A Religió című katolikus egyházi és irodalmi hetilap 1862. augusztus 9-i számában az „Egyházi tudósítások” című rovatban jelent meg Pelkó Péter gácsi plébános írása cím nélkül, csupán hely és idő megjelölésével: Gácsfalva, július 22-én. A szerző beszámol róla, hogy felkereste a gácsi egyházkerület egyik plébániáját, a szegénységéről elhíresült Alsósztregovát, s bizony elszomorító látvány fogadta: kívül-belül a pusztulás jelei, elhanyagoltság, a templom eszközeinek hiánya – így tengődik itt Divald Gusztáv plébános úr.

Az új farsang beköszöntött,
Vígan lakjuk a Vízöntőt,
Dalra, táncra, maskarára
Legyél készen hamarjába,
Kiszabták a farsang hosszát,
Hamvazóra látod rosszát,
Mulassunk hát húshagyóig,
Míg farsangunk ki nem űzik.

Az irodalmi műben Plutarkhosztól Balzacig alapvetően a klasszikus személyiségkoncepció érvényesül – az a felfogás, amely személyiségünket lényegében állandónak, változatlannak tartja. Innen van az, hogy amint megismerkedünk Balzac hőseivel, csupán cselekedeteikre vagyunk kíváncsiak, de jellemük viszonylagos mozdulatlansága miatt e karakterek mintegy előre látni engedik, milyen cselekedetekre képesek. Ha okoznak is meglepetést, ez nem mond ellent jellemük alapvető vonásainak.

A Monarchia Szerbiának küldött hadüzenete után az európai országok gyors csatlakozása, hadba lépése, az augusztusban már megkezdődő harcok alapjaiban változtatták meg a székelyudvarhelyi gimnázium és diákja, Tamási Áron szokásos iskolai rendjét. Románia 1916. augusztus 17-én szerződést kötött az antanthatalmakkal, a Monarchia elleni román támadás vonzó jutalomígérete Dél-Bukovina és Erdély, tágasan értve, lehetőleg a Tisza vonaláig.

Turczi István számos regényt írt, egyebek között a Talmudot, a Minden kezdetet, a Marokkóban…-t, a Szeméremet, és a mind a ritmika, mind a történet- és szövegképzés szempontjából a szakirodalom által megalapozottan legkiemelkedőbbnek értékelt Deodatust.

Róma, régi napsütötte szeptember, a városjárásban megfáradva üldögélünk egy öreg templom udvarán szerelmemmel, gyermekeim leendő édesanyjával. Velem szemben a Tempietto, Bramante kicsiny, műremek kápolnája, az érett reneszánsz egyik legtökéletesebb alkotása. A templomban esküvő: díszbe öltözött, hangosan csevegő olasz famiglia sereglik az udvaron, zajlik az örök római élet az ódon falak között. Megkerülöm a Tempiettót: a násznépből egy fiatal anya szoptatja gyermekét a tövében. Körbenézek: mintha egy Fellini-filmbe kerültem volna. Vagy egy Cs.

​​​​​​​A scholar with a twin mission, József Reményi (1891-1956) worked in two directions and two languages, introducing American literature to Hungarians (in Hungarian) and Hungarian literature to Americans (in English).

Hamvas Béla nevével Weöres Sándor kétkötetes Egybegyűjtött írások című könyvében találkoztam először. 1976-ban az Új Írás (11. számának) hasábjain leltem az első írásra Hamvas Bélától. A Jóisten uzsonnáját, az eperről. Ugyanúgy számban maradt a miniesszé szavainak az íze, mint a gyermekkori eperé, szamócáé. Az epret a mai napig tejföllel s kevéske kristálycukorral eszem. Olvasom, Dragomán György is!

​​​​​​​Egy könyvet tartok a kezemben, melynek címe – véleményem szerint – telitalálat.
A két szerző egyik alapötlete, hogy kettejük kétféle szakmai területének kettősségére fókuszáljanak, a szerkesztésnek köszönhetően meglehetősen jól sikeredett: két fejezetben és két irányból közelítik meg egymást, pontosabban az egymástól eltérő, „kétféle” művészeti ágban készített alkotásaikat.

Mostanában, öregedőben, élénk olvasói mohóság születik bennem, amikor kézbe veszem valamely kortárs költő összes művét tartalmazó kötetét. Fellendülőben lévő kiadói gesztusnak nevezném ezt a kínálatot, ha gyakoribb lenne; mindenesetre örüljünk annak, ami megvalósul. Jelen esetben a Suhai Pál poézisét tartalmazó gyűjteménynek (Suhai Pál: Casanova visszanéz. Összegyűjtött versek. Napkút Kiadó, 2020).

„Minden az enyészetbe rohan”

Gáspár Ferenc a kilencvenes években kezdte el kalandregény-sorozatát, amelyben magyar történelmi témákat dolgozott fel. Ezek között elsőként 2001-ben jelent meg A strucc vére (Coldwell Kiadó). Kezemben a 2007-es negyedik kiadást forgatom. Önmagában is szép, hogy egy kortárs regény ennyi kiadást megért!

Veress Gerzson utolsó éveiben négy verseskötetet ad ki, s végül úgy dönt, hogy örökre kiírja magát az életből. „Gerzson, 1998. május 20-án, szerdán reggel hét és háromnegyed hét óra között öngyilkos lett. (...) Az Isten, árvaságra téve bennünket, és kivéve ma közölünk a mi édes fiúnkat, egyetlen gyermekünket, Gerzsont” – olvashatjuk Veress Dániel fiára emlékező nekrológjában.