Egész éves vándorkiállításon fogják bemutatni az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum Ignácz Rózsáról készült fotókból álló gyűjteményanyagát
Ignácz Rózsa (Kovászna, 1909. január 25.–Budapest, 1979. szeptember. 25.): író, színművész. Makkai János újságíró, politikus felesége. 1931-ben végezte el a Színiakadémiát Budapesten.
A budapesti Nemzeti Színház tagja (1931–39). A budapesti Színházi Magazin párizsi tudósítója (1939–40), napilapok esszéistája és riportere. Első írását Benedek Elek közölte a Cimborában (1925). Első irodalmi sikerét Anyanyelve magyar (1937) c. regényével aratta. 1939-ben Ezer hold pipacs c. darabját mutatta be a Vígszínház. A moldvai és bukovinai magyarság sorsát dolgozta fel tragikus pátoszú regényekben. Egyik legnagyobb sikerű könyvében, a Róza leányasszony-ban Laborfalvy Róza életregényét írta meg, s a kor színészetéről is érzékletes képet rajzolt. 1942-ben Ferenc József-díjat kapott, 1943-ban a Petőfi Társaság tagjai közé választották. 1945–1947 között a Fővárosi Kiadónál dolgozott mint lektor, majd a Református Élet c. lap szerkesztője volt. Tíz évi kényszerű hallgatás után jelenhetett csak meg 1957-ben elbeszéléseinek gyűjteménye Tegnapelőtt címmel. Életrajzi regénye és korábbi kötetei posztumusz jelentek meg. Román nyelvből készített maradandó fordításokat.
Művei:
Anyanyelve magyar (r., Bp., 1937); Rézpénz (r., Bp., 1938); Levelek Erdélyből (elb. Bp., 1939); Született Moldovában (r.,Bp., 1940); A bujdosó (elb., Bp., 1942); Családi mondakör (karcolatok, anekdoták, Bp., 1942); Keleti magyarok nyomában (regényes útirajz, Bp., 1942); Róza leányasszony (r., Bp., 1942); Két élet (r., Bp., 1943); Hivatalnok Berta (r., Bp., 1944); Kedves dolog (életkép, Bp., 1946); Urak, újak (r., 1-2. k., Bp., 1946); Mámoros malom (r., Bp., 1947); Márványkikötő (r., Bp., 1947); Az igazi Ibrinkó (tündérmesék, csodás történetek, Bp., 1955); Tegnapelőtt (elb., Bp., 1957); Mindenki levele (elb. Bp., 19S8); Torockói gyász (történelmi r., Bp., 1958); Az utolsó daru (ifjúságir., Bp., 1959); Prospero szigetén (emlékezések nagy színészekről, Bp., 1960); Tóparti ismerősök (kisr., novellák, Bp., 1961); Orsika (r., Bp., 1963); Zebradob-híradó (Kelet-afrikai útinapló, Bp., 1963); Titánia ébredése (r., Bp., 1964); Papírmalom (r., Bp., 1967); Szavannatűz (elb., Bp., 1970); Argentína viharszünetben (Bp., 1972); A hegyen-völgyön szánkózó diófa (mesék, Bp., 1974); Ikerpályáimon (visszaemlékezések, Bp., 1975); Névben él csak (történelmi r., Bratislava-Bp., 1976); Hazájából kirekesztve (életrajzi r., Bp., 1980); Utazások emlékkönyve (Bp., 1980); Kóborló kisfiú kalandjai (ifjúsági r., Bp., 1980). Egy születésnap körül (r. Chicago, 1983); Szent László király regénye (1989).