Átadták a Kortárs-díjat 2018-ban is
November 16-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Kortárs szerkesztői átadták az idei Kortárs-díjat, amelyet még a ’90-es években alapított a folyóirat szerkesztősége. Olyan alkotó kaphatja meg, aki az adott évben publikált a lapban, és eddigi életműve, művészi teljesítménye alapján érdemes a díjra. A Kortárs-díjat az aktuális szerkesztőség tagjai ítélik oda. 2014 óta a három díjazott közül az egyik alkotó mindig képzőművész, az irodalom területéről pedig egy szépirodalmi és egy kritikai alkotó kapja meg.
Idén az elismerést kapták: Tóbiás Krisztián, Kemsei István, Nagy Árpád „Pika”
Thimár Attila főszerkesztő a díjátadón elmondta, hogy szerencsésnek érzik magukat a Kortársnál, hogy egy hosszabb szünetet követően 2014 óta újra ki tudják osztani a rangos szakmai elismerést a Magyar Nemzeti Bank támogatásának segítségével.
Az első díjazottat, Tóbiás Krisztiánt a (leg)fiatalabb írónemzedék figyelemre méltó költőjének nevezte laudációjában Pécsi Györgyi, a Kortárs versrovatának szerkesztője. Tóbiás Krisztiánnak eddig négy verseskötete jelent meg, a Kortársban a közelmúltban a szülőföldről írt megrendítő, remek esszéjét publikálták versei rendszeres közlése mellett. A szerkesztőség változatos, nívós és következetes alkotói munkássága elismeréseként ítélte neki a Kortárs 2018-as szépirodalmi díját.
Kemsei István sokoldalú alkotó, de a Kortársban leginkább kritikáival volt jelen az elmúlt évtizedekben, bár ezek a kritikák akár kis esszéknek is tekinthetők – mondta el laudációjában Sturm László, a Kortárs kritikarovatának vezetője. Kemsei István kritikáinak egyedisége a személyesérintettség-jellegből fakad, a műből kiolvasott életmodelleket gyakran megtoldja az alkotó életvezetésének tanulságaival, ezzel a művet a személyes emlékek fénytörésébe állítja. Kemsei István a díj átvételekor emlékeztette a közönséget, hogy a posztmodern irodalomtudósok szerint minden olvasás félreolvasás. A tapasztalt író ezzel egyetértve nem hisz az egyszeri olvasás után elkészült kritikákban, maga is háromszor-négyszer elolvassa a bírálandó művet, hosszasan érlelve bensejében azt, melyet „tiszta ráfizetésnek” nevez. Ám csak ezzel a hosszú ismerkedési folyamattal van remény arra, hogy a művet híven megértő és megismerő kritika szülessék.
Nagy Árpád „Pika” képein egy groteszkbe hajló torz világ fájdalmasan ironikus, kelesztett, torz figuráit láthatjuk. Nem egy derűs világ – magyarázta laudációjában Novotny Tihamér, a Kortárs képzőművészeti rovatának vezetője –, az alkotó tisztán rátapintott a nyugati posztmodern civilizáció megrendülésellenes, istenfélelem nélküli, identitásvesztett kultúrájára, a könyörtelen való világra. Művei a modern civilizációs világ válságáról szólnak, melyben minden viszonylagos, és amelyből teljesen kiveszett a szakrális iránti emberi érzék. Festészetének legnagyobb értéke, hogy meg meri nevezni démonjainkat, ezáltal rámutat az áldozathozatal fontosságának kérdésére, mert csak így kerülhetünk közelebb egymáshoz.