Ez az ősz sorvadás. Az őszökkel meghal
bennem egy távoli, halkuló gyerekdal,
amit nem hallok már lassan negyven éve,
nagy égi hangtárban hever félretéve.

Lopakodó, gyilkos ösztön ébred
az emberben, mint minden állatban.
Izmai izzasztó lázban égnek,
állapota többnyire áldatlan,
ráunt az erősek mítoszára

„Külső útjaink belsővé is válnak. A belső utak pedig meghatározzák a külsőt. Az írás időről időre visszanyert képessége valóban kegyelmi állapot” – vallja Dobozi Eszter, akit eddigi életművéről, költészet és próza, irodalom és társművészetek viszonyáról kérdezte Varga Melinda.

Nem szégyen az, csak hogyha rongyos.
Az ingnyak megfordítva olykor
szebb, mint új korában.

A jó írástudó szükségszerűen jó helyzetfelismerő, s Dobozi Eszter műveit olvasva a bibliai felszólítás jut eszembe: „Látók, szóljatok!” Meggyőződésem, hogy látóvá válni inkább teher, és semmiképpen sem jár együtt az ismeret, a tudás elégtételével.

A tágasság volt a mi országunk:
az éjszaka kupoláján
mind a miénk a szűrt ragyogás, s úgy
trónolt, mint az égi bárány
Füred fölött a sejtelmes lámpás,

így jövök én is még mindig Hozzád,
s az erőtlenségből is támad erő

A vád, hogy te is élsz, és még itt lélegzel
az éjszaka alján, jobbodon kereszttel
s a Könyvek Könyvével el-elbóbiskolsz,
csak bestiaságát növeszti vérszomjas
vaddá.

Verses portré Lőrincz P. Gabriellával

– Ő máshogyan emlékezett rád. Ha szerelemről esett szó, csak rólad beszélt, néha olyan áradozásba tört ki, hogy azt hittük, kitalált személy vagy. Máskor hiányolt, bőgött, hisztizett, hibáztatta magát, majd téged, a sorsot, a feleségedet, Istent.
– Igen, a nagy hiszti, ez rá vall. Bárcsak élne még.

Hogy anyádtól vagy útszéli nőktől
Tanultál szeretni mindegy
Sáros az összes szerelem
A fajfenntartás érdekében előbújok

Vajon mitől szabad az, akit saját léte sújt, s ezt még elfogadni is képes? Mitől szabad az, aki nem tud, de nem is akar résztvevő megfigyelőből nem cselekvő megfigyelővé válni? Aki valójában nem engedi meg magának azt, amit most legtöbbünk szabadság alatt ért?

Meg lehet tanulni mindent, életformát, szakmát, így a versírást is, de ha nincs mögötte élet, akkor hiábavaló. Persze nem arra gondolok, hogy legyen minden költő csapongó életű, csak ha az, akkor ne tagadja le, mert a hazugság még hazugság marad attól, ha letagadjuk – Lőrincz P. Gabriella költő, író, esszéíróval, az Irodalmi Jelen költészetdíjas alkotójával készített kettős interjút pályája fontosabb állomásairól Király Farkas és Varga Melinda.

Jó lenne egy gumiszoba csak nekünk,
Olyan kilincs és ablak nélküli.
Én mesélnék, te rajzolnál a falra
És nem látna be egyetlen égitest sem.

Ahhoz, hogy valóban megismerjük a nőket, talán minden nőt ismernünk kellene, az előzőket is, a később születendőket is. Ahogyan minden ember egyedi és különleges, minden nő is az, hogyan is lehetne igazat írni, vagy csak valósat? Minden igazság igazság valakinek, az is, ha jót írunk a nőről, az is, ha rosszat.

Rutinos voltál, kimért, jól szervezted a randevút, vigyáztál, hogy az illatom ne maradjon a ruhádon, nehogy a mindig konyhaszagú feleséged megsejtsen valamit. Az is lehet, hogy nem volt konyhaszaga, csak azért mondtad, mert untad. Néha kell a változatosság. Újra nem maradtunk semmiben, jó volt így, nagyon élveztem, hogy valakinek a szeretője vagyok.

„Demeter Zsuzsa József Attila-i allúziónak nevezi a „tenyeredben tartod szívemet” verssort, és ő, a monográfiaíró sem tesz mást, tenyerébe helyezi a verseket, verssorokat, trópusokat, s felmutatja azokat.” – Hegedűs Imre János értékelése Demeter Zsuzsa monográfiájáról.

„Demeter Zsuzsa könyvnyi kérdésben követi az immár verssé változottat. Módszereket keres, fon össze, vált, vált le: figyeli, hogyan hat (rá) egy-egy kötet, aztán a kötetek összefüggései révén a képek, verssorok, versek.” – Egyed Emese kritikája.

„Sigmond későn kibontakozó, nehezen besorolható, különleges figurája a 20. század második felének és századfordulónak; groteszk, abszurd látásmódú regényei és elbeszélései egy drámai eseményekkel terhelt élet tükrei. A második Forrás-nemzedékhez tartozó, vagy legalábbis oda sorolt írót a hatvanas évekre eső pályakezdéstől kíséri figyelemmel a monográfia szerzője.” – Laik Eszter kritikája Demeter Zsuzsa Sigmond István-monográfiájáról.

„Tizenkilenc kötetből mindössze egy hozta meg a sikert és elismerést, egykötetes szerzővé avatva Sigmond Istvánt. Tucatnyi kritika, több interjú, beszámoló az Irodalmi Jelen díjátadójáról őrzi a sikert – magyarországi és erdélyi folyóiratok kritikusai méltatják a szerzőt.” – Demeter Zsuzsa Sigmond Istvánról készült monográfiájából közlünk részletet.