzem fel.

Rakovszky Zsuzsa lírai munkásságának átütő ereje, jelentékenysége abban áll, hogy a világ és saját maga közé beépíti a hétköznapi, beszélt nyelvet, a hagyományos irodalmi nyelv a köznapival keveredik, szereplői, témái élnek, megelevenednek, az olvasó úgy érzi, a probléma a sajátja (is). Leegyszerűsítve úgy fogalmazhatunk, a mindennapok metafizikáját teremti meg költészetében és lírai prózájában egyaránt.

Amitől (...) Kosztolányi az irodalmat és a művészetet féltette, az az aktuálpolitizálás volt, a különböző pártokat/érdekcsoportokat kiszolgáló propaganda-költészet. A maga részéről igyekezett irodalmi és újságírói (vezércikkek a Pesti Naplóban és az Új Nemzedékben, a Pardon rovat részbeni írása, illetve szerkesztése, revizionista cikkek közlése stb.) működését élesen elhatárolni egymástól. – Arany Zsuzsanna esszéje.

„A design valamennyi háztartásba eljuttatja Picassót, a számítástechnika Neumannt, a világháló pedig több a valóságnál, mert a lehetségeset, sőt a kívánatosat teszi hozzáférhetővé. De vajon többhöz férünk-e hozzá, és közelebb férkőzünk-e bármihez is, mint annakelőtte?” – Falusi Róbert esszésorozatának első része.

„Az emberiség történelme nem más, mint annak a sorozatos, célirányos értékszerzésnek a hajszája, melyben egyének vagy kisebb közösségek érdekakarata érvényesül. Szőcs úgy áll be ebbe az érdekhajszába, hogy kultúrértéket teremt, „pipacs-periszkópokon” figyeli a fenti világot. Nem rácsodálkozik, hanem ráérez, megszagolja, megérinti. Nem akarja magáénak tudni, ami nem az övé, hanem mindazt, ami körülveszi, értelmezni, átszerkeszteni, látni, láttatni szeretné.” – Böszörményi Zoltán írása Szőcs Géza kötetéről.

Íróval van dolgunk, festőművésszel, a szépséget magyarázó – elemző – látnokkal? Egy személyben lakozó, számtalan műformát a maga képére teremtő többirányú alkotóval.

Vajon áttért-e a protestáns hitre, és ha igen, annak melyik ágára (lutheránus, kálvini)? Ha nem, hogyhogy épp ő nem, akinek a nevéhez az Újszövetség első teljes, korszerű, tudományos kritikát kiálló fordítása kapcsolódik? – Czapp Enikő kisesszéje egy magyar zseni életútja nyomába ered, amely a mai napig számos rejtélyt tartogat.

Plasztikus létmetaforák, a téridő festményversei, modern zsoltárok a mindenségről, egzisztencialista líra a huszonegyedik században – Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című verseskötete korábbi filozofikus költeményeinek kimagasló összegzése, költői madártávlat, felülnézet, rész-egész találkoztatása, lírai út a teljesség felé.

„A Város sosem feledte, mindig becsülte, szerette költőjét, akivel a helyi hatalom, az irodalmi nyilvánosság (a hivatalos irodalompolitika megítélésének megfelelően) a Pécsről távozását követő másfél évtizedben ugyan mostohán bánt…” – Szirtes Gábor előadása az MMA szeptemberi Weöres-konferenciáján hangzott el.

Ebben a régióban nem általánosan otthonosak a költők. Weöres Sándornak is van sokféle más hangja: a költői képek, metaforák, allegóriák, sőt még a filozofikus tartalmak kifejezésére is. De íme, le tud menni a lélek akusztikus mélyére! – Hollós Máté előadásának szerkesztett változata, amely a Magyar Művészeti Akadémia Weöres-konferenciáján hangzott el.

Napjaink képzőművészetében trendi az absztrakt, a nonfiguratív, a dekonstrukció. Levy (Bihari Puhl Levente siófoki festőművész, született 1957-ben) sohasem a kritikusok, a galériák, a műkereskedelem igényeinek és elvárásainak megfelelni akarva használta e szemlélet- és kifejezésmódokat.