Ugrás a tartalomra

Berlinale – Máté Bori kísérleti filmje is szerepel a Kritikusok Hete válogatásában

Máté Bori The Headless Appearance című két perces absztrakt filmjét meghívták a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválhoz kapcsolódó Kritikusok Hete válogatásába.

    A Cannes-i Kritikusok Hete mintájára létrehozott programot a Német Filmkritikusok szövetsége 2015-ben indította el, és idén február 9. és 16. között rendezik meg. Máté Bori filmjét a Kritikusok Hete honlapja szerint február 11-én láthatja a berlini közönség.
    A The Headless Appearance egy kézzel festett absztrakt film, amely régi családi fotók negatívjaiból készült. A különböző anyagokkal kockánként megfestett és digitálisan animált alkotás a múló időnek állít emléket.
    Máté Bori 1990-ben született Budapesten, jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karának filmelmélet, filmtörténet szakirányának hallgatója. Első két kísérleti filmjét, a 2016. október 8. és a Some of the Sensations című munkáját Lichter Péterrel közösen készítette tavaly. 
    Az állami támogatás nélkül készült The Headless Appearance az első önálló alkotása, a film nemzetközi premierje, illetve az első nyilvános vetítése is Berlinben lesz. (MTI)