Ugrás a tartalomra

Lámpás fesztivált rendeznek a szegedi Reök-palotában

Lámpás felvonulással, épületfestéssel és Márton-napi programokkal indítja karácsonyi szezonját a Reök-palota és a Szegedi Szabadtéri Játékok szombaton – tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense az MTI-t.

Világháborús centenárium – Magyar írók emlékezései a PIM-ben

A háborút megélt magyar írók és költők személyes élményein keresztül, fotók, szövegrészletek és visszaemlékezések segítségével mutatja be az 1914 és 1918 közötti éveket a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szerdán nyílt új időszaki kiállítása az I. világháború kitörésének centenáriuma alkalmából.

Átadták a THEALTER kritikusdíját

Október 30-án Szabadkán adták át a szegedi nemzetközi színházi fesztivált szervező MASZK Egyesület képviselői a díjat a Kosztolányi Dezső Színház társulatának.

José Saramago: Ricardo Reis halálának éve

Egy ködös, esős, december végi napon érkezik Lisszabonba Ricardo Reis, aki több mint másfél évtizedes önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott portugál fővárosban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át.

Erdélyi János-emlékkonferencia

A Magyar Művészeti Akadémia a kétszáz évvel ezelőtt született Erdélyi János (1814–1868) költő, a Kisfaludy Társaság titkára, a magyar népköltészet tanulmányozója tiszteletére emlékkonferenciát rendez, melyre tisztelettel meghívjuk.

„A költészet látszatra luxus. Kétségbeesés legbelül” – Az Irodalmi Jelen második íróműhelye


Szeretettel várunk minden fiatal, még kötettel nem rendelkező alkotót az Irodalmi Jelen második íróműhelyébe, amelyre november 4-én este nyolc órától Kolozsváron a Bulgakov Irodalmi Kávézóban kerül sor.
Az alkotók a saját szövegek mellett egy tematikus írást is hozzanak magukkal.

Nagyszabású Munkácsy-kiállítás nyílt Sanghajban

Mintegy száz, Magyarországról érkezett festmény mutatkozik be Sanghajban a Munkácsy és kora - Magyar művészet a 19-20. század fordulóján című kiállításon, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitott meg hétfőn a kínai nagyvárosban.

Sopronban lesz a Kaleidoszkóp Versfesztivál

Sopronban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a 15. Kaleidoszkóp Versfesztivált november 11. és 16. között, amelyen mintegy negyven program lesz – közölte az egyesület ügyvezető elnöke hétfőn Sopronban.

Szerelmem: Lengyelország

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2014. november 5-én (szerdán) 17 órára a Magyar Írószövetség könyvtárába (VI. kerület Budapest, Bajza u. 18. félemelet) Csisztay Gizella polonista, műfordító Szerelmem: Lengyelország című szerzői estjére.

A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj három jelöltje

Mán-Várhegyi Réka, Bajtai András és Lanczkor Gábor lett a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj idei három jelöltje.

Magyar Nyelv Napja 2014 – Balatonfüred, Debrecen, Gyula, Nagyszalonta

2011. szeptember 26-án a Magyar Köztársaság Országgyűlése – az Anyanyelvápolók Szövetségének javaslatára - november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította.
 

Könyvbemutató – Luther Márton: Asztali beszélgetések

A kötetet Asztali beszélgetések keretében mutatják be.

Hiánypótló monográfia jelent meg Scheiber Hugó festőről

Scheiber Hugó festőművészről, a magyar modernizmus jelentős képviselőjéről szóló, hiánypótló monográfiát mutattak be pénteken Budapesten a Kieselbach Galériában, ahol a művész képeiből kiállítás is látható november 21-ig.

Új Harry Potter elbeszélések jelentek meg J.K. Rowling tollából

 Új Harry Potter elbeszélések jelentek meg J.K. Rowling tollából az írónő honlapján. Az egyik novella Dolores Umbridge-ről, a regények egyik legellenszenvesebb figurarájáról szól.

Haikuíró versenyt és japán családi napot rendeznek Szekszárdon

Haikuíró versenyt hirdetett és a japán kultúrát bemutató családi napot rendez a japán kultúra napja, november 3-a alkalmából a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ.

Nulladik nappal kezdődik idén a Győri Könyvszalon

Nulladik nappal kezdődik idén a Győri Könyvszalon Radnóti és kora címmel rendeznek irodalmi programsorozatot a vidék legnagyobb könyvfesztiváljának, a Győri Könyvszalonnak a nulladik napján, november 6-án, az idén már négynapossá vált eseményen bemutatkoznak a hazai könyvkiadók, átadják a város alkotói díját, író-olvasó találkozókat, előadásokat, kulturális programokat rendeznek.

Költségvetés – Kulturális szervezetek és az MTA a 2015-ös büdzsében

A Magyar Művészeti Akadémia és a Balassi Intézet támogatása, valamint a települési önkormányzatok kulturális feladataira juttatott összeg is nőne jövőre a költségvetési törvény csütörtökön benyújtott tervezete szerint, a Nemzeti Kulturális Alap esetében ugyanakkor az ideinél egy milliárd forinttal kevesebbel számol a tervezet.

Branford Marsalis: a számok érzelmi üzenetét akarom átadni

Többször járt már Magyarországon, november 4-én a Művészetek Palotájában azonban igazi világsztár dzsesszzenészként lép fel saját formációjával. Branford Marsalis amerikai szaxofonos az MTI-nek azt mondta, elsősorban a számok érzelmi üzenetét akarja átadni a közönségnek.

Jövőre bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét

Jövő májusban bemutatják Orson Welles soha meg nem jelent utolsó filmjét: a The Other Side of the Wind című alkotás helyreállított és több évtized után befejezett változatát a legendás filmrendező születésének 100. évfordulójához igazítva fogják a nagyközönség elé tárni.

Megnyílt a Szépművészeti Rembrandt-kiállítása

Egy hitében erős, a közösen megvívott szabadságharcot megélő ország művészetét mutatja be a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítása - mondta el a 100 festő 178 alkotását felvonultató tárlat csütörtöki megnyitóján az Országgyűlés elnöke.

Tolnay 100 – Tolnay Klárira emlékeztek halálának évfordulóján a Farkasréti temetőben

Tolnay Klárira emlékeztek halálának 16. évfordulóján hétfőn a Farkasréti temetőben, ahol megkoszorúzták a száz éve született színművész sírját.

Harminc kiemelkedő 20. századi festményből nyílik kiállítás a Virág Judit Galériában

Harminc kiemelkedő 20. századi festményt és sikeres magyar fiatalok hozzájuk fűződő gondolatait mutatja be az a kiállítás, amely szerdától látható Budapesten, a Virág Judit Galériában.

Kettős könyvbemutató a Magyar Írószövetségben

Vasadi Péter Sokan vagyok című esszékötetét és Báger Gusztáv Edzésterv című verseskötetét mutatják be hétfő este a Magyar Írószövetség klubtermében. Az esten Lázár Balázs színész és Tallián Mariann hegedűművész lép fel.

Tolnay 100 – Kiállítás és konferencia a Vígszínházban

 Kiállítást és konferenciát rendeznek a legendás színésznő, Tolnay Klári születésének 100. évfordulója alkalmából október végén a Vígszínházban a centenáriumi ünnepségsorozat részeként.

Nagydíjas lett a Nemzeti Színház Operett című előadása egy lengyel fesztiválon

A Nemzeti Színház ősszel bemutatott darabja, az Operett nyerte el a radomi Nemzetközi Gombrowicz Fesztivál fődíját. A tizenegyedszer megrendezett fesztiválon nagy sikert aratott az Andrzej Bubien által rendezett előadás, melyet idén még kétszer lehet megnézni a Nemzeti nagyszínpadán - közölte az MTI-vel vasárnap a színház.

Házhoz rendelhető mozibuszon is megnézheti a közönség Reisz Gábor filmjét

A fiatalok megváltozott filmfogyasztási szokásaira reagálva egy forgalmazás előtt álló magyar film alkotógárdája új kezdeményezéssel juttatja el produkcióját a célközönséghez: Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét keddig mozibusszal rendelhetik házhoz Budapesten az érdeklődők.

Országos slam poetry bajnokság – A döntőt vasárnap rendezik a Trafóban

Harmadszor rendezik meg az országos egyéni slam poetry bajnokságot. Vasárnap a fővárosi Trafó - Kortárs Művészetek Házában 26 slammer küzd a döntőben az elsőségért.

Világháborús centenárium – Könyv jelent meg az asinarai börtönszigetről

A balkáni "halálmars" és az északnyugat-szardíniai Asinara börtönsziget történetéről szóló könyv jelent meg a napokban. A Szamár-sziget szellemkatonái című kötet csak az első része Margittai Gábor és kutatótársa, Major Anita Asinara-projektjének, amely nemzetközi vándorkiállítással, majd egy dokumentumfilmmel folytatódva állít emléket annak a több ezer, köztük rengeteg magyar első világháborús katonának, akik soha nem tértek vissza a szardíniai hadifogolytáborból.

Londonból érkezett Budapestre Rembrandt egyik főműve

Kicsomagolták Rembrandt A festő önarcképe harmincnégy éves korában című, több mint 25 milliárd forintra biztosított festményét pénteken a Szépművészeti Múzeumban; a londoni National Galleryből érkezett alkotás a Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállításon lesz látható október 31-étől.

Monet-kiállítás nyílt Bécsben

Claude Monet műveit és osztrák impresszionistákat bemutató kiállítás nyílt a bécsi Belvedere múzeumban pénteken.

Tizenkét nő forradalmat csinál – Merénylet-premier az Átrium Film-Színházban

Tizenkét nő és egy koreográfus-rendező a francia forradalom forgatagában. Mi veszett ki a férfiak által vezérelt világból? Mi változott meg 1789 és 2014 között? Mi ma a forradalom, és mi kell ahhoz, hogy lángra kapjon?

Elhunyt Keresztény Béla, a Szélkiáltó együttes tagja

 Elhunyt Keresztény Béla, a Szélkiáltó együttes tagja. Az egyik legjobb hazai népzenei csapat zenésze élete 61. évében, hosszú betegség után kedden halt meg.

Elhunyt Bretus Mária táncművész

Elhunyt Bretus Mária táncművész, a Pécs Balett alapító tagja, a Magyar Táncművészeti Főiskola tanára - közölte a társulat és a főiskola szerdán az MTI-vel.

Robert Cray szombaton az Akvárium Klubban játszik

Robert Cray ötszörös Grammy-díjas amerikai blues gitáros és énekes ad koncertet szombaton a fővárosi Akvárium Klubban.

Magyar és román nagyjátékfilmeket is vetítenek az Alter-Native filmfesztiválon

Magyar és román nagyjátékfilmeket egyaránt vetítenek a marosvásárhelyi 22. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztiválon - közölték szerdán a szervezők.

Újra bekötik valakinek a nyakát

A pályakezdő, kötettel még nem rendelkező prózaíróknak szóló JAKkendő-díj 2014 őszén ismét kiírásra kerül.