A számokhoz hasonlóan a betűk is négyzetekbe rendezhetők. „Mágikus” voltuk ez esetben abból fakad, hogy az egyes sorokba, oszlopokba írt betűk különböző irányokból olvasva is szavakká kapaszkodnak össze, azaz palindromok, egyszersmind akrosztichonok is, mert a sor- vagy oszlopkezdő betűkből is szavak, mégpedig ugyanazok a szavak tevődnek össze. Ráadásul az oszlopok vagy sorok mentén összeolvasott szavak többé-kevésbé értelmes egésszé állnak össze.

„Arany balladájában a tetemre hívás látszólag csalhatatlan eszköznek bizonyul, ám voltaképpen pontatlanul működik: mert miközben az kétségtelenné válik (legalábbis senki nem tudja vitatni Kund Abigélnek ezt az állítását), hogy Bárczi Benő önmagát végezte ki,[1] a halott sebe azon személy jelenlétében kezd el eleven vérfolyással jelezni, akitől a halálos fegyver származik.

A megsegített segítő

Bródy Sándor hazatért Egerbe, ahol mindig is otthon volt.

Ha a szépirodalmi műfajok leghosszabbikára, a regényre vetünk egy pillantást, kétféle típust különböztethetünk meg. Az egyikben a tartalom, a mondanivaló a lényeg, e köré tömörül minden szó, minden mondat, ezt növeli, hizlalja a teljes szöveg. A másik típus a formabravúrt mutató regény. Ebben olyan csillogóan sima a mesélőkedv és a mesélni tudás, hogy a történet árja könnyűszerrel ringatja el az olvasót.

Az ír nyelv, pontosabban annak közvetlen őse az óír, az ógörög és a latin után Európa legrégebbi írott nyelve, ha az etruszk töredékeket és a korai rovásemlékeket nem számítjuk. Nyelvemlékei már az 5. századtól, irodalmi szövegei pedig a 6. század második felétől kezdve maradtak fenn eredetiben vagy másolatban. Nem csupán prózai szövegek, hanem versek, sőt verstani leírások is! Az íreknek fejlett írásbeli kultúrájuk volt, hangsúlyos verselésük gazdag eszköztárból merít.

Nem készültem Páskándi-kutatónak. A Szatmárnémetiben tartott Páskándi Napok avattak azzá. Előadásaimat egyrészt az EMKE-életműdíjjal kitüntetett Muzsnay Árpád kollégám szíves meghívásainak köszönhetem, másrészt a Kriterion kolozsvári irattárát őrző Szabédi Emlékháznak.

Alessandro De Bosis, aki a Kádár-érában szolgált olasz nagykövetként Magyarországon (és aki sokkal jobban ismerte a fogadó ország kultúráját, mint kollégáinak túlnyomó többsége), egy alkalommal azt a szellemes megállapítást tette: „A Varsói Szerződés országai közül Magyarország az egyetlen, amelyet Dante kétszer említ Isteni színjátékában.”
Nos, most e két „említéssel” szeretnék foglalkozni.

Az Irodalmi Jelen szerkesztősége Kiss Norbert alábbi tanulmányával gratulál a folyóirat
szerkesztő-munkatársának, Bene Zoltánnak a közelmúltban átvett József Attila-díjához.

„Kompiláció néhány lehetséges kézirattöredékből”

„A bűn egész értelme az, hogy viseljük. Mit használ egy bűn, ha egyszerűen lerázhatjuk? Ha alaposan tudatában vagyunk bűnünknek, viselnünk, cipelnünk kell, vele kell élnünk, egyek vagyunk vele.” C. G. Jung szerint a bűn vállalandó, nem testálható át másra. Bűnösségünk felismerése egész személyiségünk alakulása, formálódása miatt fontos, a bűnhődés folyamatának előfeltétele pedig bűnünk elfogadása.

Petőfi elhivatottságát a hazájáért való kiállás és küzdelem terén mindennél szemléletesebben fejezi ki egy 1844-es őszi verse, amelyben a mindössze huszonkét esztendős fiatal költő ábrándozik arról, milyen életet is képzel el magának. Ennek illusztrálásához a történelmet hívja segítségül. A Miért nem születtem ezer év előtt? (Pest, 1844. november vége – december közepe) a tehetetlenségre ítélő „bénító századot” állítja szembe a honfoglalás dicsőséges korszakával.

2019 augusztusában halt meg Toni Morrison afroamerikai írónő, 11 regény szerzője, szerkesztő és egyetemi tanár, irodalmi Nobel-díjas művész. Ő volt az első fekete nő, aki megkapta ezt a neves kitüntetést, 1993-ban. A díj eredeti célja olyan emberek kiemelése és támogatása, akik a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek. Morrison műveinek fő témája a társadalmi helyzetből adódó kiszolgáltatottság, s az ezáltal szerzett sebek gyógyulása, gyógyítása vagy éppen annak lehetetlensége.

​​​​​​​Grosschmid Péter különleges felmenőket tudhat a magáénak: leszármazottja mind a Madách, mind a Márai családnak. Írásából megismerhetjük, miként kapcsolódott össze a két család sorsa, és hogy mit jelent két neves család közötti kapocsnak lenni. Vajon hogyan fér meg az ősi magyar família és a szász bevándorlók hagyománya a leszármazottakban?

A Religió című katolikus egyházi és irodalmi hetilap 1862. augusztus 9-i számában az „Egyházi tudósítások” című rovatban jelent meg Pelkó Péter gácsi plébános írása cím nélkül, csupán hely és idő megjelölésével: Gácsfalva, július 22-én. A szerző beszámol róla, hogy felkereste a gácsi egyházkerület egyik plébániáját, a szegénységéről elhíresült Alsósztregovát, s bizony elszomorító látvány fogadta: kívül-belül a pusztulás jelei, elhanyagoltság, a templom eszközeinek hiánya – így tengődik itt Divald Gusztáv plébános úr.

Az új farsang beköszöntött,
Vígan lakjuk a Vízöntőt,
Dalra, táncra, maskarára
Legyél készen hamarjába,
Kiszabták a farsang hosszát,
Hamvazóra látod rosszát,
Mulassunk hát húshagyóig,
Míg farsangunk ki nem űzik.

Az irodalmi műben Plutarkhosztól Balzacig alapvetően a klasszikus személyiségkoncepció érvényesül – az a felfogás, amely személyiségünket lényegében állandónak, változatlannak tartja. Innen van az, hogy amint megismerkedünk Balzac hőseivel, csupán cselekedeteikre vagyunk kíváncsiak, de jellemük viszonylagos mozdulatlansága miatt e karakterek mintegy előre látni engedik, milyen cselekedetekre képesek. Ha okoznak is meglepetést, ez nem mond ellent jellemük alapvető vonásainak.

A Monarchia Szerbiának küldött hadüzenete után az európai országok gyors csatlakozása, hadba lépése, az augusztusban már megkezdődő harcok alapjaiban változtatták meg a székelyudvarhelyi gimnázium és diákja, Tamási Áron szokásos iskolai rendjét. Románia 1916. augusztus 17-én szerződést kötött az antanthatalmakkal, a Monarchia elleni román támadás vonzó jutalomígérete Dél-Bukovina és Erdély, tágasan értve, lehetőleg a Tisza vonaláig.

Turczi István számos regényt írt, egyebek között a Talmudot, a Minden kezdetet, a Marokkóban…-t, a Szeméremet, és a mind a ritmika, mind a történet- és szövegképzés szempontjából a szakirodalom által megalapozottan legkiemelkedőbbnek értékelt Deodatust.

Róma, régi napsütötte szeptember, a városjárásban megfáradva üldögélünk egy öreg templom udvarán szerelmemmel, gyermekeim leendő édesanyjával. Velem szemben a Tempietto, Bramante kicsiny, műremek kápolnája, az érett reneszánsz egyik legtökéletesebb alkotása. A templomban esküvő: díszbe öltözött, hangosan csevegő olasz famiglia sereglik az udvaron, zajlik az örök római élet az ódon falak között. Megkerülöm a Tempiettót: a násznépből egy fiatal anya szoptatja gyermekét a tövében. Körbenézek: mintha egy Fellini-filmbe kerültem volna. Vagy egy Cs.