Ugrás a tartalomra

ef. Zámbó, fe Lugossy és Wahorn képei a berlini magyar nagykövetségen

Ef. Zámbó István, feLugossy László és Wahorn András festményeiből nyílt kiállítás kedden a berlini magyar nagykövetségen.

Kiállítás nyílt Veszely Jelena alkotásaiból az Epreskertben

A 97 éves Veszely Jelena szobrászművész bronz plasztikáit, grafikáit és festészeti sorozatait mutatja be az a kiállítás, amely Mozgás és nyugalom címmel kedden nyílt Budapesten az Epreskert Parthenon-fríz teremében.

MUNKÁK ÉS NAPOK

A Magyar Műhely Galéria szeretettel meghívja Kelemen Dénes Lehel, Opánszki Tamás és Sántha Péter MUNKÁK ÉS NAPOK című kiállításának a megnyitójára.

Megnyílt a Chagall-kiállítás Pécsen

Megnyílt a 20. század egyik legkiemelkedőbb, legsokoldalúbb képzőművésze, Marc Chagall (1887-1985) műveiből álló kiállítás hétfőn Pécsen.

Daruval emelték be a Batthyány Gyula-kiállítás legnagyobb képét a győri Esterházy-palotába

Daruval emelték be a május 9-én nyíló Batthyány Gyula – képek egy eltűnt világból című életműkiállítás legnagyobb festményét hétfőn Győrben, az Esterházy palota udvarába.

Elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze

Életének 81. évében vasárnap hajnalban elhunyt Kóti Árpád, a nemzet színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész - közölte az MTI-vel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház vasárnap.

Jókai Mór emlékét idézik fel szerdától Balatonfüreden

Irodalmi, zenei és gasztronómiai kínálattal várja a látogatókat a 24. alkalommal meghirdetett balatonfüredi Jókai napok programsorozat jövő hét szerdától vasárnapig – közölte az MTI-vel a város önkormányzatának kulturális osztályvezetője.

Könyvfesztivál – Ferenc pápa: Ez a gazdaság öl

Andrea Tornielli és Giacomo Galeazzi, Ferenc pápa: Ez a gazdaság öl című, a Jezsuita Kiadónál megjelent könyvét mutatták be szombat délután a Millenáris Parkban.

BTF – Itt és most – Megnyílt a képzőművészeti Nemzeti Szalon

Több mint kétszáz kortárs magyar alkotó munkáit vonultatja fel a Műcsarnok Itt és most című kiállítása; a Magyar Művészeti Akadémia Nemzeti Szalon sorozatába illeszkedő tárlat bizonyítja, hogy a magyar művészek a világ élvonalába tartoznak - mondta a szombati megnyitón az MMA elnöke.

PASSZIÓZNI, PESSOÁZNI – Kovács András Ferenc és Fried István székelyudvarhelyi estje

Kovács András Ferenc szójátéka az eseménynek, amelyen a Kossuth-díjas költő Fried István Herder-díjas irodalomtörténésszel beszélget április 25-én, szombaton 20 órától a székelyudvarhelyi G. Caféban.

Kelemeni esték – Laik Eszterrel

Laik Eszterrel, az Irodalmi Jelen szerkesztőjével, tárcaíróval, Boldogh Dezső költő, a Kelemen Kör tagja beszélget.

Lengyel szerzők a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Ismét sok izgalmas lengyel program és lengyel íróvendégek várják az érdeklődőket a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, április 24-25-én - tájékoztatta az MTI-t a budapesti Lengyel Intézet.

Kiosztották a Kazinczy-díjakat Győrben

Nyelvében él a nemzet, és mindannyiunk identitása kell, hogy legyen, hogy minél mívesebben szóljon a magyar nyelv – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára vasárnap Győrben, a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny jubileumi, ötvenedik döntőjének eredményhirdetésén.

Nemzetiségi kultúrák napja lesz a közmédiában május 10-én

Nemzetiségi kultúrák napja elnevezéssel tematikus napot tart a közmédia május 10-én abból a célból, hogy a többségi társadalom jobban megismerje a hazánkban élő tizenhárom nemzetiséget.

Biciklizni könyvebb – Az Antikvárium.hu szegedi akciója a Föld napján

Ha április 22-én biciklivel érkezel a szegedi Dugonics térre, egy ajándékkönyvet választhatsz magadnak, sőt: egy kerékpárt is nyerhetsz!

Elhunyt Lászlóffy Csaba

Április 14-én hosszú betegség után elhunyt Lászlóffy Csaba József Attila-díjas költő, író, műfordító, az Irodalmi Jelen szerzője.

Elhunyt Günter Grass

Meghalt hétfőn, 87 éves korában Günter Grass Nobel-díjas német író, költő, képzőművész az észak-németországi Lübeckben. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:

Az Örkény Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból

Az Örkény Színház kilép a Magyar Színházi Társaságból - adta hírül a szinhaz.hu portál a teátrum tájékoztatására hivatkozva.

A költészet napja – Versünnep – Kakasy Dóra kapta a fődíjat

Kakasy Dóra kapta a költészet napjához kapcsolódó Versünnep Fesztivál abszolút fődíját szombaton este a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán rendezett döntőben.

A költészet napja – Szoboravatás, irodalmi hajókirándulás és közös verselés is lesz Pest megyében

Pest megye nagyobb településein számos programot kínálnak a hétvégén a költészet napja alkalmából. Szinte mindenütt lesz felolvasóest, közös szavalás, több óvodában, iskolában verses-zenés vetélkedőt hirdettek, de szoboravatás és irodalmi hajókirándulás is szerepel az ünnepi kínálatban.

Megnyílt a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Megnyílt pénteken a 35. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amelynek 17 napja alatt több mint 40 helyszínen csaknem 200 program közül válogathat a magyar és a külföldi közönség.

Kukorelly Endre kapja az Artisjus Irodalmi Nagydíjat

Mind, átjavított, újabb, régiek című költői életművét összegyűjtő kötetéért Kukorelly Endre veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, az irodalmi díjakat pedig Szijj Ferenc, Háy János, Károlyi Csaba és Szilágyi Márton kapják. Az elismeréseket április 21-én adják át a Budapest Music Centerben.

XIII. Debreceni Költészeti Fesztivál

Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi költő, a XIII. Debreceni Költészeti Fesztivál díszvendége (k) verset olvas fel az 1-es számú villamos vonalán közlekedő Versben utazunk elnevezésű menetrend szerinti villamosjáraton Debrecenben 2015. április 10-én.

A költészet napja – Oláh János felolvasásával elkezdődött a Versmaraton a Tháliában

Oláh János költő, író, a Magyar Napló főszerkesztője felolvasásával kezdődött el az idei Versmaraton a Thália Színházban, ahol 69 költő péntek délelőttől késő estig olvas fel Az év versei 2015 című antológiában megjelent műveiből a költészet napja alkalmából.

BTF – Zsigmond Vilmos fotóiból nyílt kiállítás a Lumúban

Fényképezte Zsigmond Vilmos címmel a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum kiállításán mutatkozik be először fotográfusként az Oscar-díjas operatőr; a Zsigmond Vilmos több mint 200 fényképét felvonultató tárlat pénteken nyílt meg a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.

A költészet napja – Tizenegy éves költő verseit szavalják Sopronban

Egy tizenegy éves soproni költő, Márkus Boróka verseit szavalják szombaton a Soproni Petőfi Színház művészei város szerte – mondta a teátrum igazgatója az MTI-nek.

Elhunyt Pap Vera – Eszenyi Enikő: csodálatos színésznő és rendkívüli kolléga volt

"Pap Vera csodálatos színésznő és rendkívüli kolléga volt" - emlékezett a csütörtökön elhunyt színművészre pályatársa és barátja, Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója.

Elhunyt Antall István kulturális újságíró, szerkesztő-riporter

Életének 62. évében, szerda reggel gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Antall István kulturális újságíró, szerkesztő-riporter. Antall Istvánt a Magyar Rádió Nonprofit Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap saját halottjának tekinti.

Írókról Moziban

A Magyar Írószövetség és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet szeretettel meghívja az Írókról Moziban filmklubos sorozat keretén belül az ESZMÉLET UTÁN című film (2004) vetítésére.

A költészet forradalma a Hadik Irodalmi Szalonban

A Hadik Irodalmi Szalon 50., jubileumi estje április 15-én a költészet napjához – József Attila (és Márai Sándor) születésnapjához kapcsolódik. József Attilára, az egyetemes magyar líra egyik legjelentősebb alkotójára emlékezünk születésének 110. évfordulóján. Az est folyamán a kortárs irodalom jeles képviselőivel – felolvasással, zenével, vetítéssel – a vers ünnepére a költészet otthonává varázsoljuk Újbuda kedvenc kávéházát.

Hungarovox-rendezvény

A Hungarovox Kiadó és a Művészetbarátok Egyesülete tisztelettel és szeretettel meghívja Önt, kedves Hozzátartozóit, Barátait Költészet Napi rendezvényére.

Az irodalom nem csak az irodalmárok ügye!

A KULTer.hu kortárs kultúrportál és a József Attila Kör idei, Irodalom és interdiszciplinaritás című konferenciája az irodalomtudomány határterületeivel és az irodalom más tudományok számára való hasznosíthatóságával foglalkozik 2015. április 10–11-én.

Mintegy tízezer pályamunka érkezett a lakiteleki szépíró pályázatra

Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író, a nemzet művésze 85. születésnapja alkalmából általános iskolások számára meghirdetett szépíró pályázatra 9351 pályamunka érkezett a megadott határidőig – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a pályázat kiírója szerdán az MTI-vel.

Tovább látható az MNG Rippl-Rónai és Maillol című kiállítása

Csaknem másfél hónappal tovább, május 17-ig látható a Rippl-Rónai és Maillol – Egy művészbarátság története című tárlat a Magyar Nemzeti Galériában (MNG). A kiállítást, amely eredetileg április 6-án zárt volna, eddig csaknem negyvenezren látták – közölte a múzeum szerdán az MTI-vel.

MITEM – Könyvbemutató Eugenio Barba részvételével a fesztivál előhangjaként

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) "előhangjaként" mutatják be április 11-én a Nemzeti Színház Kiskönyvtárának első kötetét, a Hamu és gyémánt országát. A filmvetítéssel és rövid munkabemutatóval egybekötött eseményen a színház vendége lesz a szerző, Eugenio Barba, az Odin Teatret alapítója.

Több száz kínai kéri vissza faluja Buddha-szobrát a holland kormányfőtől

Kínai falusiak százai fordultak levélben a holland miniszterelnökhöz abban a reményben, hogy közbenjár az érdekükben, és visszakaphatják azt, a templomukból az 1990-es évek közepén ellopott Buddha-szobrot, amely egy szerzetes múmiáját rejti, és jelenleg egy holland magángyűjtő tulajdonában van - számolt be a Hszinhua hírügynökség vasárnap.