• Csornyij Dávid, Szalai Klaudia

    Úgy jártam, mint Kányádi a hatalmas fenyőfával

    Mandincs Györgyöt kérdeztük legújabb videóinterjúnkban. Vajon milyen kapcsolatba hozható a tudományos-fantasztikus irodalom és kommunizmus; hogyan négyszögesíthető a kör, és mi a kedvenc szava rovásírással Mandics Györgynek, a januári hónap alkotójának? Csornyij Dávid és Szalai Klaudia kisfilmjéből ezek is kiderülnek.
  • „Én nem a lustáknak írok”

    Záhonyi András beszélgetése Mandics Györggyel

    Nyolcvanadik születésnapját ünnepli egyik legsokoldalúbb tudósunk és művészünk: matematikus, íráskutató, költő, műfordító, és még hosszan sorolhatnánk tevékenységeit. Felfedezéseivel nem egyszer kivívta a hivatalos tudományosság rosszallását, ám előadásain hallgatósága leesett állal figyeli okfejtéseit és izgalmas szellemi kalandozásait a magyar múltban.

  • Szorongatja mindenki elrendelt jövőjét – videó

    Mandics György verseiből olvas fel

    A januári hónap alkotója, Mandics György A kör négyszögesítése című, összegyűjtött verseit tartalmazó kötetéből olvasott fel az Irodalmi Jelen kamerája előtt. A kisfilmet Csornyij Dávid és Szalai Klaudia készítette.

  • Mandics György

    A remény peremén. Covid-kórház

    Részlet a regényből

    III. rész

    Zörög a guruló hordágy. Visznek fel. Látom a liftet, látom a fiúkat. Ők nem kis hercegek. Ők nagyon valósak. Benyitnak egy szalonba. Csak három ágy. Kettő foglalt, én az üres harmadikra kerülök. Egy kék köpenyes doktornő jön. Haján, most jól látom, vörös háló, nyilván, hogy könnyebb legyen a fertőtlenítés.

  • „Holt vitorlásként áll a templom”

    Mandics György versfordításiból

    Gheorghe Vidican

    Gyökerek

  • Jel az időben

    Mandics Györgyöt köszöntik barátai 80. születésnapján

    Nagy Dénes
    Mandics 2 x 40 év, azaz 245

    Egy különleges ember és megannyi különleges szám
     

  • Böszörményi Zoltán

    A megismételhetetlenről

    az illúziótlan világban
    észre sem veszi az ember
    ha illúziói
    cserepekben hevernek körülötte

  • Csornyij Dávid , Szalai Klaudia

    Az eleve létező életre hívása

    Villáminterjú Bánkövi Dorottyával
  • Viola Szandra

    Hol van a női test határa?

    Maurice Merleau-Ponty a világot hússzerű közeghez hasonlítja. A változás, az elmúlás és annak átélése is a „hús-jellegből” fakad. Ebben a matériába vesző univerzumban azonban mind az identitás, mind az én örökös veszélyben van.

  • Kovács Újszászy Péter

    Fáradt menedék

    A versbéli femme fatale elunja régi szerepét. Fáradt, és torkig van azzal, hogy férfiművészek tucatjai írnak verseket hozzá, vagy éppen az ő hatására keltenek életre zeneműveket.

  • Bánkövi Dorottya

    Lépcsőházi monológok

    Az idő játékgép,
    majd elfogy a zseton, leáll a szerkezet,
    új lakók jönnek, módosulhat az énkép,

  • Bánkövi Dorottya

    Álomnapló

    Életerős csecsemők  koszlott kórházteremben. Szülni fogok. A gyerek már befordult, a vajúdást várom, nem vajúdok.
  • Ilyés Krisztinka

    Zsebtükörré zsugorodott

    „Amit az utamnak tekintek, annak csak egy szelete az irodalom, ami hozzásegít ahhoz, remélhetőleg, hogy más tekintetben is tudjak fejlődni, és talán mindeközben másoknak is ad valamit. Az irodalom számomra nem út, hanem útitárs, amire – így alakult – egy kicsit jobban tudok már támaszkodni, mint a zenére vagy a fényképezésre, és néha sokkal jobban, mint az emberekre.” – Bánkövi Dorottyával a pályakezdésről, első könyvéről, irodalom, zene és fotográfia viszonyáról, a női identitásról és teremtőerőről Ilyés Krisztinka beszélgetett.

  • Laik Eszter

    A fényképezőgép kattanása

    Jenei Gyula költészetéről

    Átböngészve Jenei Gyula versesköteteinek fogadtatását, mintha a 2018-ban megjelent Mindig más című kötet hirtelen jelentősen megnövelte volna az érdeklődést a Szolnokon élő alkotó költészete iránt. Noha addig sem maradtak reflektálatlanul verseskötetei – a legkevésbé sem –, a Mindig más homogén tematikája és hangvétele, nagy tudatossággal kialakított szerkezete és versekben feldolgozott téma (a gyermekkor) regényessége mégis átütött valamiféle falat a szakmai berkek és a tágabb olvasóközönség között.

  • Jenei Gyula

    Szégyen

    ősz lesz. vagy tél. az évszakot onnan tudom: átlátni a fák
    gallyai között, és gyorsan sötétedik. amikor ezt a verset
    írom, már nem emlékszem pontosan, mikor, hogyan
    keveredünk oda. készülünk rá, vagy csak valahonnét
    hazafelé tartva megállunk útközben, és bemegyünk? még
    világos lesz, amikor keresni kezdjük. nem is kellene keresni,
    hisz korábban sokszor járok majd ott gyerekkoromban
    apámmal, az ő apja sírjánál. nagy nyarakon, borostyánok
    között, örökzöldillatban meséli apám, itt nyugszik

  • Mintha ugyanaz, pedig mindig más

    Beszélgetés Jenei Gyulával

    Költő, szerkesztő és tanár. A sorrend persze nem rögzíthető. Innen is, onnan is megéli az alkotást. A szolnoki szerkesztőséggel működő Eső egyre nélkülözhetetlenebb szín a kortárs palettán, ahogy Jenei Gyula kötetei is egyre markánsabb hangot képviselnek a maguk fanyar-kontemplatív, tárgyiasan szubjektív történetmesélő verseivel. A beszélgetésen jelen volt a költő, a szerkesztő, a tanár, hiányzóként csupán a felhőtlen mindennapokat jegyeztük fel.

  • Jenei Gyula

    Macskák

    (kilenc bekezdés)
    szeretem az állatokat. a macskákat például. de az is lehet, hogy valójában nem szeretem őket, és csak azért mondom, hogy szeretem, mert akkor engem is szeretnek majd, akik a macskákat szeretik, vagy legalábbis elnézőbbek lesznek
  • Arany Zsuzsanna

    „Ez már nem irodalom, hanem…”

    Kaffka Margit Hangyaboly című regényéről

    Kaffka Margit utolsó regénye, a Hangyaboly 1917 januárja és márciusa között folytatásokban látott napvilágot a Nyugat hasábjain, majd még ugyanabban az évben kötetben is megjelent, a laphoz tartozó irodalmi kör révén.

  • Széchenyi Ágnes

    „Sokat tudni és nem fitogtatni”

    Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete

    Az irodalomtörténet „életrajzi” műfajáról

  • Arany Zsuzsanna

    Mert igenis kell az a varázs, a csillogás…

    Előfordul, hogy eltűnik a varázs. Jönnek a szürke hétköznapok, hideg van, fáradtak vagyunk, morcosak, elegünk van mindenből. Már megint maszk, már megint felidegesítjük magunkat apró hülyeségeken, már megint próbáljuk megérteni a velünk goromba embereket, már megint lekéssük a buszokat-villamosokat. És mikor arra lenne szükség, hogy nyugodtak legyünk, kipihentek, kedvesek és viccesek, mert kitüntetett pillanat érkezik az életünkbe, addigra le- és kimerülünk, s csak sótlanul pislogunk bele a vakvilágba, a másik ember szintén fáradt szembogarába. Minek, minek?