Kiállításmegnyitó
Heinrich Böll-kamara-kiállítás
2018. február 16. 17 óra
Petőfi Irodalmi Múzeum
1053 Bp. Károlyi u. 16.
Német író magyar tüzértiszti köpenyben
Heinrich Böll életében, életművében kitüntetett szerep jutott Magyarországnak. Az író három regénye köré csoportosítva ebből a kapcsolatrendszerből mutat be a kiállítás néhány kevésbé ismert, vagy éppen ismeretlen mozzanatot. Az első regény, a magyarul 1957-ben megjelent Ádám, hol voltál? azokon a tapasztalatokon alapul, amelyeket Böll 1944 nyarán sebesültként a sepsiszentgyörgyi, debreceni és szentesi katonakórházakban szerzett. A második, az Egy bohóc nézetei csak húsz év késéssel jelenhetett meg magyarul, mivel a „polgári humanista” író e művét betiltották a hajdani NDK-ban. Ám amikor 1982-ben végre kiadták itthon, Böll a politika számára kínos gesztussal honoráriumát az illegális Szegényeket Támogató Alap (SZETA) javára ajánlotta fel. De Böll, aki 1956-tól fogva figyelemmel kísérte a magyarországi fejleményeket, már korábban is a politikai rendőrség fókuszába került, hiszen amikor 1971-ben a nyugat-német PEN-elnökeként Magyarországra érkezett, már számos íróval, fordítóval és filológussal állt kapcsolatban. Ebben az évben jelenik meg a később Nobel-díjjal elismert Csoportkép hölggyel című regénye, amely 1973-ban magyarul is napvilágot lát – néhány „apró” kihagyással.
A kiállítás amatőr filmmel, fényképekkel, levelekkel, kéziratokkal, eredeti szövegekkel és fordításokkal idézi fel az életművet, és ami körülötte van.
A kiállítást megnyitja: Görgey Gábor író
Köszöntőt mond: Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója
Közreműködik: Epres Attila színművész
Kurátor: Bernáth Árpád professzor emeritus, Szegedi Tudományegyetem
Forrás: PIM