„A háromsoros látomás a halálsejtelem víziója: a maga egyszerűségében és tömörségében is hibátlan remeklés. Az ember magánya itt nem egzisztenciálisan, hanem kozmikusan értelmezhető; a létszorongás döbbenete helyett azonban enyhület és megbékélés árad a vers soraiból.” – Sebők Melinda esszéje.

A vers elemi erejű kivetítése, kiírása és kiirtása a költő lelkét mardosó elmondhatatlan fájdalomnak, másfelől viszont kapaszkodás, munkába temetkezés, terápia, mintha tudatos vagy tudatalatti parafrázisa lenne az Ady Endre Az én virág-halmom című költeményének… – Debreceni Balázs esszéjében Ady Endre és Juhász Ferenc ritkán elemzett szimbólumkészletét veti össze.

Mezey Katalin hitelessége több más mellett abban rejlik, hogy a mindennapok szépségeiből, például egy muskátli leveléből, pacsirtából, rigóból, trolibuszból, utcát mosó autóból képes poézist teremteni. Nem kellenek nagy szavak, ideák, eszmék, hogy a magánélet, a kisgyerekeinek esti betakargatása, a test, a nőiség, a szépség és ifjúság tünékeny valója, a kert, a rét, a nagyváros igazi nagy verssé nője ki magát. A költő az apró pillanatokból sző csodát, meglátja a kicsiben az egészet, a teljességet

„Azt akarta, hogy könyveit a könyvesboltokban a francia irodalom szekcióban keressék, és a francia irodalmi, nem pedig a szláv irodalmi tanszékeken tanítsák. Egyes kritikusok azonban kiábrándítónak és túl száraznak érezték a már franciául írt első két könyvét. Kundera ekkor megsértődött, és a Nemtudást először spanyol fordításban publikálta.” – Karafiáth Judit esszéjében arról szól, hogy a csehekkel konfliktusos viszonyt ápoló Kundera befogadása Franciaországban sem ment zökkenőmentesen.

Amikor nevetünk, elfelejtjük a rokonszenvünket. Vajon a bohóc valóban nem rokonszenves? Talán sok kisgyerek ezért fél a bohóctól? Mert még nem közönyös, mert vannak érzelmei, a bohóc szánalomra méltósága pedig félelmet kelt benne? – Vitéz Ferenc esszétöredékei.

„Ha azonban Böszörményi Zoltán életútjának ismeretében tekintünk a Sóvárgásra, világossá válik, hogy jóval többről van szó, mint egy súlyos társadalmi probléma művészi feldolgozásáról.” – Kántás Balázs esszéje Böszörményi Zoltán Sóvárgás című kisregényéről.

Muszka Sándor líráját nem ajánlom nyári olvasmánynak, de ajánlom esős napokra, amikor van időnk több órát is versekre áldozni. Ezek a versek segítenek közelebb kerülni saját belső világunkhoz, őszintébbek, sebezhetőbbek, de sokkal emberibbek leszünk általuk. Verset olvasni kicsit terápia is, lelki szanatórium, ahol mi magunk vagyunk az orvosok.

„Böszörményi Zoltán újra és újra visszatérő témája a vers (implicite a költészet) mibenléte, amely épp az örök emberi intellektus hordozója és záloga: nem több, nem kevesebb, mint a gondolat megnyilvánulása.” – Tanulmány a Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetről.

„Ugyan mit és kit utánoz itt Lisznyai? Az ilyen gátlástalan – helyenként komikus – szonoritás, önfeledt hangzavar a Petőfi-költészetnek legfeljebb olyan félreolvasásán alapulhat, mely már-már originális teljesítménynek tartható.” – Eisemann György az epigonköltészet néhány „szép” és olykor mulatságos példáját veszi szemügyre esszéjében.

A humanizmus az istenivel szemben inkább az emberi világra koncentrál, önálló gondolkodásra késztet. A humanista elutasít mindent, ami önkorlátozásként fogható fel. Az önkorlátozó identitás olyan, mint a magában álló fa – ha csakis rá figyelünk, szem elől tévesztjük az emberi tudás erdejét, amelynek pedig áldásait élvezzük.

2017-ben és 2018-ban két olyan fordításkötet is napvilágot látott, amely a magyar irodalom nemzetközi recepciójának szempontjából régóta esedékes, nehéz adósságot törlesztett. A gyűjteményes verseskönyvek szövegeit a költő-műfordító Paul Sohar ültette át angol nyelvre, akinek több évnyi elkötelezett munkáját a nemzetközi olvasótábor részéről tapasztalható lelkes fogadtatás honorálta. A két megjelenés már csak azért is kiemelt jelentőségű esemény, mert a hazai kánonban magasan jegyzett Szőcs Géza és Böszörményi Zoltán versei eddig csak szórványosan voltak hozzáférhetők a magyarul nem értő költészetkedvelők számára.

Robert Capa 1936-ban publikált fényképe, A milicista halála körül sok kérdés felvetődik. Dokumentumkép vagy beállított, mesterséges megszerkesztése a spanyol polgárháború, ezáltal a háború szubjektív borzalmainak. Egyéni levetítése mindannak, ami a hétköznapi ember döntéskörén kívül esve, nem általa alakított, világi események nagy halmazának részhalmazába esik, az ő életének értéke, értékének csökkenése, majd elveszítése.

Szilágyi Domokos már 1970 júniusában elkészült a tervezett antológia véleményezésével. Kovács Erzsébet bukaresti szerkesztő augusztusban arról értesíti Dávid Gyulát, hogy a referátum Szász Béla főszerkesztő íróasztalfiókjában várja a sorsdöntő verdiktet. – Cseke Péter esszéje egy izgalmas irodalomtörténeti nyomozásra invitálja az olvasót.

A jó írástudó szükségszerűen jó helyzetfelismerő, s Dobozi Eszter műveit olvasva a bibliai felszólítás jut eszembe: „Látók, szóljatok!” Meggyőződésem, hogy látóvá válni inkább teher, és semmiképpen sem jár együtt az ismeret, a tudás elégtételével.

2019. április 20-án tíz éve, hogy elhunyt az erdélyi költészet egyik legkiemelkedőbb alkotója, Lászlóffy Aladár. Hagyatéka több mint ötszáz verset tartalmaz, amelyek most először látnak napvilágot a Magyar Napló Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő, A végtelen készenlét című kötetben. A szöveg gondozója és az életmű kutatója, Széles Klára írt előszót a versekhez, ebből közlünk egy részletet.

Nem is sejtjük, mennyire rokon bölcseletet tükröznek az európaival az umbundu közmondások, vagy hogy milyen szárnyalóan szép az afrikai szerelmes líra. Biernaczky Szilárd esszéjében a 200 éve született jeles folklorista, Magyar László Afrika-kutatásainak legizgalmasabb eredményeit veszi szemügyre.

Böszörményi Zoltán kötete a világ univerzális költészet-jellegét kicsiny részekre bontja. Egyszerre látjuk szétfoszlani a valóságtapasztalatot, amelyben minden csupasz szándékká válik, és egyszerre tapasztalunk egy másik hangszínt, melyben a láthatóról beszél a költő, miközben éppen felemészti azt. Mintha a gondolat akkor írná le a gondolatot, amikor az megszületik a gondolatban.

Annak tükrében, hogy milyen személyiségbeli adottságai vannak, milyen magatartásforma követésére képes, az író és költő rendszerint tudatosan vállalja az alkotói szerepeket.Vajon hányféle alkatot képviselnek az írók, költők, művészek, meghatározható-e egyáltalán a művészi attitűdök sokasága? - Vitéz Ferenc esszéje a művészetek és irodalomtudomány eddig alig kutatott, rendkívül izgalmas területére kalauzol.

Egyedül kellett mennem, levezetnem a 350 km-t, az ingyenes parkolót megkeresnem, kigyalogolnom a lépcsőkön, hazavezetnem, ugyanannyi km-t, és egy hét múlva kifizetnem a harmincezer forint büntetést. Gyorshajtásért. Kislánykoromban, egyedül, a szobámban, félfekvő pozícióban ismerkedtem vele, és a tenyeremmel, az arcommal is szerettem, beszippantottam az illatot, és késleltettem a visszaillesztését Az érett reneszánsz mellé.  Ilyesmire készülődtem.

„Ha a karakteres, nem akármilyen kisugárzású festőművész életművét vizsgáljuk, először miért nem a technikai bravúr, a motívumgazdagság, az invenciózus építkezés stb. kerül vizsgálódásunk fókuszába?” – Szakolczay Lajos tanulmánya Aknay János angyalairól.