A költő legjelentősebb prózai műve, a Fekete Bojtár vallomásai új kiadását sokan vártuk. A ritka, mégis a gyűjtők, érdeklődők által szívesen olvasott könyv újbóli megjelentetésére elsőként Tóbiás Áron gondolt.

Hogy főmunkatársait a Hídnál Zilahy maga választotta-e meg, vagy felsőbb sugallatra nevezte-e ki, nem tudhatjuk. Annyi bizonyos, hogy szerző- és szerkesztőtársainak, barátainak megismeréséhez kiváló forrásként szolgál az író egy verse – egyébként ritkán nyilvánult meg költőként –, amelyben Illyés Gyulát köszöntötte 60. születésnapán. – Bakó Endre tanulmánya.

​​​​​​​Akármilyen hihetetlennek tűnik is, Pósa Lajos (1850–1914) nem volt mindig „Pósa bácsi” – csak harminckilenc (!) évesen, 1889-ben lett azzá, amikor Benedek Elekkel együtt megalapította az első magyar irodalmi gyermeklapot, Az Én Újságomat; ennek szerkesztőjeként lett több generáció számára is Pósa bácsi.

Az elsősorban állattörténetek írójaként és ifjúsági szerzőként ismertté vált, százhuszonöt éve született Fekete István (1900–1970) életműve nem egy, történészi szemmel is tanulságos művet magában foglal, amelyekre rendszerint kevés figyelem irányul. – Csunderlik Péter a Zsellérek című regény kommünábrázolását vizsgálja tanulmányában.

A kötet szövegei nagyon érettek, nagyon összegző természetűek és érzetet keltők (ami novelláknál szinte fura, de persze jó értelemben – általában a nagyregény szokta ezt az érzetet sikeresen felkelteni), nagyon-felülről-grandkép-az-életről megvalósulásúak. Így aztán, ha azt mondom, jó könyv, és jó olvasni, keveset mondtam.

2001 óta jelennek meg Gáspár Ferenc regényei, amelyek majd mindegyikének van köze a magyar történelemhez. Főleg az ifjúságnak szánt művek kerülnek ki szellemi műhelyéből. Ám gyorsan tegyük hozzá, hogy már az első időktől kezdve több szólamon játszik, tehát óvakodnunk kell a beskatulyázástól. Történelmi regényei kétségtelenül új színt hoztak a kortárs magyar irodalomba, hiszen, ahogyan ő mondja, áltörténelmi regények.

„A népi kultúra és a nemzeti műveltség viszonyának etikai dimenziójával Csoóri Sándor (1930–2016) egész életműve sokat foglalkozott.” – Halmai Tamás elemzése a 95 éve született Csoóri Sándor költészetét hozza élő közelségbe.

„Ez már második leánykérése volt Jókainak. Az igaz, az első jó régen volt, még a forradalom idején, s azt sem tudom, hogy az leánykérés volt-e, vagy legénykérés, mert amilyen amazonnak írták le nekem Laborfalvi Rózát, el tudom képzelni, hogy ő vette a kezébe a megkötendő házasság irányítását.” – Praznovszky Mihály írása a 200 éve született Jókai Mórra emlékezve.

Köszöntjük szerzőnket, a 80 éves Cseke Pétert!

Talán megbocsátja majd azt is, hogy e személyesebb hangú méltatáshoz még leveleiből is lopok sorokat, gondolatokat, amelyekben persze nincs semmi levéltitok, sőt, merem azt hinni: arra születtek, hogy közkinccsé legyenek. – Laik Eszter írása Németh István Péterről.

2011 és 2021 között számos argentínai farmon fordultam meg önkéntesként, ahol igyekeztem megismerni minél több biogazdálkodási formát. Egyik legmaradandóbb élményemet 2012-ben a General Rodríguezben – Buenos Aires közelében – működő vallási közösségben szereztem, akiknél volt alkalmam egy „szentestét” is eltölteni, noha, mint kiderült, ez a nap csak számomra jelentette azt, amit…

Beszélgetések alkalmával vagy irodalomtörténeti tanulmányok olvasásakor többször találkoztam azzal a tévedéssel, hogy Pilinszky János a pályája második, hosszabb felétől ‒ tehát a Nagyvárosi ikonok. Összegyűjtött versek, 1959–1970 című kötetétől ‒ szabadverseket írt, kötetlen formában. Nos, ez valójában nincs így. – Acsai Roland tanulmánya.

​​​​​​​Idén július 27-én hunyt el Edna O’Brien (1930–2024), a kortárs ír próza kiemelkedő alakja, aki fiatal korától kezdve Londonban élt. Hosszú élete során több mint két tucat kötetet publikált, regényeket, életrajzi műveket, novellákat, esszéket és drámákat, valamint szerkesztett gyűjteményes köteteket, írt forgatókönyveket, és megjelent egy verseskötete is. – Kurdi Mária tanulmánya.

Kenyeres Zoltán 85. születésnapjára jelent meg Írók, költők, fogalmak című, témákban gazdag, nagyszabású kötete, amely válogatott esszéivel, tanulmányaival, fogalommagyarázataival a neves irodalomtörténész és irodalomprofesszor szinte egész életművének keresztmetszetét adja, s akár zárókötetnek is tekinthetnénk, ha nem sietnénk el a dolgot. Mert bizony bármennyire megérdemelt volt is, ma már egyértelműen elsietettnek látszik a szerző 65. születésnapjára megjelentetett Kenyeres Zoltán-emlékkönyv.

A rettenet minden elképzelhető esetben – hol nyíltabban, hol rejtettebben – vezető elve a fenségesnek. [1]
Edmund Burke
 

E dolgozatnak nem lehet feladata, hogy a versajánlások történetét ismertesse, szerepéről irodalomelméleti fejtegetésbe bocsátkozzon, bevezetőül csupán néhány tény említésére szorítkozhat. A versajánlás fogalmát abban az értelemben használjuk, hogy a költő valamely versét egy általa ismert személynek ajánlja, akár személyesen érintett a „címzett” a vers tartalmát illetően, akár nem. A szokás már az ókorban létezett, a középkorban pedig szinte bevett gyakorlat lett, hogy a költő mecénásának ajánlja egy-egy versét, kötetét.

Friedrich Schillernek az államszocialista rezsimben ellentmondásos utóélet jutott osztályrészül. Egyfelől elismerték mint „haladó” költőgéniuszt és „jó németet” – értsd: a Német Demokratikus Köztársaság „előkészítőjét” –, szemben a „reakciósokkal” és „rosszakkal”, a nácizmus előfutáraival,[1] ezért legjelentősebb műveit kiadták, több drámáját színre vitték.