„Ha azonban Böszörményi Zoltán életútjának ismeretében tekintünk a Sóvárgásra, világossá válik, hogy jóval többről van szó, mint egy súlyos társadalmi probléma művészi feldolgozásáról.” – Kántás Balázs esszéje Böszörményi Zoltán Sóvárgás című kisregényéről.

Muszka Sándor líráját nem ajánlom nyári olvasmánynak, de ajánlom esős napokra, amikor van időnk több órát is versekre áldozni. Ezek a versek segítenek közelebb kerülni saját belső világunkhoz, őszintébbek, sebezhetőbbek, de sokkal emberibbek leszünk általuk. Verset olvasni kicsit terápia is, lelki szanatórium, ahol mi magunk vagyunk az orvosok.

„Böszörményi Zoltán újra és újra visszatérő témája a vers (implicite a költészet) mibenléte, amely épp az örök emberi intellektus hordozója és záloga: nem több, nem kevesebb, mint a gondolat megnyilvánulása.” – Tanulmány a Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetről.

„Ugyan mit és kit utánoz itt Lisznyai? Az ilyen gátlástalan – helyenként komikus – szonoritás, önfeledt hangzavar a Petőfi-költészetnek legfeljebb olyan félreolvasásán alapulhat, mely már-már originális teljesítménynek tartható.” – Eisemann György az epigonköltészet néhány „szép” és olykor mulatságos példáját veszi szemügyre esszéjében.

A humanizmus az istenivel szemben inkább az emberi világra koncentrál, önálló gondolkodásra késztet. A humanista elutasít mindent, ami önkorlátozásként fogható fel. Az önkorlátozó identitás olyan, mint a magában álló fa – ha csakis rá figyelünk, szem elől tévesztjük az emberi tudás erdejét, amelynek pedig áldásait élvezzük.

2017-ben és 2018-ban két olyan fordításkötet is napvilágot látott, amely a magyar irodalom nemzetközi recepciójának szempontjából régóta esedékes, nehéz adósságot törlesztett. A gyűjteményes verseskönyvek szövegeit a költő-műfordító Paul Sohar ültette át angol nyelvre, akinek több évnyi elkötelezett munkáját a nemzetközi olvasótábor részéről tapasztalható lelkes fogadtatás honorálta. A két megjelenés már csak azért is kiemelt jelentőségű esemény, mert a hazai kánonban magasan jegyzett Szőcs Géza és Böszörményi Zoltán versei eddig csak szórványosan voltak hozzáférhetők a magyarul nem értő költészetkedvelők számára.

Robert Capa 1936-ban publikált fényképe, A milicista halála körül sok kérdés felvetődik. Dokumentumkép vagy beállított, mesterséges megszerkesztése a spanyol polgárháború, ezáltal a háború szubjektív borzalmainak. Egyéni levetítése mindannak, ami a hétköznapi ember döntéskörén kívül esve, nem általa alakított, világi események nagy halmazának részhalmazába esik, az ő életének értéke, értékének csökkenése, majd elveszítése.

Szilágyi Domokos már 1970 júniusában elkészült a tervezett antológia véleményezésével. Kovács Erzsébet bukaresti szerkesztő augusztusban arról értesíti Dávid Gyulát, hogy a referátum Szász Béla főszerkesztő íróasztalfiókjában várja a sorsdöntő verdiktet. – Cseke Péter esszéje egy izgalmas irodalomtörténeti nyomozásra invitálja az olvasót.

A jó írástudó szükségszerűen jó helyzetfelismerő, s Dobozi Eszter műveit olvasva a bibliai felszólítás jut eszembe: „Látók, szóljatok!” Meggyőződésem, hogy látóvá válni inkább teher, és semmiképpen sem jár együtt az ismeret, a tudás elégtételével.

2019. április 20-án tíz éve, hogy elhunyt az erdélyi költészet egyik legkiemelkedőbb alkotója, Lászlóffy Aladár. Hagyatéka több mint ötszáz verset tartalmaz, amelyek most először látnak napvilágot a Magyar Napló Kiadó gondozásában hamarosan megjelenő, A végtelen készenlét című kötetben. A szöveg gondozója és az életmű kutatója, Széles Klára írt előszót a versekhez, ebből közlünk egy részletet.

Nem is sejtjük, mennyire rokon bölcseletet tükröznek az európaival az umbundu közmondások, vagy hogy milyen szárnyalóan szép az afrikai szerelmes líra. Biernaczky Szilárd esszéjében a 200 éve született jeles folklorista, Magyar László Afrika-kutatásainak legizgalmasabb eredményeit veszi szemügyre.

Böszörményi Zoltán kötete a világ univerzális költészet-jellegét kicsiny részekre bontja. Egyszerre látjuk szétfoszlani a valóságtapasztalatot, amelyben minden csupasz szándékká válik, és egyszerre tapasztalunk egy másik hangszínt, melyben a láthatóról beszél a költő, miközben éppen felemészti azt. Mintha a gondolat akkor írná le a gondolatot, amikor az megszületik a gondolatban.

Annak tükrében, hogy milyen személyiségbeli adottságai vannak, milyen magatartásforma követésére képes, az író és költő rendszerint tudatosan vállalja az alkotói szerepeket.Vajon hányféle alkatot képviselnek az írók, költők, művészek, meghatározható-e egyáltalán a művészi attitűdök sokasága? - Vitéz Ferenc esszéje a művészetek és irodalomtudomány eddig alig kutatott, rendkívül izgalmas területére kalauzol.

Egyedül kellett mennem, levezetnem a 350 km-t, az ingyenes parkolót megkeresnem, kigyalogolnom a lépcsőkön, hazavezetnem, ugyanannyi km-t, és egy hét múlva kifizetnem a harmincezer forint büntetést. Gyorshajtásért. Kislánykoromban, egyedül, a szobámban, félfekvő pozícióban ismerkedtem vele, és a tenyeremmel, az arcommal is szerettem, beszippantottam az illatot, és késleltettem a visszaillesztését Az érett reneszánsz mellé.  Ilyesmire készülődtem.

„Ha a karakteres, nem akármilyen kisugárzású festőművész életművét vizsgáljuk, először miért nem a technikai bravúr, a motívumgazdagság, az invenciózus építkezés stb. kerül vizsgálódásunk fókuszába?” – Szakolczay Lajos tanulmánya Aknay János angyalairól.

„Demeter Zsuzsa József Attila-i allúziónak nevezi a „tenyeredben tartod szívemet” verssort, és ő, a monográfiaíró sem tesz mást, tenyerébe helyezi a verseket, verssorokat, trópusokat, s felmutatja azokat.” – Hegedűs Imre János értékelése Demeter Zsuzsa monográfiájáról.

„Egy új paradigmát láttak benne, az eszköztelen, szerep nélküli beszédet. Amit hiányoltak belőle, az a társadalmi elkötelezettség volt, ami a későbbiekben legkidomborodóbb erényévé vált.” – Kántor Zsolt tanulmánya.

Az Irodalmi Jelen Karácsonyi Zsolt tanulmányával emlékezik Bréda Ferencre, lapunk szerzőjére, több szerkesztőtársunk közeli barátjára.

Miért olvasson egy költő antik filozófusokat? Miért olvasson bárki antik filozófiát?

Történetemet, történeteinket, így, többes számban, akár a magunkét, akár másokét, akár a miénket, aligha mondhatnám, mondhatnánk el konzekvensen Ady Endre kihagyása vagy eljelentéktelenítése árán.