"A Jóisten két szemet adott a rendezőnek – egyet, hogy a kamerába nézzen, és egy másikat, hogy mindarra riasszon, ami körülöttünk zajlik" – vallja Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel rendező, aki március 6-án lesz 85 éves.
Suwalkiban született, katonatiszt apját 1940-ben végezték ki a szovjetek Katynban. Az árván maradt fiú volt munkás, segédkezett templomok kifestésében, 1942-től harcolt a nácik ellen. A háború után festészetet tanult, de diplomát már a lódzi filmfőiskolán szerzett.
Első műveiben a háború Lengyelországra gyakorolt hatását vizsgálta: az 1954-es A mi nemzedékünk című filmje elsősorban hangvételében és formanyelvében hozott újat. Az 1957-es Csatorna már világszerte ismertté tette nevét: az 1944-es varsói felkelés idején játszódó filmben már jelen vannak a Wajda életművén végigvonuló témák: a hamis mítoszok, a céltalan, értelmetlen hősiesség; romantikus szemlélete a társadalmi és erkölcsi mítoszok realista elemzésével kapcsolódik össze. A Jerzy Andrzejewski regénye alapján készült Hamu és gyémánt (1958) először mutatta be, mi ment végbe a vasfüggöny mögött, a főszerepet játszó Zbigniew Cybulski a háború utáni nemzedék hősévé vált, megteremtve a lengyel James Dean mítoszát.
Wajda mai témát először 1960-ban az Ártatlan varázslókban dolgozott fel, ő maga első érett filmjének a Sámsont tartja, ennek zsidó egyetemista főhőse egy antiszemita tüntetésbe keveredve önvédelemből öl. A világháború témájához 1970-ben a Hamu és gyémánttal rokonságot mutató Tájkép csata után című filmmel tért vissza.
Wajda a klasszikus lengyel irodalom számos művét filmre vitte: Jaroslaw Iwaszkiewicz műve alapján készült a lírai Nyírfaliget és a filozofikus Wilkói kisasszonyok, a Wladyslaw Reymont regényéből készült Az ígéret földje a lengyelországi kapitalizmus kialakulását írja le, a legnagyobbnak tartott lengyel drámát, Wyspianski Menyegzőjét színpadon és filmen is megrendezte.
Lengyelország sztálinista múltját elemezte az 1976-os Márványember. A Szolidaritás színre lépése után Wajda a nemzeti ellenállás fontos személyisége lett, a Márványember után öt évvel készült Vasember már a Szolidaritás mozgalomról szólt. A film a cannes-i filmfesztiválon Aranypálma díjat kapott, de a szükségállapot bevezetése után az összes szocialista országban betiltották.
Wajda hivatalosan nem emigrált, de Párizsba költözött, az ott készült Danton a francia forradalmi eseményeket állítja párhuzamba a lengyelországi eseményekkel. A rendszerváltáskor tért haza és a szenátus tagjává választották. 1999-ben elkészítette a lengyel nemzeti eposz, a nemzeti lét értelmét és lényegét vizsgáló Pan Tadeusz filmváltozatát. Túl a nyolcvanon, 2007-ben személyes drámát forgatott a katyni vérengzésről (édesapját is itt végezték ki), ez volt a negyedik Oscar-díjra jelölt filmje a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Két éve – részben Márai Sándor novellájából – az elmúlást ábrázoló Tatarakot készítette el.
Wajda életművéért 2000-ben – a lengyel rendezők közül elsőként – kapta meg az életmű Oscar-díjat. A sokoldalú művész Krakkóban japán rajzokat és képregényeket bemutató múzeumot hozott létre, 2002-ben filmrendezői mesteriskolát nyitott Varsóban. Egy korábbi nyilatkozata szerint tervei között szerepel, hogy filmet forgasson Lech Walesáról. (MTI)
Kép: wajda.pl