„Midisszázs”, avagy rendhagyó meghívó Més-záros István: „JÓ ESTÉT NYÁR…” ikonosztáz-töredékek című festménykiállításának megnyitójára 2009. július 20-án, hétfőn este 7 órára az Art9 Galériába – Ráday utca 47. (a IX. kerület, Bakáts tér felöli oldalán).
Bevezetőt mond: Ábrahám Rafael grafikusművész (az Art9 egyesületének elnöke és a galéria vezetője).
A kiállítást megnyitja: Kozák Csaba művészeti író.
(Továbbá: vers – zene – könyvek és eszem/iszom.)
Megtekinthető: augusztus elejéig, minden áldott nap 16–20 óra között, vagy tovább…, avagy egy telefon: 70/200-9151 (Més-záros István), illetve e-mail: mes1zaros@gmail.com
(Fene-fontos: parkolás – a környéken este 8-ig 375 Ft/óra!)
Kováts Albert
„KÉPCSARNOK II.”
Més-záros István kiállítása a Csepel Galériában
(Tanulmány-verzója megjelent az Új Művészet 2006/12. számában)
Més-záros István avantgárd jelenség, klasszikus értelemben az. A festő bemutatását ezzel kell kezdeni, mert avantgárd művésznek lenni bizonyos komplexitást jelent, műfajok, műnemek, némiképp törekvések, szándékok komplexitását is, érdeklődés, tájékozódás, műveltség sokrétűségét, szétágazó mivoltát. Més-záros Istvánra jellemző mindez; esetében ezen túl legszembetűnőbb a képzőművészet és költészet egyenrangú szerepe. Ez ritka dolog; nem mintha olyan feltűnően kevés volna nálunk a festegető költő, vagy az írogató festő. De hogy a két művészetet egyenlő súllyal művelje valaki: erre Kassák óta nemigen van példánk. Ahogy írja: „...verstől versig képtől másik képig könyvtől másik könyvig így élünk mi”. (A társ-művészetek iránti érdektelenség viszont igen általános, mindkét oldalon, sajnos.) Egyébként nem csoda, ha ritka a rangos festő-költő / költő-festő; mi képzőművészek tapasztalhatjuk, hogy a vizuális gondolkodás mennyire máshol lakik az agyban, mint minden más, mennyire nehéz egyikről a másikra váltani át. Nem mindennapi dolog hasonlóan élményt adó teljességet, mélységet nyújtani itt is, ott is.
Més-záros kettős tehetsége azonban megkönnyíti a méltató dolgát, mert saját szövegei illusztrálják a műveit, nemegyszer kulcsot is adnak hozzá. Számos az alkotás lélektanába vágó, jól idézhető költői sora. Szenvedélyes alkotó. „a képelés izgat” – írja az egyik versében. Festészetét a színek és formák áradása jellemzi, mintha mindig „kamaszágyi láz”-ban leledzene, mintha minden eszközt kevesellne a „belszíni fejtés” kellő végrehajtásához. Ő maga mondta, hogy nem részrehajló: minden színt szerepeltetni akar a képein. Önmagáról mondja ezt is: „Hihetetlen, a színelmélet milyen teljességét tördeli zöld ablaktól a völgyig, onnan föl a horizontig, az ég vissza kék szememig”. Szavai a festő és a költő szavai egyszersmind. A képi eszközök halmozása azonban nem jelent egyúttal szervetlen, csapongó összevisszaságot a képmezőn, akár „Hó költeményben fekete négyzet”, a legtöbbször konstruktív szerkezet tartja féken a túltengeni akaró gesztusokat. „Keresi ami odaillő Síkos nyomda-festő vagy” – mondja magának. Az alkotó öngyötrő töprengése része az alkotás folyamatának: „Vetített valóságom horrorfilmjén Önmagamba döföm gondolataim”. És a minduntalan felmerülő kétségek önmaga felől, műveinek rangjáról: „Festő, verset kinek, költő Képet minek – műképző vészeknek”. Egy másik helyen a honi művész helyzetéről: „Kis ország Kis kép (Hónalj-mappa)”. A szakma és a közönség véleménye fontos a művész számára, bármennyire is hallgat efelől. Amint mondja: „céllövöldében képem hurkapálcán”, vagyis az elkészült mű függetlenül az alkotójától, ki van téve a záporozó kritikának. Márpedig „A múzsa a zsebemben van és akkor csókolózom vele amikor nekem tetszik”, mondatja vele mégis az avantgárd önérzet.
Més-záros István két művészete között kölcsönös az áthatás. Ahogyan festményei és grafikái a költő verbális jelzéseit viselik magukon – szövegeket, szövegtöredékeket, versláb-rajzolatokat, úgy verseiben számtalan helyen bukkan fel a festő, mindenekelőtt az olvasó fantáziájában képként felderengő verssorai révén, de úgy is, mint eredeti szóösszetételek leleményes kiötlője. Azt olvassuk, például, hogy a „vágy vásznát alapozom”; találkozhatunk vérpalettával és őszi palettával, továbbá megtudjuk, hogy „a paletta a festészet köszörűköve”. Elkerülhetetlen számára a két művészet mivoltának az összevetése, mint amikor költői tömörséggel mondja ki, hogy a festészet nem mérhető irodalmi mértékkel: „Permanent zöldtől permanens szürkéig / Nem lyra a bíra (a festészet tudománya / A szabadesés)”. Versköteteiben egyébként is gyakran bukkanunk színek és festékszínek által inspirált sorokra, festőművészek ihlette költeményekre. Van Fehér vers, van Ballade a festőhöz, aki bizonyára maga Més-záros István. Gyakori szereplők a művészettörténet nagyjai Bernáth-tól Picassóig, Della Robbiától Csontváryig és Pheidiásztól Baconig.
Egy hosszabb példa a festő jelenlétére a költeményben: „bemutatkozás: tapétát lefosó / litofonfehér alapon kobalt viola, brillantrosa, / citrom lámpakorom-fekete, cölinkék, / Jeune de chrome, gyökérkrapplakk vagy buzérlakk / tiroli zöld és siena – katalógusversnek / szövegbe szitált nyomat”... A Külszíni fejtés c. vers alcíme: illusztráció Kondor rézkarcához. Van vers Leonardo somolygása és Beszélek Gauguin-nek címmel. Szeretném idézni, mert a festő-költő találó képszerűséggel jeleníti meg a Giacometti szobrot a rövid GIACOMETTI PROTÉZISE c. versben:
belerágta
magát oda
hol egészen
más szobor
pozíciókkal bábuztak
A szokványesztétikában
jobban hasonlított
a körberágott
csutkához
de így közelebb
a maghoz,
mondjuk
Més-záros István avantgárd művészetének mindkét ága komplexitásában a világ sokszínűségét tükrözi abban az ezer jelenségre reflektáló fénytörésben, ahogyan a képzőművész, illetve a költő befogadja és átszűri a személyiségén. A magát fátumartistának nevező Més-záros a felgyorsult XX. és XXI. század vibráló jeleit töredékes és rohanó benyomásokként érzékeli, mintha expresszvonat ablakán át látna mindent. Legkiérleltebb képein egyszerre tapasztaljuk a világnak ezt az ezer töredékdarabra szakadt és elmosódó mivoltát, másfelől pedig az alkotó szellemnek a jelenségeket műegészbe foglaló, konstruktív tevékenységét. Az ösztönösség és a tudatosság vetélkedő játékában fejeződik ki erőfeszítése önmaga és a világ mind teljesebb kifejezésére.
(Csepel Galéria, Budapest – 2006. szeptember 14. és október 13. között.)