Már gyerekkorában megismerte a nyomdák, szerkesztőségek, kirakatrendezők, grafikusok világát. Az Akadémiai Kiadónál több száz könyvet, rangos sorozatot szerkesztett. Manapság otthoni dolgozószobájában érzi magát elemében, és sorra jelennek meg páratlanul izgalmas tanulmányai – az utóbbi években elsősorban a csend és a hallgatás témakörében. Az idén hetvenéves E. Bártfai Lászlóval pályájáról, esszéírói észjárásról, a nem-cselekvés titkairól, a befolyásolás hatalmáról és még számos izgalmas kérdésről beszélgettünk.

A rettenet minden elképzelhető esetben – hol nyíltabban, hol rejtettebben – vezető elve a fenségesnek. [1]
Edmund Burke
 

Kis és egyéb világok – ezt a címet adta Kiss László az egyik kötetének, amelyben kritikákat, recenziókat rostált egybe. Mert Kiss László világa, a – nevezzük így: – Kissvilág Gyula mellett számos egyéb dologból épül föl. Ha egy bolygónak fogjuk föl ezt a világot – ez esetben nevezhetjük Kissbolygónak is akár –, akkor a recenziók, kritikák, esszék lehetnek ennek a planétának ez egyik kontinense.

Kiss László 1976-ban született Gyulán; író, szerkesztő, kritikus, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium magyar és történelem szakos tanára, a békéscsabai Bárka folyóirat szerkesztője. Elsősorban novellákat és tárcákat ír, időnként azonban verseket is publikál. 2003 óta nyolc kötete jelent meg: négy novelláskönyv, egy regény és két zenészéletrajz, valamint egy kritikagyűjtemény. A 2024-es könyvhétre jelenik meg új novelláskötete, a Mi kell a boldogsághoz, a Tiszatáj Könyvek sorozatban. A recenzióírás és interjúkészítés mellett könyveket is szerkeszt, valamint gyakorta föltűnik kötetbemutatón moderátori szerepben, számos íróval-költővel beszélgetett már Ferdinandy Györgytől kezdve Oravecz Imrén át Szabó T. Annáig vagy Zalán Tiborig. Írásait angol, horvát, német, olasz, román, szerb és szlovák nyelvre fordították le. 2023-tól 2026-ig a Magyar Művészeti Akadémia Ösztöndíjprogramjának ösztöndíjasa.

Helló, Kicsik, helló, nagyok,
éppen indulóban vagyok.

Néha megcsörrent a falra rögzített telefonkészülék, ilyenkor a hatóság érdeklődött a dolgok állásáról, de apuka semmi rendkívülit nem tudott jelenteni, soha nem történt semmi, nem volt tűz, nem volt felfordulás, csak a végtelen, unalmas nyugalom, a szárazan sárgálló nyári puszta.

Bálint Tamás 1985-ben született Székelyudvarhelyen, költő és közgazdász. Öt kötete jelent meg eddig, 2016–17-ben az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mentora volt. Számos díjban részesült: 2007-ben Méhes György-debütdíjat, 2008-ban Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjat és Látó-nívódíjat kapott, 2009-ben átvehette a Makói Medáliák díjat, 2009-ben Székely János költészeti ösztöndíj, 2012-ben Németh Géza-emlékdíj kitüntetettje volt, 2014-ben elnyerte a Szilágyi Domokos költészeti díjat és a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, az idei évben pedig József Attila-díjat kapott.

Tudása páratlan; aki őt hallgatja, olvassa, az az érzése, hogy maga a történelem szól belőle. Mindezt utánozhatatlan humorral, „szögedies” ízekkel, hangulatokkal beszéli el. Sarkadon él, de a határ másik oldalán született, talán ezért is szemlél mindent több oldalról. Nagyvarjasi Szabó István idén márciusban 75 éves.

Historia est magistra vitae. Talán mindannyiunknak ez az első „latinélménye” az iskolából, legalábbis az első latin mondás, amelyet megtanulunk, legkésőbb az első történelemórán.

Ha valaki a saját, hús-vér létezésével igazolja ennek a bölcsességnek az érvényességét, az bizonyosan Szabó István – mégpedig a Nagyvarjasról való, megkülönböztetendő ezzel sok más nevezetes Szabó Istvántól.

Rég volt... 1972 szeptemberétől 1988 novemberéig tartott szentegyházi világom. Hangulatok, érzelmek, pillanatok, esetek, tervek emlékei nyüzsögnek. Csak a szépre, igazra, emberségre emlékezhetem, nem tehetek róla, nekem ilyen emlékeim vannak, és nem az idő szépíti meg őket. Ülhetsz a záptojáson évekig, akkor se lesz belőle csirkepaprikás. Ami hamisság, hitványság és bunkóság előfordul mondandómban, arról nem a székelyek tehetnek. Együtt tapasztaltunk, reméltünk és hittünk.