Ugrás a tartalomra

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum

Az ókortól a barokkig tekintik át az egyetemes és magyar képzőművészet történetét az átfogó rekonstrukciót követően szerdán délben megnyílt Szépművészeti Múzeum állandó kiállításának megújult egységei, az első időszaki tárlat pedig Leonardo da Vinci és a budapesti lovas címmel várja a látogatókat.

szep.jpg

Baán László főigazgató beszél a felújított Szépművészeti Múzeum megnyitásán, az egyiptomi gyűjemény termében 2018. október 31-én. Az épület három és fél évig volt zárva, ezalatt mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületen újult meg, ismét látható például hetven év után a Román Csarnok
MTI/Mohai Balázs

    Az épület három és fél évig volt zárva, ezalatt mintegy 15 ezer négyzetméternyi alapterületen újult meg, ismét látható például hetven év után a Román Csarnok - mondta el a szerdai sajtóbejáráson az intézmény főigazgatója.
    Baán László kiemelte, hogy számos 21. századi tér is létrejött. A közönséget jelentősen megnagyobbított ruhatár várja a mélyföldszinten, immár zárható szekrényekkel, mellette kávézó és a Hősök tere felé megnyitható étterem kapott helyet, de több és korszerűbb múzeumpedagógiai foglalkoztatót is kialakítottak.
    A mélyföldszinten látható a jelentősen újragondolt egyiptomi és antik kiállítás is. Liptay Éva gyűjteményvezető elmondta: az egyiptomi tárlat minden eddiginél nagyobb térben vonultat fel az eddiginél jelentősen több, 650 műtárgyat. A több ezer éves darabok mellett számos interaktív eszköz vezet be az óegyiptomiak világába.
    A tárlat tematikus elrendezése megmaradt: a látogatók először az istenek világát, majd az ókori egyiptomiak mindennapi életét, végül pedig túlvilághitüket ismerhetik meg; itt kapott helyet Hortesznakht papnő múmiája és arcrekonstrukciója is.
    Szinte mindenben megújult az antik kiállítás is - számolt be Nagy Árpád gyűjteményvezető. A tárlat nem lineárisan, hanem szigetszerűen idézi meg az antikvitás világát. Az egyik egység Hellász, Itália és Róma művészettörténetét tekinti át, a másik az ókori Mediterráneumba vezeti el a közönséget, a harmadik rész pedig három isten: Dionüszosz, Erósz és Thanatosz kapcsán mutatja be az antikvitás emberének gondolkodását.
    Itt kapott helyet Kelemen Zénó "szoborpadja" is, amely egyszerre nyújt vizuális élményt, megpihenési lehetőséget és a beépített iPadek révén információkat is.
    A magasföldszinten a Román Csarnok mellett az időszaki kiállítások várják majd a közönséget. Szerdán a frissen felújított Michelangelo-terem nyílt meg, benne egy Magyarországon még nem látott bőségű Leonardo-kiállítással.
    Kárpáti Zoltán kurátor elmondása szerint a tíz eredeti Leonardo-rajzot és több más reneszánsz művész munkáit felvonultató kamaratárlat középpontjában a Szépművészeti gyűjteményének egyik büszkesége, a Leonardo da Vincinek tulajdonítható lovasszobor áll, bemutatva a bronz remekmű utáni izgalmas kutatást is.
    A szerdán megnyílt legnagyobb egység a Régi Képtár, amely 1250 és 1600 között tekinti át az európai festészet fejlődését az első emeleten.
    Sallay Dóra, a tárlat egyik kurátora kiemelte, hogy a festmények mellett szobrok, ötvösmunkák, kerámiák, metszetek segítenek a korszakot bemutatni, összesen mintegy négyszáz műtárgy. Az érzékeny műalkotások a rekonstrukciónak köszönhetően kerülhettek végre klimatizált termekbe.
    A kiállítás alapvetően kronológiai rendben halad, ezen belül vizsgál egyes földrajzi területeket vagy egyéb témákat; mások mellett Raffaello, Tiziano és El Greco munkáin keresztül.
    Egy szinttel feljebb látható a Régi Szobor gyűjtemény, melynek vezetője, Szőcs Mirjam elmondta: az új tárlat alapvetően a 2013-as kiállításra épül, amely a középkori szobrászat anyagaira és technikáira koncentrált, rengeteg kihúzható fiókkal és egyéb szemléltető anyaggal. A felfrissített tárlat azonban most kiegészült multimédiás tartalmakkal és friss szerzeményekkel is, így csaknem száz műtárggyal találkozhatnak a látogatók.
    Újonnan kialakított kiállítóterekben fogadja a közönséget a harmadik szinten a magyar barokk művészetet bemutató egység. Boda Zsuzsanna kurátor elmondása szerint 380 négyzetméteren több mint száz festményt, szobrot és egyéb műtárgyat helyeztek el, köztük Mányoki Ádám és Bogdány Jakab remekműveit.
    A látogatók két szakaszban vehetik birtokba a megújult épületet és az új kiállításokat, a Szépművészeti Múzeum összes kiállítótere 2019 nyarán nyílik meg a közönség előtt. (MTI)