Amikor a lektortól ezt a visszajelzést kapod: „’És’-sel nem kezdünk mondatot.” Akkor csak a jólneveltség tart vissza a fejedben körvonalazódó válasz elküldésétől: Az „’És’-sel nem kezdünk mondatot” mondat is „és”-sel kezdődik. Vagy: Kedves kolléga! Én jól vagyok. És te?

az előző pillanat
nem örökre eltűnt idő
hanem örök jelen
melyben világok sorakoznak

Mindazonáltal igaz, hogy az intim testtájak „nevesítése” már akkor sem dicsekedhet kellő gazdagsággal a nyelvünkben. Legalábbis ami az elfogadható, „szalonképes” kifejezéseket, köznyelvi megnyilvánulásokat illeti. – Péntek Imre esszéje a magyar erotikus költészet merész újításairól.

„Amikor Konrád György a fordulat előtt nagypolgári lakásában illegálisan és egyben megtűrten felolvasott valamelyik regényéből, több száz hallgató gyűlt össze. A titkosrendőrség füle mindig jelen volt – akár egy vagy több besúgó révén, akár lehallgatókészülék formájában.”

Az egykori birodalom fővárosának lakói, a velenceiek megpumpolták, kiszolgálták, de közben megvetették ezeket a pénzes vagy becsvágyó, művelt, tehetséges idegeneket. Mert hiszen egyetlen palota sem maradhat fent szokások, nagycsalád, gondosan kimunkált társadalmi beidegződések nélkül. Ráadásul a született velencei arisztokrácia nem azért lakott palazzókban, hogy a szegényebb velenceiektől elkülönüljön.

Valódi pornó az, hogy meg fogunk halni.
A lentiben sem lesz színné, ami fonák,
Sliccekbe nyúljatok, mélyebben, esztéták!
Orgazmus-fődíjnak föld jár – egy lapátnyi.

Ezeket a könyveket szerettük 2019-ben, és ajánljuk az új évre is csendes téli estékhez egy jó forró fekete mellé.

Karinthy Frigyes elsősorban kortársairól közölt bírálatokat, értékelő kisportrékat, mégsem állíthatjuk, hogy mellőzte volna az előző évszázad olvasmányait, beleszőve akár saját alkotásaiba is. Fráter Zoltán esszéje annak ered nyomába, hogyan közelített Karinthy a maga ironikus, kacagtató látásmódjával, olykor a hanyag diák nézőpontjából Arany Jánoshoz és más klasszikusokhoz.

Az extravagáns, de a magyar klasszikusokhoz és az antik költészethez visszanyúló, kötött formai hagyományokra építkező líra az olvasót felcsigázza. Az a fajta költészet, amelybe esténként nem alszunk bele, és reggelente kimossa szemünkből az álmot. A versekben föllelhető irodalmi allúziók arra késztetnek, hogy elővegyük az antik mítoszokat, a Faludy-összest, Pilinszkyt, Kosztolányit, József Attilát, Ady Endrét, Kassák Lajost, Nagy Lászlót, Orbán János Dénes összes versét és Bréda Ferenc mítoszkritikáit.

„Plath hálás anyag mind az irodalmárok, mind a lélekbúvárok számára, hiszen költészete vonzó dialóguslehetőséget kínál, betegsége pedig gazdagon dokumentált.” – Cristian Réka a közelmúltban megjelent A képzelet kockázata – Sylvia Plath életműve, élettörténete és betegsége című tanulmánygyűjtemény írásain keresztül vezet be a Plath-életmű lélektanának irodalmi vonatkozásaiba.

„A háromsoros látomás a halálsejtelem víziója: a maga egyszerűségében és tömörségében is hibátlan remeklés. Az ember magánya itt nem egzisztenciálisan, hanem kozmikusan értelmezhető; a létszorongás döbbenete helyett azonban enyhület és megbékélés árad a vers soraiból.” – Sebők Melinda esszéje.

A vers elemi erejű kivetítése, kiírása és kiirtása a költő lelkét mardosó elmondhatatlan fájdalomnak, másfelől viszont kapaszkodás, munkába temetkezés, terápia, mintha tudatos vagy tudatalatti parafrázisa lenne az Ady Endre Az én virág-halmom című költeményének… – Debreceni Balázs esszéjében Ady Endre és Juhász Ferenc ritkán elemzett szimbólumkészletét veti össze.

Mezey Katalin hitelessége több más mellett abban rejlik, hogy a mindennapok szépségeiből, például egy muskátli leveléből, pacsirtából, rigóból, trolibuszból, utcát mosó autóból képes poézist teremteni. Nem kellenek nagy szavak, ideák, eszmék, hogy a magánélet, a kisgyerekeinek esti betakargatása, a test, a nőiség, a szépség és ifjúság tünékeny valója, a kert, a rét, a nagyváros igazi nagy verssé nője ki magát. A költő az apró pillanatokból sző csodát, meglátja a kicsiben az egészet, a teljességet

„Azt akarta, hogy könyveit a könyvesboltokban a francia irodalom szekcióban keressék, és a francia irodalmi, nem pedig a szláv irodalmi tanszékeken tanítsák. Egyes kritikusok azonban kiábrándítónak és túl száraznak érezték a már franciául írt első két könyvét. Kundera ekkor megsértődött, és a Nemtudást először spanyol fordításban publikálta.” – Karafiáth Judit esszéjében arról szól, hogy a csehekkel konfliktusos viszonyt ápoló Kundera befogadása Franciaországban sem ment zökkenőmentesen.

Amikor nevetünk, elfelejtjük a rokonszenvünket. Vajon a bohóc valóban nem rokonszenves? Talán sok kisgyerek ezért fél a bohóctól? Mert még nem közönyös, mert vannak érzelmei, a bohóc szánalomra méltósága pedig félelmet kelt benne? – Vitéz Ferenc esszétöredékei.

„Ha azonban Böszörményi Zoltán életútjának ismeretében tekintünk a Sóvárgásra, világossá válik, hogy jóval többről van szó, mint egy súlyos társadalmi probléma művészi feldolgozásáról.” – Kántás Balázs esszéje Böszörményi Zoltán Sóvárgás című kisregényéről.

Muszka Sándor líráját nem ajánlom nyári olvasmánynak, de ajánlom esős napokra, amikor van időnk több órát is versekre áldozni. Ezek a versek segítenek közelebb kerülni saját belső világunkhoz, őszintébbek, sebezhetőbbek, de sokkal emberibbek leszünk általuk. Verset olvasni kicsit terápia is, lelki szanatórium, ahol mi magunk vagyunk az orvosok.

„Böszörményi Zoltán újra és újra visszatérő témája a vers (implicite a költészet) mibenléte, amely épp az örök emberi intellektus hordozója és záloga: nem több, nem kevesebb, mint a gondolat megnyilvánulása.” – Tanulmány a Soha véget nem érő szeretkezés című verseskötetről.

„Ugyan mit és kit utánoz itt Lisznyai? Az ilyen gátlástalan – helyenként komikus – szonoritás, önfeledt hangzavar a Petőfi-költészetnek legfeljebb olyan félreolvasásán alapulhat, mely már-már originális teljesítménynek tartható.” – Eisemann György az epigonköltészet néhány „szép” és olykor mulatságos példáját veszi szemügyre esszéjében.

A humanizmus az istenivel szemben inkább az emberi világra koncentrál, önálló gondolkodásra késztet. A humanista elutasít mindent, ami önkorlátozásként fogható fel. Az önkorlátozó identitás olyan, mint a magában álló fa – ha csakis rá figyelünk, szem elől tévesztjük az emberi tudás erdejét, amelynek pedig áldásait élvezzük.