Magyarországon a szépirodalmi kötetek háromnegyede külföldi szerző műve, de vajon a műfordítókat megbecsülik-e eléggé anyagilag és szakmailag – tették fel a kérdést a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon pénteken megtartott műfordítói ankét szervezői.
A hazai műfordítók csupán 15 százaléka foglalkozik kizárólag ezzel a tevékenységgel, de főfoglalkozású műfordítónak is csak a szakma művelőinek fele mondható – ismertette a Magyar Műfordítók Egyesületében (MEGY) végzett felmérés eredményét a szervezet alelnöke.
Halasi Zoltán elmondta egy ív (40 ezer leütés) fordítás átlagos honoráriuma Magyarországon 32 ezer forintot tesz ki, ebből kiszámolva a műfordításból származó havi átlagos jövedelem bruttó 120 ezer forint. Ezekkel a számokkal a szakma képviselői az európai jövedelmi rangsor legutolsó helyén állnak.
Más szempontból közelített a kérdéshez Gyurgyák János, az Osiris Kiadó vezetője: számításai szerint egy 20 ív hosszúságú könyv bekerülési költsége 1000 példány esetén 3,3 millió, 3000 példánynál 4,4 millió forint; ami még a legoptimálisabb eladási mutatókkal is 1,5 millió forintot eredményez az első és nullszaldó közeli állapotot a második esetben. A bevételek persze nem jelentkeznek azonnal, hanem csak több évre elosztva, ennél rosszabb tehát a valóságos helyzet – tette hozzá.
Ezért a kiadók gyakran nemcsak a fordítón spórolnak, hanem a minőségen és saját dolgozóikon is, a veszteséget ezzel együtt sem tudják kiküszöbölni, csupán mérsékelni – vélekedett.
Miután a Gyurgyák János által felvázolt számítással valamennyi kiadó képviselője egyetértett, a Jelenkort vezető Csordás Gábor megjegyezte: véleménye szerint Magyarországon a 30 ezer forintos ívhonoráriumot sem lehet piaci alapon kitermelni, ez leginkább csak külföldi fordítástámogatási alapok igénybevételével teljesülhet.
Az Atlantisz Kiadó vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy különbségek jelentkeznek a kiadók profilja szerint. Ahogy Gyurgyák János és Barna Imre (Európa) is megerősítette, Miklós Tamás is úgy vélte, a tudományos könyvkiadásról hazánkban rövidesen már csupán "posztumusz beszélgetést" lehet folytatni.
Az angol nyelvterületen kívül mindenhol állami szubvenció szükséges a tudományos könyvkiadás életben tartásához, Magyarországon azonban teljesen elapadtak ezek a források. Így a könyvtámogatási programoknak sem lesz értelmük, hiszen a kötetek nem fognak megszületni – vélekedett a magyar nyelvű tudományos kiadványok jövőjéről.
Miklós Tamás hozzátette: a hazai értelmiség egyre inkább csak idegen nyelven tud szakirodalomhoz jutni, magyar szakkifejezések nélkül azonban egy idő után "nevetségessé" válik az egyetemi oktatás, sőt, az anyanyelvi közbeszédből is kikophatnak bizonyos témák – festett sötét jövőképet.
Ettől eltérő véleményt fogalmazott meg a jórészt szépirodalmi műveket megjelentető Magvető munkatársa, Sárközi Bence, aki úgy vélte, a Gyurgyák által felvázolt képletet magasabb példányszámokkal lehet megoldani. Vannak olyan nem kommersz szerzők, akiket 15 ezres példányszámban is el lehet adni – hangsúlyozta.
"Nem hiszek az állami támogatásban, meg kell nézni, ez mit eredményez például a színházaknál" – fogalmazott, hozzátéve: piaci alapról közelítve a fordítói honorárium is kétoldalú megegyezés eredménye kell legyen.
Mészáros Sándor (Kalligram) kitért a műfajok közti különbségre is, rámutatva: "nem kell mindig az örökkévalóságnak dolgozni", azaz egy jó nevű szakember számára sem szégyen, ha elvállal például egy jobban fizető krimifordítást. A jövedelmek tekintetében pedig figyelembe kell venni, hogy a Magyarországon a szerzők még a fordítóknál is kevesebbet keresnek, kizárólag szépíróként legfeljebb 30-an tudnak ma megélni – fűzte hozzá.
Gyurgyák János szerint a probléma egyik piaci alapú megoldása az a gyakorlat, hogy nagy könyvterjesztők felvásárolnak kiadókat, míg Barna Imre úgy vélte, az anyagi tőkénél sokkal fontosabbak a jó ötletek, melyek segítségével egy idő után a könyvek "eltartják egymást".
Halasi Zoltánnak arra a felvetésére, hogy a műfordítók nevét miért nem tüntetik fel a belső címlapon, a szerző neve alatt, a kiadók többsége azt válaszolta, ennek oka elsősorban a hazai könyvészeti hagyományban keresendő, és nem függ össze a fordítók megbecsültségével. (MTI)