Ugrás a tartalomra

Szent Mártonról szóló dráma ősbemutatójával tiszteleg a Weöres Sándor Színház

Ősbemutatóval tiszteleg Szent Márton születésének 1700 évfordulóján a szombathelyi Weöres Sándor Színház: Szombath András Szivárvány havasán – Köpönyeg és palást című drámáját szombaton este mutatja be a társulat – közölte hétfőn sajtótájékoztatóján Jordán Tamás a teátrum igazgatója, a premier előtt álló darab főszereplője.

Tévedésből lemosatta egy graffitiművész alkotását Reims városa

Tévedésből lemosták egy graffitiművész alkotását a franciaországi Reimsben, holott épp a városvezetőség bízta meg az alkotót a mű elkészítésével – tudósított a BBC hírportálja.

Benedek Elek: Székely Tündérország

Megjelent Benedek Elek: Székely Tündérország című kötete. Jelen kötet a székely népmesék és mondák köréből kínál zamatos és élvezhető válogatást. A könyvbe került szövegek olyan tündérországról közvetítenek képet, amelyet nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek is szívesen bebarangolnak. Benedek Elek szövegeinek Jánosi Andrea illusztrációi adnak még különlegesebb zamatot.

Oscar-díj – Koltai Lajos: nem lehet szabadulni a Saul fia hatásától

A kép és a hang együtt olyan állandó közelséget teremt a Saul fiában, amelytől nem lehet szabadulni – mondta el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, aki maga is tagja az elismerést odaítélő amerikai filmakadémiának.

Kihívás elé állította az egyedi képi szerkesztési mód a Saul fia jelmeztervezőjét

Az egyedi képi szerkesztési mód, a rengeteg közeli felvétel rendhagyó kihívás elé állította a Saul fia jelmeztervezőjét – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Oscar-díj – Orbán Viktor: a magyar film nagy napja

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán reagált arra, hogy Nemes Jeles László alkotása, a Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat Los Angelesben.

Oscar-díj – Réz András: toronymagasan emelkedett ki a Saul fia az idei mezőnyből

Bár az idegen nyelvű film Oscar-díjára jelölt alkotások mindegyike fontos kérdéseket és aktuális problémákat tárgyalt, a Saul fiát toronymagasan emelte ki a mezőnyből az általa beszélt nyelv újszerűsége – mondta az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Réz András filmesztéta.

Oscar-díj – Andy Vajna: óriási siker a Saul fia győzelme

Óriási sikernek nevezte Andy Vajna, hogy magyar alkotás, a Saul fia című holokausztdráma kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat hely idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

Oscar-díj – Sipos Gábor producer: mindent jelent ez a díj

Hatalmas örömmel fogadták a Saul fia alkotói a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját. Ezt Sipos Gábor, a film egyik producere mondta a magyar idő szerint hétfőn hajnalban véget ért Los Angeles-i díjátadó gálát követően az MTI-nek.

Oscar-díj – A Saul fia a legjobb idegen nyelvű alkotás

A Spotlight – Egy nyomozás részletei kapta a legjobb filmnek járó elismerést helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben a 88. Oscar-díjátadó gálán, amelyen 34 év után nyert ismét magyar film: a Nemes Jeles László rendezésében készült Saul fia a legjobb idegen nyelvű alkotások között.

Az utolsó téli slam első helyezettje Szegeden – VIDEÓ

A februárban rendezett szegedi slam poetry versenyen Nagy Sándor előadása kapta a legtöbb pontot.

Ma van a Kalevala napja

Finnországban ma ünneplik a Kalevala napját, ugyanis

Megjelent Centauri Jákob botja című regénye

A rejtélyes magyar regényíró új könyve Jack Londonhoz kapcsolódik.

Nyílt vita írópalánták neveléséről

Nyílt vitára hívják a fiatal írók a tehetséggondozókat és az írószervezeteket. A kerekasztal-beszélgetés nyilvános, minden érdeklődőt várnak.

Íróink félnek a valóságtól

Bíró-Balogh Tamás gondolatébresztő esszéjében arra mutat rá, hogy a társadalom- és valóságábrázolástól idegenkedik a kortárs magyar irodalom.

Ellopták a verssel teleírt biciklit

Egy olyan bringát lovasítottak meg a tolvajok, amelyet olvasni is lehet.

Éppen 100 éve ezt írta az újság

Lapozzon bele a Vasárnapi Újság 1916. február 27-én megjelent számába!

Napra pontosan 76 éve írta ezt a verset Radnóti Miklós

Meddig tart ez a tél? – kérdezte Radnóti éppen ezen a napon egyik legszebb versében.

Olasz levéltárak magyar emlékeit mutatják be a Római Magyar Akadémián

Az olaszországi levéltárakban és könyvtárakban végzett Vestigia-projekt eredményeit mutatják be a magyar kutatócsoport vezetői a Balassi Intézet-Római Magyar Akadémián (RMA) pénteken. 

Négynapossá bővül a Komlói Amatőr Színházi Találkozó

Idén négynapossá bővül a Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT), amelyet június 16. és 19. között rendeznek meg második alkalommal; a seregszemlére tíz-tizenöt előadást várnak a szervezők – hangzott el pénteken az eseményt beharangozó komlói sajtótájékoztatón.

Ritka Beatles-hanglemezt árvereznek el márciusban

Ritka és értékes Beatles-relikviára, a gombafejűek Brian Epstein kézírásával is ellátott 1962-es hanglemezére licitálhatnak az érdeklődők egy márciusi aukción.

Halni jó!

Gonosz bohó a Tamási Áron Színház színpadán.

Műveletek A-val és A-val

A Magyar Elektrográfiai Társaság / MET tisztelettel és szeretettel meghívja Petőcz András író és képzőművész kiállításának megnyitójára 2016. március 3-án, csütörtökön 18 órára.

Jandó Jenő zongoraestet ad a Zeneakadémián

A klasszikus zenei élet egyik legkiválóbb előadója, Janó Jenő estjével folytatódik február 29-én, hétfőn az MVM Koncertek – A Zongora sorozat a Zeneakadémia Nagytermében – közölték a szervezők az MTI-vel.

Többen elájultak a londoni National Theatre Megtisztulva című előadásán

Öt néző elájult a Sarah Kane Megtisztulva című darabjában ábrázolt kínzás és erőszak hatására a londoni National Theatre-ben, ahol a feldolgozás első hat előadása alatt negyvenen hagyták el a nézőteret - adta hírül a The Guardian brit napilap internetes kiadása.

Négy kortárs magyar művész munkáit mutatják be a madridi ARCO képzőművészeti vásáron

Négy neves magyar művész, Kovács Attila, Megyik János, Gál András és Gáspár György munkáit mutatja be a világ egyik legismertebb kortárs képzőművészeti vásárán, a madridi Arcón a budapesti Viltin Galéria, amely egyedül van jelen Magyarországról a világhírű galériákat felvonultató, idén 35 éves mustrán. A vasárnapig tartó seregszemlét a spanyol királyi pár nyitotta meg csütörtökön.

Lemhényi Rékát is felterjesztették a román filmszakma legrangosabb díjára

Lemhényi Réka vágót, Péter Hilda színésznőt és Szélyes Andrea jelmeztervezőt is felterjesztették a román filmszakma legrangosabb elismerésének számító Gopo-díjra, amelyet több kategóriában osztanak ki.

Elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze

Életének 87. évében csütörtökön elhunyt Psota Irén, a nemzet színésze, a Madách Színház kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművésze – közölte a színház az MTI-vel.

I. Erzsébet – vendégbérlettel

A Tompa Miklós Társulat vendégbérletes előadásaként tekinthető meg rövidesen a budapesti Vádli Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös produkciója Paul Foster: I. ERZSÉBET című darabja.

A ház úrnőjétől a szüfrazsettig – nők a századfordulón

Szécsi Noémi és Géra Eleonóra a századforduló ismert és ismeretlen nőalakjainak magánéletét és hétköznapjait mutatja be március 8-án, a korabeli illusztrációkkal kísért nőnapi előadáson az Alexandra Pódiumon.

Márciusi játékrend a Tamási Áron Színházban

TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ, Sepsiszentgyörgy

Életszilánkok – kötetbemutató

Szeretettel várjuk 2016. február 25-én, csütörtökön 18 órára az Irodalmi Jelen és a PEN Club közös rendezvényére a Petőfi Irodalmi Múzeumba az Életszilánkok című novelláskötet bemutatójára.

Angol műfordító műhely Imreh Andrással

Helyszín: Café Zsivágó (Budapest, Paulay Ede utca 55.)
Téma: Seamus Heaney hamarosan megjelenő, Élőlánc című kötete
Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/1692359947709700/
 

Olasz Ferenc fotográfus életmű-kiállítása

A Magyar Művészeti Akadémia e heti rendezvényei.

Déry Tibor és a szocialista realizmus esztétikája

Déry Tibor és a szocialista realizmus esztétikája – március 10-én.

A házból, a kertből... – Nagy Csilla kiállítása

A fiatal művésznek ez az első önálló kiállítása Magyarországon, amely retrospektív jellegű: a tárlat néhány évet felölelő munkásságából válogat.