A huszárságot, a magyar népéletet megörökítő karikaturista, Garay Ákos (1866–1952) grafikus- és festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás szerdán a Simontornyai Vármúzeumban.
A vár galériájában a Tolna megyei születésű alkotó félszáz művét tárják a közönség elé a szekszárdi Wosinsky Múzeum anyagából válogatva – mondta Lovas Csilla, a kiállítás rendezője az MTI-nek.
A Tolna megyei születésű alkotó jellegzetes témái a népélet és a huszárok, lovak voltak; etnográfiai érdeklődésének köszönhető, hogy a hagyományos magyar férfi hajviseleteket grafikákon is megörökítette. A művész az első világháború haditudósítójaként harctéri jeleneteket rajzolt, egyik megélhetési forrása pedig a karikatúrarajzolás volt, és rendszeresen dolgozott a Kakas Márton és a Borsszemjankó című lapnak.
A május 15-ig látható simontornyai kiállításon Garay minden fő témája megjelenik. A karikatúrákon több korabeli politikus is felismerhető, az elmaradott vidéki gondolkodást pellengérre állító mucsai sorozat a mai szemlélő számára is mulatságos figurákat vonultat fel – mondta a szervező. Mint megjegyezte, Garay Ákos – a költő Garay János unokaöccse – értékes, de nem első vonalba tartozó mester volt, akinek művei a huszársággal, lovakkal foglalkozó kiállításokon rendre feltűnnek.
A müncheni akadémiát is megjárt művész képeiből 1909-ben a Nemzeti Szalon rendezett gyűjteményes kiállítást, 1927-ben elnyerte a Magyar táj- és életkép kiállítás grafikai nagydíját. Garay Ákos alkotásainak legnagyobb gyűjteményét a Wosinsky Múzeum mellett a Néprajzi Múzeum őrzi. (MTI)