Ugrás a tartalomra

Művészetek Völgye

Ma nyílt meg a Művészetek Völgye, amely Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden várja a látogatókat tíz napon át. Az összművészeti fesztivál szervezői idén ezer programmal készültek, amelyek többsége Kapolcson lesz, de számos kísérőrendezvénynek adnak helyet a szomszédos falvak is.

Visszakerült helyére az egri Dobó-szobor

Péntek délelőtt visszaemelték eredeti helyére Dobó István felújított szobrát az egri Dobó téren.

Tusványos – Hoppál: a magyar kultúrának a diaszpórában élőkhöz is el kell jutnia!

Nagy és felelősségteljes ágazat a magyar kultúra, amelynek közvetítésekor a Kárpát-medence magyarságán túl a diaszpórában élőkre is gondolni kell - állapította meg pénteken Hoppál Péter a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik pénteki pódiumbeszélgetésén.

Elhunyt Borbándi Gyula Széchenyi-díjas író, történész

 Életének 95. évében meghalt Borbándi Gyula Széchenyi-díjas író, történész, rádiós- és folyóirat-szerkesztő, a magyar emigráció kiemelkedő alakja - értesítette a család az MTI-t. A tájékoztatás szerint szerdán délután hunyt el budapesti otthonában, csendben, családja körében.

Krasznahorkai László kapta az idei America Awards irodalmi életműdíjat

 Krasznahorkai László kapta idén az America Awards irodalmi életműdíjat, amelyet 1994 óta adnak át évente az irodalmi Nobel-díj alternatívájaként - ismertette a Los Angeles-i székhelyű Green Integer irodalmi portál honlapja.

Világszerte a híres Il Silenzióval emlékeznek az első világháborúra

Vasárnap világszerte egy időben szólaltatják meg neves trombitások a híres katonai takarodó, az Il Silenzio dallamait az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából. A szervezők Magyarországról a fiatal dzsessz-trombitást, Koós-Hutás Áront kérték fel, aki az MTI-nek most készülő debütáló lemezéről is mesélt.

Félmilliárddal támogatja a kormány a Szépművészeti Rembrandt-kiállítását

"A Szépművészeti Múzeum kiállításainak támogatása érdekében" 505 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány egy pénteken közzétett határozatában; a múzeum ezt az összeget a november 1-jén megnyíló Rembrandt és a holland "arany évszázad" című kiállítására fordítja.

Meghalt Papp-Kincses Emese erdélyi irodalomtörténész, író, egyetemi oktató

Hosszas betegség után 71 éves korában vasárnap meghalt Papp-Kincses Emese csíkszeredai irodalomtörténész, egyetemi oktató, az erdélyi magyar közélet jeles alakja - közölte az MTI-vel a család.

FISZ-tábor

Mások mellett Tompa Andreával és Tolnai Ottóval is találkozhatnak a résztvevők a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által harmadik alkalommal megrendezett visegrádi nyári táborban július 23. és 27. között, ahol idén először a próza-, líra- és kritika- mellett műfordító műhelyt is indítanak.

Átadták a Karinthy-gyűrűt a Szomszédnéni Produkciós Irodának

 Átadták a Karinthy-gyűrűt: a magyar humoristák elismerésére alapított díjat a Szomszédnéni Produkciós Iroda - Bálint Ferenc és Tóth Szabolcs - vehette át szerdán Budapesten

Munkácsy-trilógia – Üresen hagyták a Krisztus Pilátus előtt című kép helyét a debreceni Déri Múzeumban

Mindössze két-három látogató volt kedden délelőtt a debreceni Déri Múzeum Munkácsy Termében, ahonnan előző nap elszállították a Krisztus Pilátus előtt című festményt Kanadába.

Karlovy Vary – Pálfi György három díjat is kapott Karlovy Varyban

 Pálfi György Szabadesés című filmje több rangos elismerést is kapott szombaton a nyugat-csehországi Karlovy Varyban.

Mauzóleumban helyezik el Caravaggio csontjait

A toszkán Porto Ercoléban július 18-án felavatják Caravaggio olasz barokk festő síremlékét, amelyben elhelyezik a művésznek ugyanitt talált csontjait.

Szombaton, az esőnapon tartják meg a Filmzene koncert-show-t a Margitszigeten!

A Budapesti Nyári Fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. értesíti a közönséget, hogy a ma estére meghirdetett FILMZENE A VILÁG KÖRÜL c. koncert-show az időjárási helyzetre való tekintettel másnap, az esőnapon: 2014. július 12-én, szombaton 20 órától kerül megtartásra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

PALOMA presents: Színek és formák – Fási Tímea Tekla és Csontos Zsuzsanna kiállítása

A Paloma következő kiállításán két olyan alkotót mutatunk be, akikkel a Kirak(h)atod a kirakatba pályázat alkalmával találkoztunk. Fási Tímea Tekla hatalmas festményeire a Kossuth Lajos utca egyik kirakatában csodálkozhattak rá a járókelők több mint egy hónapon keresztül, Csontos Zsuzsanna kerámia sorozatának egy pici szelete pedig a Paloma egyik kirakatában kapott helyet. Most mindketten a Paloma kiemelt művészei lesznek egy hónapig; a festmények a Paloma galériát, a kerámiák pedig az összes félemeleti kirakatot díszítik.

Álmatlanság slam (a CORVINTETŐ TETŐTERASZÁN)

Szabó Márton István a Slam Poetry Budapest és a József Attila Kör tagjaként mutatja be első, NEM ALSZOL c. verses lemezét, amin ő olvassa fel szövegeit Mogyorósi János és Kiss Benjámin zenéire.

Álmatlanság slam (a CORVINTETŐ TETŐTERASZÁN)

Szabó Márton István a Slam Poetry Budapest és a József Attila Kör tagjaként mutatja be első, NEM ALSZOL c. verses lemezét, amin ő olvassa fel szövegeit Mogyorósi János és Kiss Benjámin zenéire.

Félmilliárd forintért kelt el egy ritka Botticelli-rajz Londonban

Sandro Botticelli egyetlen, magánkézben lévő rajza 1,3 millió fontért (506,5 millió forint) cserélt gazdát a Sotheby's aukciósház londoni árverésén - adta hírül a BBC News.

Munkácsy-trilógia – Emmi: a kormány célja a képek egyben tartása

A kormány célja változatlanul az, hogy a Munkácsy-trilógiát hosszú távon egyben tartsa, az Igazságügyi Minisztérium jelenleg készíti elő a műalkotások állami megvásárlásának szabályairól szóló jogszabályt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

Csütörtökön kezdődik a dubrovniki Nyári Játékok eseménysorozata

Augusztus végéig húsz helyszínen nyolcvan produkciót - köztük zeneit, színházit, balettet, operát és néptáncot - láthat a nagyközönség a csütörtökön kezdődő dubrovniki Nyári Játékokon.

Tornyok a MÜSZI-ben

Weiner Sennyey Tibor nyitotta meg Szarka Fedor Guido Tornyok című kiállítását a MÜSZI-ben.

Húsz ország mutatkozik be a tihanyi kortárs művészeti fesztiválon

A világ húsz országából érkeznek résztvevők Tihanyba a július 16-tól öt napon át tartó ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztiválra, ahol öt művészeti ág mellett gasztronómiai remekek is bemutatkoznak a nagyközönségnek - mondta el a fesztiváligazgató az MTI-nek.

Móricz Zsigmond születésének évfordulójára emlékeztek Tiszacsécsén

Ünnepséggel és koszorúzással emlékeztek Móricz Zsigmond születésének 135. évfordulójára az író szülőfalujában, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszacsécsén pénteken.

Ma kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok

A Dóm felújítása miatt a székesegyházzal szemben fölállított színpadon a Zorba, a görög című táncmű premierjével ma este elkezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada.

Kodály Művészeti Fesztivál – két hét, tizenegy koncert és három kiállítás Kecskeméten

Július 14. és augusztus 1. között két héten át tizenegy koncert és három kiállítás várja a (nem csak) klasszikus zenét kedvelő látogatókat a Kodály Művészeti Fesztiválon, Kecskeméten.

A Zichy-gyűjteményből nyílik kiállítás Sopronban

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Zichy-gyűjteményéből ötven festményt, négy domborművet és egy márványszobrot mutatnak be a soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ kiállító termében. Július 11. és szeptember 21. között közel nyolcezer látogatóra számítanak – hangzott el szerdán a kiállítást beharangozó sajtótájékoztatón.

Magyarfenesen megnyitották Bartha Ernő szoborparkját

A Kolozs megyei Magyarfenesen (Vlaha), Bartha Ernő szobrászművész telkén vasárnap megnyitották az Archai szoborparkot.

Fiatal lengyel énekes nyerte a bukaresti Le Grand Prix de l'Opera nemzetközi énekversenyt

Adriana Ferfecka, a varsói Chopin Zeneakadémia 22 éves ének szakos hallgatója nyerte meg a Bukaresti Nemzeti Operaház által szervezett Le Grand Prix de l'Opera énekverseny fődíját - közölte hétfőn a bukaresti opera.

L. Simon: nincs jó helyzetben Magyarország a nemzetközi kulturális versenytérben

Nincs jó helyzetben Magyarország a nemzetközi kulturális versenytérben, mert "magunkba fordulók vagyunk", és bizonyos területeket szakmai belterjesség jellemez - mondta L. Simon László. A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára Geszti Péter előadóművésszel vett részt szombaton Mátrafüred-Sástón a Fidelitas csütörtöktől vasárnapig tartó nyári szabadegyetemén.

A Vajdasági Tanyaszínház kapta a kisvárdai színházi fesztivál fődíját

Az eredeti drámaértelmezésért és a kiváló együttes teljesítményért a Vajdasági Tanyaszínház Ilja próféta című előadása kapta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által felajánlott fődíjat a Magyar Színházak XXVI. Kisvárdai Fesztiválján.

Huszonöt százalékra emelkedhet a filmes adókedvezmény

Huszonöt százalékra emelkedhet a filmes adókedvezmény, a tervek szerint ősszel hatályba lépő változás nyomán Magyarország lehet a legvonzóbb forgatási helyszín a régióban - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

L. Simon László: a politika sokszor a szakma ellenében nyilvánul meg

A politikának sokszor a szakma ellenében kell megnyilvánulnia - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken a Hajdúböszörményi Írótáborban (HÍR).

Közelebb vinné az emberekhez az NKA-t az új alelnök

Transzparensebb, azaz átláthatóbb működésű Nemzeti Kulturális Alapot (NKA) szeretne Doncsev András, a szervezet új alelnöke, aki kiemelt figyelmet kíván fordítani a fiatal alkotókra és "közelebb hozná az emberekhez" az NKA-t.

Kortárs művek is helyet kaptak a Szépművészeti 19. századi kiállításában

Ismét a kor nagy francia művészei kerültek a Szépművészeti Múzeum újrarendezett 19. századi tárlatának középpontjába; munkáikkal néhány kortárs magyar festő művei "folytatnak párbeszédet".

MMA – Bővítik a tagságot, kiállítást rendeznek a párizsi UNESCO-palotában

Megkezdődik a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) "társadalmasítása": a testület július 1-jétől nem akadémikus köztestületi tagságot hirdet. Fekete György, az MMA elnöke a testület budapesti tájékoztatóján arról a hétfőn megnyíló kiállításról is szólt, amelyet az MMA a párizsi UNESCO-palotában rendez.

Bélyeggel tiszteleg Charlie Chaplin előtt a Vatikán

Charlie Chaplin születésének 125. évfordulója alkalmából a Vatikán bélyeget szentelt a művész leghíresebb megformált karakterének, a toprongyos csavargónak - jelentette a Romereports.com.