A történelmi Szatmárban gondolkodva az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége térségi rendezvényként kezdeményezte Mátyás király kiváló diplomatája, a mai romániai Szatmár megye Vetés településén 600 esztendeje született Vetési Alberttel kapcsolatos június 18–19-én megtartandó művelődési rendezvényét.
A Vetési Albert Napok keretében június 18-án és 19-én Szatmárnémetiben a Megyei Mózeum II. emeleti dísztermében, valamint Csenger Református Templomában sorra kerülő művelődéstörténeti tanácskozás Bakócz Tamásra, Szalkai Lászlóra, Erdősi Sylvester Jánosra, Károli Gáspárra, Misztótfalusi Kis Miklósra, valamint a magyar kálvinizmus alapjainak itteni lerakására és a térségre jellemző magyar görögkatolikus vallásra gondolva A történelmi Szatmár szerepe a magyar kereszténység történetében címet viseli, tematikája pedig a Kárpát-medence e régiójának a magyar kereszténységben betöltött szerepének elemzése lesz.
A Vetési család által építtetett Vetési Református Templomban június 18-án koraeste 7 órakor megrendezendő ökumenikus istentisztelet és négynyelvű emlékjelhagyás méltó főhajtás kíván lenni a kiváló püspök és államférfi emléke előtt.
A szatmárnémeti és csengeri művelődéstörténeti tanácskozásra, valamint az emlékjelhagyással összekötött vetési ünnepi ökumenikus istentiszteletre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők !
A kétnapos rendezvény részletes programja a következő:
2010. június 18-a, péntek
SZATMÁRNÉMETI
10 00 órakor (kelet-európai idő szerint !)
„A történelmi Szatmár szerepe a magyar kereszténység történetében”
– művelődéstörténeti tanácskozás –
Ünnepi megnyitó
Helyszín:
Szatmár Megyei Múzeum II. emeleti díszterme
– Vasile Lucaciu sétány 21 –
Köszöntőt mond:
Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke
Pataki Csaba, Szatmár megye alprefektusa
Üdvözlő beszédet mond:
Liviu Marta, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója
Török József, a Vetési Albert Kultúrkör elnöke
A tanácskozást megnyitja:
Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke
10 25 órától
A művelődéstörténeti tanácskozás munkálatainak megkezdése
Tanácskozásvezető:
Sipos Gábor, főlevéltáros, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke (Kolozsvár)
Előadások:
Rainer Pál, muzeológus (Veszprém):
Vetési Albert veszprémi püspök életútja
Kiss Imola, művelődéstörténész (Szatmárnémeti):
A vetési református templom története
Takács Péter, egyetemi tanár (Nyíregyháza):
Társadalmi tagozódás és életmód a Vetési família
Szatmár megyei birtokain a koraújkorban (1526- 1848)
Szünet
Tanácskozásvezető:
Németh Péter, történész, ny. múzeumigazgató (Nyíregyháza)
Előadások:
Ács-Muhi Csilla, történelemtanár (Szatmárnémeti):
Bakócz Tamás Rómában
Vekov Károly, egyetemi tanár(Kolozsvár):
Egy szatmári egyházi tisztségviselő a XVI. század közepén: Illicini Péter
Lupescuné Makó Mária, egyetemi oktató (Kolozsvár):
A szatmári főesperesség a középkorban
Hegyi Géza, kutató történész (Kolozsvár):
Tizedszedés az erdélyi egyházmegye Meszesen-túli részein a középkorban
Ebédszünet
16 00 órától
A művelődéstörténeti tanácskozás folytatása
Tanácskozásvezető:
Németi János, történész, ny. múzeumigazgató (Nagykároly)
Előadások:
Sipos Gábor, főlevéltáros, (Kolozsvár):
Derecskei Demeter, a Partium reformátora
Tamás Edit, muzeológus (Sárospatak):
Regio et religio
– Az északkeleti vármegyék vallási megoszlása a XVI-XVII. században –
Ulrich Attila, kutató történész (Nyíregyháza) :
A Szatmár megyei nemesség szerepe a Wesselényi összeesküvésben
Janka György, egyháztörténész (Nyíregyháza):
Szatmár vármegye és a görögkatolikusok
Halmos Sándor, egyetemioktató (Debrecen):
Zsidó - keresztény kultúra egymásra hatása Szatmár vármegyében
2010. június 18-a, péntek
VETÉS
19 00 órakor (kelet-európai idő szerint !)
Ünnepi megemlékezés a Vetési Református Templomban
Ökumenikus istentisztelet közreműködői:
Bartha Gyula, a magyarországi Szatmári Református Egyházmegye esperese
Sipos Miklós, a romániai Szatmári Református Egyházmegye esperese
Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke
Pallai Béla, szatmárnémeti görögkatolikus esperes
Fellép:
a Szatmár Megyei Református Lelkész Kórus és a Szatmárnémeti Református Gimnázium Kórusa
Karvezető: Higyed Györgyi
Verset mond:
Rakasi Csilla, Túri Noémi, Kőrösi Enikő, Molnár Csilla
Köszöntőt mond:
Kulcsár Erzsébet, vetési lelkipásztor
Vetési Albertet méltatja:
Rainer Pál veszprémi történész
Világi szónokok:
Kelemen Hunor, Románia kulturális és örökségvédelmi minisztere
Szilágyi Mátyás. a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja
Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke
Seszták Oszkár, a Szabolcs – Szatmár – Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnöke
Varga Attila, parlamenti képviselő (Szatmárnémeti)
Tilki Attila, országgyűlési képviselő (Fehérgyarmat)
Talabér Márta, a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése alelnöke
Juhász Lajos, Vetés község polgármestere,
Apáti György, Csenger város polgármestere
Emléktáblaavatás és koszorúzás
A négynyelvű emléktáblát leleplezi Csehi Árpád Szabolcs és Seszták Oszkár
Az ünnepi programot levezeti: Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke
2010. június 19., szombat
CSENGERSIMA – CSENGER
9 00 órakor (közép-európai idő szerint !)
Csengersimai református templom meglátogatása
Házigazda:
Borbély József, csengersimai lelkipásztor
10 00 órakor
Csenger város nevezetességeinek és helytörténeti múzeumának megtekintése
Házigazda:
Apáti György, polgármester
Fábián László, múzeumigazgató
11 00 órától
„A történelmi Szatmár szerepe a magyar kereszténység történetében”
– a művelődéstörténeti tanácskozás folytatása –
Helyszín: Csenger Református Temploma
Házigazda:
Bartha Gyula, a magyarországi Szatmári Református Egyházmegye esperese
Köszöntő mond:
Seszták Oszkár, a Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnöke
Csehi Árpád, a Szatmár Megye Tanács elnöke
Tilki Attila, országgyűlési képviselő
Varga Attila, parlamenti képviselő (Szatmárnémeti)
Apáti György, Csenger város polgármester
Juhász Lajos, Vetés község polgármestere
Vetési Albertet méltatja:
Rainer Pál veszprémi történész
Tanácskozásvezető:
Arday András, orvos, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője (Csenger)
Előadások:
Bartha Gyula, református esperes (Csenger):
Szatmári egyházi értékeink
Fábián László, muzeológus (Csenger):
A csengeri református egyház úrasztali edényei
Szőcs Péter, történész (Szatmárnémeti):
Gótikus templomok Szatmár megyében
Szünet
Tanácskozásvezető :
Sipos Gábor, főlevéltáros, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke (Kolozsvár)
Előadások:
Németi János, történész (Nagykároly):
Károli Gáspár és az észak-keletmagyarországi reformáció
Baráth Béla kutató történész (Debrecen):
Az ecsedi Báthori család tagjainak szerepe a Felső-Tiszavidék reformációjában
Arday Géza, tanár (Budapest):
Szatmári irodalmi kapcsolatok
13.45 órakor
A Vetési Albert Napok programjának zárása
A Vetési Albert Napok
az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége, a Vetési Albert Kultúrkör
és a Csenger Városi Szabadidősport Egyesület
közös rendezvénye
Társszervezők:
Vetés Református Egyházközsége, Csenger Református Egyházközsége
és
a Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Szatmár Megyei Központ
A rendezvény védnökei:
Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke
Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke
Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke
A rendezvény támogatói:
Szatmár Megyei Tanács, Vetés Község Tanácsa,
Communitas Alapítvány,
Megújuló Társadalomért Alapítvány, Csenger Önkormányzata
Szervezők:
Juhász Lajos, Kocsis Ágnes, M. Kovács Ilona, Kulcsár Erzsébet, Török József,
Vári Györgyi (Szatmárnémeti – Vetés)
Apáti György, Bartha Gyula, Mesterné Juhász Beáta (Csenger)
A szervezést irányította:
Muzsnay Árpád