Ugrás a tartalomra

Újságírófilmeket elemzett Kárpáti György új könyvében

Címlapsztori – Az újságírószerep változása az amerikai hangosfilmben címmel írt összefoglaló munkát Kárpáti György; a Kultúrbarlang kiadásában megjelent kötetben a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének, a FIPRESCI-nek alelnöke az amerikai hangosfilm 90 évét tekintette át.

Spiró György: több kutatást igényelt ez a könyv, mint a Fogság

Spiró György Diavolina című regénye a 86. Ünnepi Könyvhétre jelent meg; a Magvető Kiadó kötete Makszim Gorkij életének utolsó szakaszát mutatja be, szerelmének, a cselédből lett orvosnak az elbeszélésében. Az író az MTI-nek elmondta: többet kutatott ehhez a mintegy 200 oldalas regényhez, mint a monumentális ókori tablójához, a Fogsághoz.

Átadták az Év gyerekkönyve díjakat

Átadták szombaton az Év gyerekkönyve díjakat Budapesten: a legjobb gyerekkönyvíró Kollár Árpád, a legjobb ifjúsági könyv írója Lakatos István lett.

Pákh Imre elviszi a Golgotát a debreceni múzeumból

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban 6 millió dollárt ajánlott, de a tulajdonos 9 millió dollárt kért.

Könyvhét – Kihirdették a 7. Digitális Könyvnyomtatási Pályázat tíz győztesét

Kihirdették a 7. Digitális Könyvnyomtatási Pályázat tíz győztes művét a 86. Ünnepi Könyvhéten vasárnap.

Hidegháborús történelmi cikkgyűjteménnyel jelentkezik a Terror Háza Múzeum

A Commentary, a patinás amerikai neokonzervatív folyóirat legkiválóbb cikkeit vonultatja fel a Terror Háza Múzeum 86. Ünnepi Könyvhétre megjelentetett Szabadság/Harcosok című kiadványa.

Téboly – Thamó Kata kötetének bemutatója és az Irodalmi Jelen-díjak átadása

Thamó Kata évekkel ezelőtt pszichikai betegségben szenvedett, így saját tapasztalataiból is meritkezik kisregénye.

Meghalt Magyari Lajos költő, műfordító, közíró

Életének a 73. évében súlyos betegség után meghalt Magyari Lajos erdélyi magyar költő, műfordító, közíró – közölte csütörtöki számában a Háromszék napilap.

tértivevényes csillagok – Debreczeny György kötete

A Könyvhétre jelent meg Debreczeny György tértivevényes csillagok című kötete.

Jótékonysági nap a kárpátaljai magyarság megsegítésére

Kulturális programmal egybekötött jótékonysági adománygyűjtést szervez a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vasárnap a Pesti Vigadóban a kárpátaljai magyarság megsegítésére.

Életmű-kiállítás nyílik Perlrott Csaba Vilmos festményeiből Szentendrén

Egyedülállóan gazdag, Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) valamennyi festői korszakát és azok legjelentősebb műveit felvonultató kiállítás látható szombattól a szentendrei MűvészetMalomban Szenvedély és ráció címmel.

A Francia Intézet és az Ab Ovo vendége Édouard Louis

A Budapesti Francia Intézet és az Ab Ovo Kiadó meghívására Budapestre érkezik Édouard Louis.

Egyed László festő- és grafikusművész nyerte az idei Salgótarjáni Tavaszi Tárlat EMMI-díját

Egyed László festő- és grafikusművész nyerte a 33. Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját; a rendezvény szombati megnyitó ünnepségén Kopasz Tamás festőművész, Olajos György grafikusművész és Kovács Péter Garp festőművész is kitüntetést vehetett át.

Megjelent a Szólások, közmondások eredete című kézikönyv

Szólások, közmondások eredete címmel megjelent a Tinta Kiadó frazeológiai etimológiai szótára - tájékoztatta a kiadó vezetője az MTI-t.

Elhunyt BARABÁS ZOLTÁN

Pünkösd vasárnapjának reggelén szülővárosában elhunyt BARABÁS ZOLTÁN költő, újságíró, szerkesztő. Nagyváradon született 1953-ban, a kolozsvári tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát, 1981-től dolgozott a sajtóban, a bukaresti Előre és a Romániai Magyar Szó, majd a nagyváradi Erdélyi Napló munkatársa volt, közben a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tájékoztatási szolgálatának vezetője és a Partiumi Közlöny szerkesztője, majd az egri Agria főmunkatársa.

Álljunk meg egy szóra! – Vida Gáborral

Folytatódik az E-MIL és a Bulgakov kávézó közös beszélgetéssorozata, az Álljunk meg egy szóra. László Noémi vendége ezúttal Vida Gábor lesz.

Lengyel írók is részt vesznek az idei Margó Irodalmi Fesztiválon

A kortárs magyar irodalom nagyjai mellett a lengyel tényirodalom három képviselőjét, Katarzyna Brejwót, Grzegorz Szymanikot és Lidia Ostalowskát is vendégül látja az idei Margó Irodalmi Fesztivál, amely június 3. és 7. között várja az érdeklődőket Budapesten.

Fesztivállal tiszteleg Kaposvár Rippl-Rónai emléke előtt május utolsó hétvégéjén

Minden eddiginél gazdagabb, színesebb programmal készül, négynapos fesztivállal tiszteleg Kaposvár a világhírű kaposvári festőművész, Rippl-Rónai József (1861-1927) emléke előtt május utolsó hétvégéjén.

Székely ereklye- és emlékmúzeumot hoznak létre Agyagfalván

Ereklye- és emlékmúzeumot hoz létre a székely nemzetgyűlések helyszínén, Agyagfalván az Agyagfalva 1848 Alapítvány - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Czóbel Béla életművéből nyílt kiállítás Szolnokon

Czóbel Béla (1883-1976) életművét mutatja be csaknem hatvan festményen, grafikán keresztül a Szolnoki Galériában péntektől látható kiállítás.

Egy hónappal tovább látható az Iparművészeti Múzeum Lechner-kiállítása

 Négy héttel meghosszabbítja Lechner, az alkotó géniusz című tárlatának nyitva tartását az Iparművészeti Múzeum (IMM), a szecessziós palota tervezője előtt tisztelgő kiállítás így június 28-ig lesz látogatható.

Budapesti Nyári Fesztivál – Turisztikai "élménycsomagot" kínálnak a vendégeknek

Komplex turisztikai "élménycsomaggal" várja vendégeit a Margitszigetre a június 12-én kezdődő Budapesti Nyári Fesztivál, amely csaknem 150 programot kínál három hónapon keresztül - mondta Bán Teodóra, a fesztivált rendező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Várfesztivál és játékkiállítás a Vajdahunyadvárban

Miénk a vár! címmel rendezik meg a harmadik országos hagyományőrző és kulturális várfesztivált, valamint a tizedik Kaland-Vár játékkiállítást a budapesti Vajdahunyadvárban szombattól hétfőig.

Bartók Béla előtt tiszteleg az idei Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőverseny

A 70 éve elhunyt Bartók Béla előtt tiszteleg idén az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőverseny. A komponistáktól olyan pályaműveket várnak, amelyek témáját Bartók művészete vagy személyisége ihlette.

Lapértesülés szerint katari milliárdos vásárolta meg a világrekorder Picassót

Amerikai lapértesülés szerint egy arab milliárdos, Hamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni volt katari miniszterelnök vásárolta meg Az algíri nők - O változat című Picasso-festményt, amely árverésen valaha is elért legmagasabb áron, 179,365 millió dollárért (csaknem 50 milliárd forintért) kelt el a Christie'snél május 11-i New Yorkban.

Yvaral munkáiból nyílik kiállítás Pécsen

Yvaral, azaz Jean-Pierre Vásárhelyi (1934-2002) életművének jelentős része szerepel azon a tárlaton, amely péntektől tekinthető meg a pécsi Modern Magyar Képtárban.

Afro-rock a Müpában: Bassekou Kouyate & Ngoni Ba

A rock, pszichedelikus blues és az afrikai dallamok keverednek az európai világzenei rádiósok listáját vezető Bassekou Kouyate & Ngoni Ba hangzásvilágában. A produkció május 27-én szerdán lesz látható és hallható a Művészetek Palotája (Müpa) Fesztivál Színházában.

Pénteken kezdődik az V. Gyulavári Napok rendezvénysorozata

 Pénteken kezdődik az V. Gyulavári Napok rendezvénysorozata, amelyen a koncertek mellett vadfőzőversennyel, labdarúgótornával és családi sportvetélkedővel is várják az érdeklődőket.

Krasznahorkai László kapta az idei Nemzetközi Man Booker-díjat

Krasznahorkai László újító szellemű magyar írónak ítélték oda kedd este az idén hatodik alkalommal kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat a londoni Victoria és Albert Múzeumban tartott díjkiosztó gálán.

Faustilag

Igazi irodalmi csemegére várja az irodalomkedvelőket a budapesti Bereg Bár (1. Ker. Batthyány utca 49/B) vezetősége: Márton László íróval Fried István irodalomtörténész és Murányi Sándor Olivér beszélget május 25-én, hétfőn 19 órától.

Domokos Géza munkásságát méltatták Bukarestben a Kriterion Kiadó 45 éves évfordulóján

Domokos Géza munkásságáról, valamint a román titkosszolgálat róla készített megfigyelési aktáiról volt szó egyebek mellett azon a konferencián, amelyet a romániai Kriterion Kiadó alapításának 45. évfordulója alkalmából szerveztek Bukarestben.

Idén ismét alkotói pályázatot hirdet a Fiatal Írók Szövetsége

A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) alkotói pályázatot hirdet vers és próza kategóriában.

Rolla János kapta az idei Weiner Leó Emlékdíjat

Rolla János hegedűművésznek, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetőjének ítélték a 2015. évi Weiner Leó Emlékdíjat.

Több mint 130 programmal várja közönségét a Budapesti Nyári Fesztivál

Több mint 130 programmal – többek között koncertekkel, opera-, színházi és táncelőadásokkal – várja közönségét a Budapesti Nyári Fesztivál június 12. és augusztus 30. között.

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették a bukaresti operaház igazgatóját

Korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették Razvan Ioan Dincát, a bukaresti operaház és operettszínház igazgatóját, akit az ügyészek egyebek között hivatali visszaéléssel és hamis nyilatkozattal gyanúsítanak.

Szeged napja fesztivál – Gasztronómiai, borászati és zenei programok a kínálatban

Pénteken kezdődik a Szeged napja fesztivál, amelyen 11 nap alatt 8 helyszínen 155 borász és 200 kézműves kínálja portékáját - mondta el a programokról tartott szerdai sajtótájékoztatón a szervező Szegedi Városkép Kft. ügyvezetője.