• Horváth Kornélia

    Pilinszky költészetfelfogásáról

    „Pilinszkynél az írás nemcsak a mozgással, hanem a testtel (a fizikummal) is összekapcsolódik, teljesen érthető módon. S ez is megmutatja költészetfelfogása rendkívüli modernségét.” – Horváth Kornélia tanulmánya.

  • Csibra István

    Pilinszky János „tanatológiai esztétikája”

    (Előhang) Alábbi esszéisztikus írásomban a posztmodern intertextualitás stílusában többnyire szabadon idézem Pilinszkyt és a még említett szerzőket, s fukaron bánok az idézőjelekkel, nehogy elvesszünk az idézőjelek dzsungelében. A témára kívánom felhívni a figyelmet, s ily módon az eredeti szövegek olvasására buzdítani az olvasót. Pilinszky szinte rögeszmésen képviselt, olykor azonban rögtönzésszerűen, ellentmondásosan előadott nézeteit tartom szem előtt.

  • Sántha Attila

    Szavaink nyomában

    Szavaink nyomában

    Sántha Attila Fehérlófia, az Isten fia című esszéje az októberi hónap legolvasottabb tartalma volt az Irodalmi Jelen online felületén. A rendhagyó téma szerzőjét ennek apropáján arra kértük fel, hogy a hét minden napjára írjon egy-egy székely szóhoz helytörténeti, nyelvészeti magyarázatot, amelyet Ádám Gyula fotóművész munkáival illusztráltunk. 

    A Fehérlófia, az Isten fia című esszét az alábbi linkre kattintva olvashattják el: 

  • Sebők Melinda

    „a nyomorúság lim-lom tájai”

    Pilinszky János költészetéről

    Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit.

  • Mircea Cărtărescu

    Az ácsceruza

    (Creionul de tâmplărie)

    Mindemellett mára valamiféle ezredfordulós kétségbeesés burkol hatalmas melankóliafelhőbe mindent: úgy tűnik, közel a vég, a fajunké, a világunké, az illúzióinké. Nem kívülről érkező katasztrófa nyomán, hanem amiatt, hogy már nem bírja a nyomást a lelkünk, amely tudja, hogy az ismert világegyetemben kéttrillió galaxis létezik, ezek mindegyike pedig sok milliárd csillagot foglal magába. És azt is, hogy a világegyetemünk maga is, a húrelmélet szerint, csupán egyetlen a tíz az ötszázadik hatványon univerzum közül, hogy nem kapaszkodhatunk többé a valóságnak legalább a gondolatába sem, mert lehetséges, hogy egy hologramban élünk. Miféle megváltás, melyik érték, milyen emberiség lenne képes ellenállni még a semmi, az üresség ilyen mértékű rohamozásának? A másodperc milliomodrésze alatt fogok eltűnni, mintha soha nem is léteztem volna, az összes könyvemmel, tehetségemmel, ostobaságommal, szélhámosságommal együtt. Miért írok hát egy ilyen nevetséges apokalipszis közepette, ebben a túlzsúfolt légüres térben?

  • V. Gilbert Edit

    itt az idő

    „Ez a súlyos költészet felölel különféle hagyományokat, alkalmaz és megújít versformákat, s idősíkokat elevenít meg az antiktól a máig. Taglalja az idő hozadékát, összehajlásait, filozófiai vonatkozásait.” – V. Gilbert Edit tanulmánya Szergej Pantsirev verseskötetéről.
  • Simon Adri

    „...ez sem csak geográfia”

    Ha a Lest hallgatom, szeretnék Judit lenni, szeretnék ilyen törvényenkívülien szeretve lenni, szerveim mulandóságában időzni, nőköltő tekintetét hordani magamon meleg ruhaként a hűvös októberben, szívbe rejtve, létre-beszélve lenni csak, lesgólt rúgni a mindent eldöntő meccsen, amit nem adnak meg, ami nem adatik meg soha, útfélen elszórt nőiségem a nőköltő verseiben újra meglelni.

  • Csibra István

    Versei azonban halhatatlanok

    Mint Szabolcsi Miklósnak, a József Attila-kutatás fő letéteményesének egyeduralma után sokan mások, Szerdahelyi is a mítoszrombolás és legendaoszlatás pátoszával vizsgált meg egyes problémásnak tekintett József Attila-témákat. Ilyenkor persze rendszerint újabb mítoszok és legendák keletkeznek, és ő sem kerülhette el ezt a csapdát. Az általa rendre cáfolni kívánt vélekedések sokszor nem is mítoszok és legendák, hanem esetleges ismerethiányok, hibák vagy nézetkülönbségek következményei.
  • Böszörményi Zoltán

    Mágikus húsz év

    A mindenkori magyar írót nem a politikai hovatartozása határozza meg.
    A mindenkori magyar író – bármely műfajban alkosson is – imádja Isten teremtette nemzetét, Isten adta hazáját.
    A mindenkori magyar író azért ír, hogy ne ossza meg, ne húzza szét, hanem mozgósítsa, összetartsa nemzetét.

  • Sántha Attila

    Fehérlófia, az Isten lova

    – iniciatikus utazás a világmindenség születéséhez, átírva arra, amit jelent –

    „Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, eiszen már a csillagokban, vagy még azon is túl, volt egy ló, a mü ősapánk anyja.” – Sántha Attila tanulmánya a Fehérlófia meséről.

  • Balázs Géza

    Erósz nyelve nyomában

    A szerelmi-szexuális élet nyilvánossága a történelem során hol szabad, hol tiltott, hol félszabad volt – utóbbi esetekben ún. reliktumokban (zárványokban) jelent meg. Jellemző irodalmi és folklórműfajok a „boccacciók”, erotikus mesék, történetek, a dramatikus népszokásokban a fallikus tréfák. – Balázs Géza tanulmánya.

  • Baranyi Ferenc

    Gúzsba kötve, tojásokon

    „Ha – Kosztolányi szerint – verset fordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni, akkor verset zenére fordítani nem kevesebb, mint a táncot szintúgy gúzsba kötve, de tojásokon járni el.” – Baranyi Ferenc esszéje.

  • Varga Melinda

    Meztelenebbek leszünk a köveknél

    Esik, novemberködösek az utcák, méregzöld a táj, csupán a fák élénk színjátéka emlékeztet arra, hogy tavasz vége van, lassan nyárba hajlik a május, amikor ezeket a sorokat gépelem. Sétálni indulok, mohazöld esőkabátomon átüt a víz, nyirkos, székelyes az időjárás, de valamiért mégis megfeledkezem a hidegről. Viola Szandra szóképein, színes jelzőin gondolkodom, amelyek elvisznek a tengerhez, és rávezetnek arra, hogy a tenger bennünk lakik.
  • Csibra István

    Billegő sámli

    Tézisszerű összefoglaló Báger Gusztáv költészetéről

    „E kötetben a tartalom és forma igazi poétikai egymásban-létét élvezhetjük, amikor is a formai-nyelvi lelemény szüli a tartalmat, vagy pedig a gondolat válik formai-nyelvi attrakcióvá, mindenféle idegenszerűség nélkül...” – Csibra István esszéje Báger Gusztáv költészetéről.

  • Gáspár Ferenc

    Nagy szárnyadat borítsd ránk...

    Folyamatosan bombáznak bennünket a furcsábbnál furcsább hírek: Dantét cenzúrázva jelenteti meg egy holland kiadó, mert a középkori szerző Mohamedet a Pokol mélyére küldte, egy másik, szintén holland fordítónőt megtámad egy influenszer, mert fehér létére le akarja fordítani egy afro-amerikai költőnő versét. Mindeközben brutális késelésekről és terrormerényletekről hallunk Franciaországban és Németországban.  Ha mindez nem volna elég, akkor még itt van a vírus is, ez az ellenőrizhetetlen és megfoghatatlan pokoli kór, ami meghatározza a mindennapjainkat, leszűkíti mozgásterünket.

  • Gerevich József

    Hatások és ellenhatások a művészetben II.

    A művészet napos oldala

    Gerevich József esszéjében a művészet gyógyító hatására elemez példákat írók, költők, festők, muzsikusok, filmrendezők életéből.

  • Milbacher Róbert

    Toldi, a naiv ember

    „A naivitáshoz való visszatérés vágya a romantika utáni korszak nagy programjaként többek között a népiesség mítoszában öltött testet előbb Petőfinél, majd a maga tökéletességében Aranynál.” – Milbacher Róbert esszéje.

  • Laik Eszter

    Pokol kívül és belül

    Mítoszok és motívumok Jászberényi Sándor prózájában
    „A Jászberényi ábrázolta pokol ugyanis nem ér véget a háborús övezetekben – nem kapunk feloldást békés körülmények között sem. A Profi gyilkosokban egy kiskamasz testvérpár fiatalabb tagja próbál végezni egy szinte halhatatlan varjúval, és apja avatja be az ölés természetének sajátosságába.” – Laik Eszter írása Jászberényi Sándor prózájáról.
  • Magyar Miklós

    Két álnapló

    Jean-Paul Sartre Az undor (1938) és Albert Camus Az idegen (1942) című regénye a franciák legolvasottabb művei közé tartoznak, és mindkettőt a világ minden táján lefordították. Mindkét regény hőse eljut az abszurd életérzés felfedezéséig, ám a műveknek akad még egy sajátos, közös vonásuk: mindkettő álnapló.

     

    Jean-Paul Sartre: Az undor

  • Böszörményi Zoltán

    A kifordított ég arca

    „A halál gondolatának metamorfózisa, a nemlét hínárja, melyre érzelmi hálót sző a költő, majd megcsillantja a boldogság reményét. A boldogság eszményi érzelmi állapotot fejez ki, melyre mindannyian áhítozunk, a pacsirták ugyanúgy, mint a sasok.” – Böszörményi Zoltán esszéje Varga Melinda költészetéről.