Magyar Írószövetség és a Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezete szeretettel meghívja Ljudmila Guljajeva és Ljubov Sztarceva Jön a tavasz esve-kelve c. komi-permják és magyar nyelvű verseskötetének bemutatójára.
Időpont: 2011. június 7. 17 óra
Helyszín: a Magyar Írószövetség Klubja
Az est házigazdája
Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke
A beszélgetésben részt vesz:
Ljudmila Guljajeva és Ljubov Sztarceva költőnő
Turczi István, az Előszó írója
Nagy Katalin, a kötet műfordítója, az Utószó írója
Larisza Ponomarjeva, a nyersfordítások készítője
Közreműködik:
Tallián Marianne
színművész
Részlet az Előszóból
„Mint gyermek, jön a tavasz esve-kelve”, olvassuk a kötet címéül választott versben, és valóban: az egyszerűség teljessége mutatkozik meg a hol boldog-önfeledten, hol összeszorított foggal megénekelt élményvilág szépen kanyargó dallamaiban. Búzaföldek ringanak, vadrózsa integet, és a madárszárnyakon hazarepülő költőt üdvözlik a fák. Táj-ember egybelátó költészet az övék, amelyben a szülőföld, a gyermekkor, a szerelem és a szeretet első olvasásra oly megejtően egynemű képsoraiban ott búvik a többszólamúság. Verseik olvasása közben nemegyszer érezzük, hogy levegősebb, a látvány elemeit valamilyen rendeltetéssel egymáshoz rendező képeikben, ha csak a költemény derengő hátterében is, megbízható tapasztalatok, mély élmények tömbjei sejlenek. Ha közelebb hajolunk a szöveghez, rögtön kitetszik, hogy a közvetlen és természetes líraisággal dalba foglalt egyéni és közösségi élményvilág idillje csak látszólagos...”
Turczi István
Részlet az Utószóból
„Az általam fordítottakból is kiderül, hogy a klasszikus témák (a szerelem; a szülőföld, a hazai táj szeretete; a természet szépsége; a gyermekkor) mellett újak is megjelennek: az élet célja, értelme, minősége; a koldus, a fészke-nincsen, a lángoló, a magányos, az árva lélek vergődése; az írás terhe és szépsége; az anyanyelvért érzett felelősség; az afganisztáni háborúba besorozott komi-permják fiú értelmetlen halála; a komi-permják mitológiai lények, szokások, hiedelmek; Isten keresése és megtalálása, az istenhívő ember éthosza; a térbe és időbe ágyazott világ rendje: az idő mibenléte és múlása a véges emberi életben, illetve a végtelen természetben: a felkelő-lenyugvó Napban, a telő-fogyó Holdban, a kigyúló-kihunyó csillagokban, a vizek folyásában, a hó olvadásában, az évszakok váltakozásában, a levelekbe öltözött és pucérra vetkőztetett fákban, a nyíló-hervadó virágokban, a mindenségben. Ezért Guljajeva és Sztarceva verseit olvasva azt is látjuk-halljuk, amit egyébként nem látunk-hallunk; és azt sem látjuk-halljuk, amit eddig láttunk-hallottunk. Verseik által egyszerre vagyunk a tér-idő kiválasztottjai és áldozatai. Merjük átadni magunkat a katarzisnak!
Nagy Katalin