Ugrás a tartalomra

Csongor és Tünde-bemutató lesz a Nemzeti Színházban

Vörösmarty Mihály drámai költeményét, a boldogságkeresésről szóló Csongor és Tündét mutatja be Vidnyánszky Attila igazgató rendezésében a Nemzeti Színház pénteken.

El Greco Pásztorok imádása Csehországban

Első ízben láthatja a közeljövőben a cseh közönség El Greco (1541–1614) Pásztorok imádása című világhírű olajfestményét.

A budai Várban helyezik el Habsburg Ottó hagyatékát

Habsburg Ottó hagyatékának a budai Várban való elhelyezéséről döntött a kormány – olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.

Háromszéki ünnepek

2015 március 12-én, szombaton 18 órától a Kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa termében mutatják be Pozsony Ferenc egyetemi tanár, nézrajzkutató: Háromszéki ünnepek. Dolgozatok háromszéki népszokásokról című kötetét. A könyv a kolozsvári székhelyű Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában jelent meg 2015-ben.

A végtelen univerzum költözik a szegedi Dóm térre

A bolygó hollandi jegyek mellé most Ajándékkoncert-belépő jár.

Intenzív írótanfolyam

Amit mindig tudni szerettél volna az írásról, a könyvkiadásról, de sohasem merted megkérdezni...

Végső búcsút vettek Psota Iréntől

Több százan – családja, barátai, pályatársai és tisztelői – vettek végső búcsút Psota Irén kétszeres Kossuth- és Jászai-díjas színésznőtől, a nemzet színészétől csütörtökön a budapesti Farkasréti temetőben.

A 2016. évi Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjpályázat eredménye

A bírálóbizottság (tagjai: Csepregi János /Fiatal Írók Szövetsége/, Erős Kinga /Magyar Írószövetség/, Gaborják Ádám /József Attila Kör/, Horváth Györgyi /JAK/, Neszlár Sándor /FISZ/, Szilágyi Zsófia /Szépírók Társasága/, Zsille Gábor /Magyar Művészeti Akadémia/) a benyújtott dokumentumokat megvizsgálva és értékelve 80 érvényes pályázatot bocsátott szavazásra. A kurátorok a döntéshozatal előtt nyilatkoztak érintettségükről (ezekben az esetekben nem vettek részt a szavazásban). Az érvényes pályázatokat a kuratórium egyenként tárgyalta meg. Az első körből egyszerű többséggel 21 pályázat jutott tovább.

Fricska a Gold Record berkeiben

A Britain’s és a Hungary’s Got Talent sikertörténete, a Fricska táncegyüttes az idei éven a Gold Record művészeként folytatja tevékenységét.

Hét évszázadnyi zenei utazás a hangszerek királynőjével

Izgalmas műveket kínáló, a 14. században keletkezett zenéktől a kortárs alkotásokig ívelő műsort állított össze Fassang László orgonaművész március 17-i koncertjére a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Költészet napja Csongrádban

Költészet napja Csongrádban.

Egyetemi színházi találkozót rendeznek Szegeden

Egyetemi színházi találkozót rendez hagyományteremtő céllal a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) – közölte Varga Norbert művészeti vezető csütörtökön az MTI-vel.

Felújításával tönkre tettek egy IX. századi mór kastélyt

Felújításával tönkre tettek egy IX. századi mór kastélyt a dél-spanyolországi Villamartín városában – közölte a Hispania Nostra műemlékvédő csoport, a munkálatok végeredménye a helyieket is felháborította.

Kulcsokat gyűjt magyarországi munkájához Siota Csiharu japán képzőművész

Bárki részese lehet a neves japán képzőművész, Siota Csiharu magyarországi installációjának, ha április 17-ig elviszi valamelyik gyűjtőpontra régi, már használaton kívüli kulcsait – tájékoztatta a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) sajtóreferense az MTI-t szerdán.

Munkácsy-trilógia – Pákh Imre bírósághoz fordul a Golgota védetté nyilvánítása miatt

Bírósághoz fordul a Golgota című Munkácsy-kép védetté nyilvánítása miatt a festmény tulajdonosa, Pákh Imre. 

A betyárélet emlékeiből nyílt kiállítás Nagykanizsán

Faragványok és fegyverek, illetve egy korabeli deres és kaloda is látható egyebek mellett azon a nagykanizsai kiállításon, amelyet a betyárélet zalai és somogyi múzeumokban őrzött emlékeiből állítottak össze a Thúry György Múzeumban.

A két Ukrajna – könyvbemutató

A Nyugat-eurázsiai idő könyvsorozat legújabb kötete.

Szonett, haiku – Vendéghang

Két égtáj, két forma, két műfaj. Ezúttal Nyugat és Kelet két legismertebb kötött lírai formája kerül közös zenei fedél alá a Vendéghang klubjában.

Plutó – Hol volt, hol nem volt...

Almár Iván csillagász előadása után Vancsó Éva mutatja be a Plutó irodalmi vonatkozásait a Magyar Írószövetség SF Szakosztályának estjén.

Februári olvasmányélmények – önvizsgálat, helyesírás és színezés

A Bookline februári listáján találkozunk meglepő fordulatokkal és megszokott kedvencekkel is. A helyesírás még mindig sokakat foglalkoztat, a színezés továbbra is színt visz a szürke hétköznapokba, a pszichológiai tanácsok pedig mindig jól jönnek.

Budapesten, Bécsben és Salzburgban is bemutatják Eötvös Péter új oratóriumát

     A zeneszerzőnek az Esterházy Péter szövegeire írt műve a magyar fővárosban a Müpában lesz hallható – emelte ki a ház 2016/2017-es évadának programjai közül az intézmény vezérigazgatója a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán.

Honfoglalás kori kiállítás nyílik pénteken Nyíregyházán

A magyar honfoglalás korába kalauzolja el az érdeklődőket az Árpád népe – Gyula népe elnevezésű kiállítás, amelyet március 11-én, pénteken nyitnak meg a Nyíregyházi Jósa András Múzeumban – közölték a szervezők pénteki sajtótájékoztatójukon a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.

Yoko Ono első életmű-kiállítása Franciaországban

Először nyílik Yoko Ono műveiből életmű-kiállítás Franciaországban. A japán író, művész, békeaktivista, John Lennon özvegye hat évtizedes karrierjének több mint száz munkája látható szerdától a lyoni Kortárs Művészeti Múzeumban.

MMA-pályázatok az 1956-os forradalom és szabadságharcról

A Magyar Művészeti Akadémia két pályázaton is várja az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójához kapcsolódó művészeti alkotásokat – mondta Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

MI LÁRMA EZ MEGÉNT? – Petőfi vers-koncert

A Petőfi Irodalmi Múzeum bemutatja a Bob és Bobék Orchestra előadását:

A Duna nemzeti parkjairól nyílik fotókiállítás Esztergomban

A Duna mentén fekvő nyolc ország 14 nemzeti parkjában készült felvételekből nyílik fotókiállítás szerdán az esztergomi Duna Múzeumban, a tárlat április 8-ig látható.

Magyar szemmel a Kárpát-medencében – az MTI fotókiállítása Füleken

A Magyar Távirati Iroda (MTI) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) magyarországi és határon túli fotóriportereinek képeiből nyílik Magyar szemmel a Kárpát-medencében címmel kiállítás pénteken a felvidéki Füleki Vármúzeumban.

Gyermekkórust alapított a Kolozsvári Magyar Opera

Kolozsvári Magyar Gyermekkórus néven alapított 8 és 13 év közötti gyermekekből álló énekkart a Kolozsvári Magyar Opera.

A szájápolásról várnak rajzokat az idei Gyerek ARC pályázatra

A szájápolás témáját feldolgozó rajzokat, képregényeket várnak idén a 8. Gyere Arc pályázat kiírói a 6 és 14 év közötti diákoktól április 15-ig.

Jelentős összeg jut idén az auschwitzi múzeum karbantartására

Jelentős összeget, csaknem kétmillió eurónak (majdnem 600 millió forintnak) megfelelő összeget szán idén az Auschwitz-Birkenau Alapítvány a volt náci német haláltábor helyén létesített múzeum karbantartására.

Újjáépítené Palmürát az Ermitázs igazgatója

Fotográfiák, metszetek és egyéb archív dokumentumok révén segítene rekonstruálni az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet fegyveresei által elpusztított palmürai műkincseket a szentpétervári Ermitázs.

A Vízkereszt, vagy amire vágytok bekerült a POSzT versenyprogramjába

A Tamási Áron Színház egyetlen határon túli színházként van jelen a 2016-os Pécsi Országos Színházi Találkozó (közismert rövidített nevén: POSzT) versenyprogramjában. A június 9. és 18. között megrendezésre kerülő fesztiválon a társulat a Bocsárdi László által rendezett Vízkereszt, vagy amire vágytok című produkcióval fog fellépni.

"Osztott felügyelettel" oldanák meg egy becses ókori egyiptomi szobor sorsát

Londoni és kairói múzeumok közötti ingáztatással oldaná meg egy becses ókori egyiptomi szobor, a gízai piramisok építésének idejéből származó Szekhemka sorsát a nagy-britanniai egyiptomi nagykövet.

A nőiség témáinak boncolgatása Palya Beával

Tovább Nő című friss lemezén Palya Bea folytatta előző, két évvel ezelőtti albumán megkezdett utat, és a nőiség, az intimitás, az emberi kapcsolatok témáit boncolgatja. Az új anyagot a népszerű énekes és zenekara március 18-án mutatja be a fővárosi Akvárium Klubban.

Elindult a negyedik Kulturális Közfoglalkoztatási Program

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) negyedik alkalommal indította el a Kulturális Közfoglalkoztatási Programot március elsejétől, amelynek keretében a Belügyminisztérium (BM) által biztosított 12,1 milliárd forint keretösszegből 8333 résztvevő foglalkoztatására nyílik lehetőség kulturális területen - mondta el Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára a keddi sajtótájékoztatón Budapesten. 

A bolygó hollandival kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja

A bolygó hollandival kezdődik július 1-jén a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadja, Wagner-opera korábban még soha nem szerepelt az idén alapításának 85. évfordulóját ünneplő fesztivál műsorán.