Ugrás a tartalomra

Csak színház és más semmi – Vasárnap indul a sorozat a Dunán

Vasárnap este indul a Duna Televízión a Csak színház és más semmi című új, hat részből álló sorozat, amely Schell Judit és Csányi Sándor főszereplésével a színház világába enged betekintést.

Idén is Mamma Mia! Szegeden

A kiemelkedő érdeklődésnek köszönhetően a korábban tervezett kettő helyett három estén játsszák a nagy sikerű ABBA-musicalt, a Mamma Mia!-t júliusban a Szegedi Szabadtéri Játékokon - tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense szerdán az MTI-t.

Többen hallhatják Plácido Domingót az Operaházban, mint eredetileg tervezték

A Plácido Domingo fellépése iránti óriási érdeklődés nyomán nagyobb befogadóképességű estéllyé alakítja február 6-i Shakespeare-bálját a Magyar Állami Operaház, a spanyol sztár fellépését így több mint 1200-an élvezhetik az Andrássy úti palotában.

Harper Lee új regénye volt a legsikeresebb tavaly az Egyesült Államokban

Harper Lee Menj, állíts őrt! (Go Set a Watchman) című új regénye volt a legkelendőbb könyv 2015-ben az Egyesült Államokban: az írónő Pulitzer-díjjal jutalmazott első regénye, a Ne bántsátok a feketerigót! után több mint ötven évvel megjelent műből 1,6 millió példányt kapkodtak szét az amerikai olvasók.

Először ad szólóestet a Zeneakadémia nagytermében Gyöngyösi Ivett zongoraművész

Először ad szólóestet a Zeneakadémia nagytermében Gyöngyösi Ivett szombaton.

A Napkút Kiadó estje

Az esten a körök csak barátian tiszteletiek lesznek: Bertha Zoltán, Püspöky István, Wehner Tibor.

Ladánybene 27: tisztelgés és zenei utazás a Müpában

Az elmúlt három évtized dalterméséből válogatva rendhagyó zenei utazásra invitálja a közönséget a Ladánybene 27 (LB27). A 30. születésnapját tavaly ünnepelt reggae-csapat vasárnap a Müpa Fesztivál Színházában lép fel az MR2 Akusztik+ sorozatban.

Mesterséges intelligenciájú asszisztenst akar Zuckerberg

A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló "i-komornyik" létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában.

Meghalt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr

Életének 86. évében, január 1-jén elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr - közölte Facebook-oldalán vasárnap a világhírű filmművész üzlettársa, Yuri Neyman.    Zsigmond Vilmos 1977-ben kapott Oscar-díjat Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjének operatőreként, mert "sajátos technikájával a digitális effektusok korát megelőzve volt képes meghökkentő látványt nyújtani".

Bestseller lett egy arab fiú és egy zsidó lány szerelméről szóló "betiltott" könyv Izraelben

Magasba szökött a Határ-élet című, egy arab fiú és egy zsidó lány szerelméről szóló izraeli regény eladott példányszáma, miután az oktatási minisztérium kizárta a művet az irodalom érettségi olvasmányainak köréből – írta a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Virtuózok - Folytatódok a komolyzenei tehetségkutató

Tavasszal a Duna televíziós csatornán folytatódik a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató - tájékoztatta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. megbízásából az MTVA szombaton az MTI-t.

Szilveszterkor zenés előadásokkal, vígjátékokkal várják a fővárosi színházak a közönséget

Zenés előadásokkal, vígjátékokkal, különleges szilveszteri produkciókkal várják a budapesti színházak az év utolsó napján a közönséget. Több színház dupla előadást tart: a Vígszínházban az Össztánc, a Madách Színházban a Páratlan páros 1., a Budapesti Operettszínházban A Csárdáskirálynő, a Centrál Színházban pedig a Ma este megbukunk című előadás látható délután és este.

Szilveszteri forgatag és újévi lencsenap a Szent István-bazilikánál

Szilveszteri forgataggal és újévi lencsenappal várja az érdeklődőket Budapesten az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvénysorozat - közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.

Operacsillagok lépnek fel Mága Zoltán újévi koncertjén

 Az operaszínpadok csillagjainak sora, köztük Marcello Giordani szicíliai származású és Mario Frangoulis görög tenor lép fel Mága Zoltánnal közösen a hegedűművész hagyományos újévi koncertjén, a Papp László Budapest Sportarénában január elsején - mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában Zsoldos Béla Liszt Ferenc-díjas zenész, a koncert művészeti vezetője.

Kádár Béla műve lett az év legdrágábban eladott magyar festménye

Kádár Béla Beszélgetők a szabadban című olajképe lett 2015 legdrágábban eladott magyar festménye, a nagyméretű alkotásért 90 millió forintot fizettek - mondta el Virág Judit művészettörténész, galériavezető az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Péter Kata kapta a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt

 Péter Kata vehette át a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt az idei évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményéért a Vígszínház keddi ünnepségén.

Januártól szabadon felhasználhatók Bartók, Szerb Antal és Pietro Mascagni művei is

Január 1-jétől szabadon felhasználhatók Bartók Béla, Szerb Antal és Pietro Mascagni művei is, mivel lejár a szerző halálától számított 70 éves szerzői jogi védelem.

Picasso, Modigliani és az orosz avantgárd jövőre a Nemzeti Galériában

Többek között orosz avantgárd, Picasso-, Modigliani- és Ország Lili-kiállítások nyílnak jövőre a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), melynek a Szépművészeti Múzeummal újraegyesített anyaga jelentős külföldi múzeumokban is bemutatkozhat - mondta el az MTI-nek az intézményt vezető Baán László.

Miskolcon állandó otthonra talált a Kövesi-gyűjtemény

Miskolcon talált végleges otthonra Kövesi István ötven évig titokban tartott festménygyűjteménye, amelyet a a Magyar Nemzeti Bank az értéktár program keretében 795 millió forintért vásárolt meg, és mint letétet a város Herman Ottó Múzeumában helyezi majd el. A neves magyar festők alkotásaiból álló 115 festményt tartalmazó gyűjtemény keddtől a Miskolci Galériában látható.

Népzenei programot indít az NKA

 A népzenei kultúra támogatását célzó programot indít 2016-ban a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Halmos Béla Program induló keretösszege 150 millió forint lehet.

Befejeződött Mészáros Márta új filmjének forgatása

Befejeződött Mészáros Márta új filmjének, az Aurora Borealis - Északi fénynek a forgatása.

MandaTéka – Online is elérhetővé válnak a magyar filmklasszikusok

 Az interneten is megtekinthetővé válik több száz klasszikus magyar film a csütörtökön indult MandaTéka online filmtárban.

Négyen vehették át a Magyar Nyelvőr Díjakat

Keszler Borbála, Csernicskó István, Siptár Péter nyelvészek, valamint Balogh Sándor, a Magyar Kulturális és Kereskedelmi Központok alapító elnöke vehette át idén a magyar nyelv ápolásáért járó Magyar Nyelvőr Díjat pénteken a Parlamentben.

Carbonaro: Hat-százhat Egerben

Carbonaro: Hat-százhat Egerben.

Viola Szandra verskarácsonyfája

Viola Szandra verskarácsonyfája

Életének 76. évében elhunyt Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész

Életének 76. évében váratlanul elhunyt Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, klarinétos, a Benkó Dixieland Band alapítója - közölte az MTI-vel a család szerdán.

Meghalt Benkó Sándor – Az Emmi saját halottjának tekinti a zenészt

 Saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért felelős államtitkársága a kedd este, életének 76. évében váratlanul elhunyt Benkó Sándor zenészt, a Benkó Dixieland Band alapítóját.

Edith Piaf életéről szóló produkciót mutatnak be Budapesten

Francia zenés produkciót mutatnak be Anne Carrere főszereplésével Edith Piaf életéről Budapesten - mondta el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában Molnár Máté, a Concert Europe művészeti vezetője.

Színpadi mű Tar Sándor novelláiból a Trafóban

Melósok, számkivetettek és a társadalom peremére szorultak élete elevenedik meg a Tar Sándor novelláiból született színházi produkcióban a Forte Társulat előadásában, amelynek bemutatója szerdán lesz a Trafó Kortárs Művészetek Házában Budapesten.

Hárman vehetik át hétfőn a Szepes Mária-díjat

Idén Vásáry Tamás karmester, Paulinyi Tamás író, költő és Fürjes Katalin tanár veheti át a Szepes Mária-díjat hétfőn a Centrál Színházban Budapesten.

Könyv jelenik meg Chaplin utolsó, be nem fejezett remekművéről

Könyv jelenik meg Svájcban Charlie Chaplin utolsó, be nem fejezett remekművéről: a zseniális filmes jóságos tündérről szóló, The Freak című filmjének forgatókönyvét a hetvenes évektől fia, a ma már 69 éves Michael őrizte.

A római disznó – Farkas Wellmann Endre kötetének bemutatója

December 17-én 18 órától a Magyar Napló Könyvesboltban.

Száraz Miklós György Arany Medál-díjas – Képek az eseményről

Száraz Miklós György Arany Medál-díjas – Képek az eseményről

Golden Globe – A Saul fia a jelöltek között

A Saul fia című filmet, Nemes Jeles László rendezését Golden Globe díjra jelölték a legjobb idegen nyelvű alkotások között. A filmet támogató Magyar Nemzeti Filmalap büszke a rendezőre és az alkotás eddigi nemzetközi sikerére.

Jövő héttől vetítik a nagyközönségnek a Saul fiát az Egyesült Államokban

Jövő péntektől az amerikai nagyközönség is megtekintheti a Magyarország által Oscar-díjra jelölt Saul fia című filmet - jelentették be szerda este egy washingtoni meghívásos, előzetes vetítésen.

Pro Cultura Christiana-díjat kapott Bedő György, a Kairosz Kiadó alapítója

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Pro Cultura Christiana-díjjal tüntette ki Bedő Györgyöt, a Kairosz Kiadó alapítóját.