Ugrás a tartalomra

Plácido Domingo és Navracsics Tibor díjat adott át a Zeneakadémián

Plácido Domingo operaénekes, az Europa Nostra Díj bizottság elnöke és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa vasárnap a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre látogatott, ahol az intézmény képviselőjének átadták az Europa Nostra-nagydíjat, valamint leleplezték az Európai Örökség címmel járó plakettet.
    

Elhunyt Laux József, az Omega és az LGT egykori alapítója

Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál – erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

Két képen az idei Tokaji Írótábor programja

Augusztus 10. és 12. között rendezik meg a tábort.

Hogyan flörtölt Munkácsy Mihály Blaha Lujzával?

Többek között erre a kérdésre is választ kaphatunk a Líra Kiadói Csoport új, Szépmíves Könyvek című sorozata segítségével.

Nádasdy Ádám múzeumba száműzte Babitsot

Egy cikk alaposan elmagyarázza, miért járunk jobban az új Dante-fordítással.

Számos fotó készült Esterházy Péter temetésén a család kérése ellenére

Az egyik fiatal kortárs költő hívta fel a figyelmet arra, hogy a család kérése ellenére rengetegen posztoltak fotókat Esterházy Péter temetéséről.

Sophie Hannah: A zárt koporsó – Hercule Poirot újabb esete

100 évvel a világhírű belga detektív megalkotása után Hercule Poirot másodszor is visszatér: ezúttal egy írországi kastélyban nyomoz a bátortalan Edward Catchpoollal. Sophie Hannah A zárt koporsó című regényét szeptemberben  jelenteti meg az Európa Könyvkiadó.

16 éves korában már múzeum vásárolt a csodagyerektől

Fiedler Ferenc (Kassa, 1921–2001) műveit már tizenéves korában megvásárolta az akkori Szépművészeti Múzeum.

Idén is James Patterson a világ legjobban kereső írója

James Patterson harmadik egymást követő éve a világ legjobban kereső írója: a Forbes magazin szerint az amerikai krimiszerző az elmúlt évben bruttó 95 millió dollárt (26,5 milliárd forint) keresett, majdnem ötször annyit, mint a lista második helyén szereplő Jeff Kinney.

Egyedülálló szabadtéri kiállítás nyílik a bugaci Kurultájon

Megelevenedik a fejedelmi kíséret címmel egyedülálló ideiglenes, szabadtéri régészeti-antropológiai kiállítás nyílik augusztus közepén a bugaci Kurultájon.

Fülöp Sándor alkotásaiból nyílt kiállítás a Debreceni Református Kollégium Múzeumában

Fülöp Sándor festőművész szatmári tájat ábrázoló képeiből nyílt kiállítás szerdán a Debreceni Református Kollégium Múzeumában. 

Ostromnapok Fesztivál Szigetváron

Ostromnapok elnevezésű fesztivált rendeznek pénteken és szombaton Szigetváron a Zrínyi-emlékév keretében, a várostrom 450. évfordulójára emlékezve.

Augusztus 16-án temetik Oláh János költőt

A Farkasréti temetőben augusztus 16-án 14 óra 30-kor temetik Oláh János József Attila-díjas költőt, aki életének 74. évében, hosszas betegség után hunyt el július 25-én.

Makovecz Imre "álomrajzait" mutatják be Gyulán

Imre álma címmel szombaton nyílik meg a Makovecz Imre grafikáinak másolataiból összeállított tárlat a gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban - mondta az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője kedden az MTI-nek.

A gannai templomban búcsúztatták Esterházy Pétert

Esterházy Péter olyan fénylő és saját pályáján ívelő csillag, emelkedő üstökös volt, akit „nem lehet és nem is szabad befogni” – hangsúlyozta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a Kossuth-díjas író gyászmiséjén kedden a Veszprém megyei Gannán, a család hagyományos temetkezési helyén.

Megnyílt a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep

Megkezdődött az alkotómunka hétfőn a XXV. Gébárt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelepen, a jubileumi évben a meghívott művészek a zalai táj nyújtotta inspirációk alapján készítik el alkotásaikat.

Isten, áldd meg – minden magyart!

Akár Nemzeti imánk első sorának ezt a módosított változatát választhatnánk az idei sződemeteri Kölcsey-megemlékezés mottójául.

Augusztusban tizenhárom városban tartanak OrgonaPont koncertet

Augusztusban tizenhárom városban várja a közönségét a Filharmónia Magyarország OrgonaPont koncertsorozata, amelynek különböző állomásait számos hangszerpárosítás és az orgona-énekhang együttese teszi különlegessé.

Több mint kétszázezren voltak kíváncsiak a 26. Művészetek Völgyére

A vasárnap zárult Művészetek Völgye három településén, Taliándörögdön, Kapolcson és Vigántpetenden huszonhat programhelyszínen és negyven további helyszínen ezer program várta a látogatókat.

Rekordokat döntöttek a Harry Potter-előrendelések a vasárnap megjelent kötetre

Könyv formájában is megjelent vasárnap, és az előrendeléseket tekintve minden eddigi rekordot megdöntött Nagy-Britanniában a legújabb Harry Potter-történet, amelyet néhány hete színdarabként ismerhettek meg a rajongók.

Esterházy Péter emlékének szentelt Eötvös-oratóriumot mutattak be a Salzburgi Ünnepi Játékokon

Bemutatták szombaton az Esterházy Péter író emlékének szentelt, Eötvös Péter által jegyzett Halleluja című oratóriumot a Salzburgi Ünnepi Játékokon.

Tárlatvezetések a Zichy megrajzolt hősei című kiállításon

Az Országos Széchényi Könyvtárban augusztus 5-én és 12-én 13 órától tárlatvezetést tartanak a Zichy megrajzolt hősei című kiállításon.

Négy új alkotás a Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című kiállításon

Négy új alkotással tovább bővül a Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Kritikai szalon - Tóth Krisztina: Világadapter

Az Ördögkatlan immár harmadik éve ad otthon a Kritikai szalonnak, idén Tóth Krisztina verseskönyve kerül terítékre.

Gladiátor Siklóson – egy kicsit másképp

A siklósi vár kertjében mutatják be először szabadtéren a Nemzeti Lovas Színház produkcióját, a Gladiátort, augusztus 19-én.

UFO Erdélyben

Jász Attila, Oravecz Péter és Ughy Szabina költők lesznek Murányi Sándor Olivér író vendégei az Új Forrás folyóirat erdélyi estjén, augusztus 1-jén.

Stradivari-kiállítás is lesz az idei Kaposfesten

Stradivari-kiállításra, sakkpartikra, műismertetőkre és cigányzenei koncertekre is várják a közönséget a hetedik Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) kiegészítő rendezvényein augusztus 13. és 19. között.

Zenés versműhely Lackfi Jánossal és Gryllus Samuval

Kapolcson, a Kaláka Versudvarban zenés irodalmi foglalkozáson vehetnek részt az érdeklődök Lackfi Jánossal és Gryllus Samuval.

Tanulj mozgóképgyártónak vagy hangosítónak az A38-on!

Szeptember 11-ig lehet jelentkezni az A38 hajó koncerthangosító-, koncertvilágosító- és mozgóképgyártó-iskolájába. A szervezők szeptember 4-én, vasárnap délután nyílt napot tartanak.

Kedden indul az Ördögkatlan!

Több mint hatszáz színes-kulturális programot kínál a kedden kezdődő 9. Ördögkatlan Fesztivál, amely öt napon át várja a dél-baranyai Nagyharsányba, Kisharsányba, Beremendre és Villánykövesdre látogatókat.

Rájátszás Beck Zolival és Grecsóval a Momentán Udvarban Kapolcson

A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit.

Árva Bethlen Kata Vizsolyban

Kocsis István drámaíró Árva Bethlen Kata című drámájával indult el Vizsolyban a Falujáró Reformációi Színház országos előadássorozat.

Fotópályázat a szegénységről

A szegénység (h)arcai címmel hirdet a szegénységet, a segítségnyújtás lehetőségeit bemutató fotópályázatot a Katolikus Karitász.

Cirque du Sziget: nagy utcaszínház és cirkusz a Sziget fesztiválon

Az idén egy francia társulat, a Transe Express előadásával várja a közönséget a Nagy utcaszínház az augusztusi Sziget fesztiválon, ahol megnyitja porondját a Cirque du Sziget is.

Négyezer éves bronzkori temető Békés határában

Újra a múzeumban a kanadai régészprofesszor.                                                        
 

5. Nagy Dada garázsvásár

5. NAGY DADA GARÁZSVÁSÁR 
dzsörzé paradicsoma