Ugrás a tartalomra

Los Angeles: Eötvös Péter a fókuszban

Eötvös Péter az Angyalok Amerikában című operája mellett egy világpremier, a zeneszerző DoReMi című második hegedűversenye is elhangzik Los Angelesben, ahol Focus on Eötvös címmel rendeznek önálló programot a zeneszerző munkásságáról szombattól január 20-ig a Los Angeles-i Filharmonikusok Walt Disney Koncerttermében.

Iparművészeti Múzeum: Kiállítások a szecesszió és a kortárs dizájn jegyében

A szecesszióra és a kortárs dizájnra helyezi a hangsúlyt 2013-as kiállítási tervében az Iparművészeti Múzeum (IMM), ahol többek között az eddig ki nem állított Bigot-pavilon és az olasz dizájn remekei lesznek láthatók, míg a gyűjtemény darabjai Rómában is bemutatkoznak.

A magyar kultúra napja rendezvénysorozat Kárpátalján

A Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége a Magyar Kultúra Napja alkalmából 2013. január 24–26. között Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Péterfalván több civilszervezettel közösen ünnepi rendezvénysorozatot szervez.

Oscar-díj – A Lincoln és a Pi élete kapta a legtöbb jelölést

A Lincoln, a Pi élete, A nyomorultak és a Szerelem című filmek szerepelnek az idei Oscar-díj favoritjai között, a legjobb alkotásnak járó szoborért kilenc mű van versenyben. A jelöltek listáját csütörtökön hozták nyilvánosságra Los Angelesben.

A Neue Zürcher Zeitung Konrád György esszékötetéről

Konrád György Zsidókról című, németül tavaly megjelent esszékötetéről közölt irodalmi szemlét a Neue Zürcher Zeitung csütörtöki számában.

Hatvan mesét küldtek be a magyar–szlovák meseíró pályázatra

Mintegy 60 mese érkezett a Mesél az erdő elnevezésű pályázatra, amelyet szlovák partner erdészetével közösen hirdetett meg az egri székhelyű Egererdő Zrt. Az Erdészek a gyermekekért című magyar-szlovák, határon átnyúló projekt keretében.

Mikszáth Kálmánra emlékeznek születése 166. évfordulóján

Öt helyszínen emlékeznek meg Magyarországon és Szlovákiában Mikszáth Kálmánról születésének 166. évfordulóján, január 16-án.

L. Simon László: idén több pénz jut a kultúrára

Bizonyos területek tavaly kikerültek a kulturális államtitkárság felügyelete alól, de a kormányzaton belül nőtt az ágazat súlya, és 2013-ban a kultúrára szánt állami ráfordítás is magasabb lesz – mondta el az MTI-nek a kultúráért felelős államtitkár.

Rodin-kiállítással nyit tavasszal a Vaszary Villa Balatonfüreden

Rodin-kiállítással nyitja meg a téli karbantartási munkálatok után kapuit március közepén a balatonfüredi Vaszary Villa.

Rekordszámú látogatót vonzott tavaly a londoni Tate Modern

Rekordnak számító 5,3 millió látogató kereste fel tavaly a londoni Tate Modern galériát.

A műtermek mintegy fele újult meg a Szentendrei Régi Művésztelepen

Tizenkét műteremből ötöt már teljes egészében felújítottak a Szentendrei Régi Művésztelepen, ide költözött a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) irodája is.

A médiatanács újabb 40,7 millió forintos filmes támogatásról döntött

A Macskássy Gyula-pályázat második fordulójában hat pályázó filmterveit támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Magyar Média Mecenatúra program keretén belül összesen 40,7 millió forinttal - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

Pár-Beszéd a Rózsavölgyi Szalonban

Több múzsa "gyermekei" találkoznak péntek este a Rózsavölgyi Szalonban. A Pár-Beszéd - zenével és irodalommal című műsorban más művészeti ágakban is alkotó operaénekes pályatársaival beszélget Bátori Éva.

A magyar kultúra napja – Esszéíró pályázatot hirdetnek Nyíregyházán

Kölcsey Ferenc Himnuszával kapcsolatos gondolataikat vethetik papírra Szabolcs-Szatmár-Bereg megye középiskolásai a magyar kultúra napja alkalmából meghirdetett esszéíró pályázaton.

Fekete László agyag- és porcelánszobrai kiállításon

Fekete László iparművész mintegy negyven agyag- és porcelánszobraiból péntektől látható kiállítás a Budapest Történeti Múzeum Budapest Galériájában.

"Ötök" a kertész29 Galériában

"Ötök" címmel csoportos kiállítás nyílik a kertész29 Galériában.

Nemzetről, nemzetköziségről – a Korunkban

2013. januári számát a Korunk az utóbbi évek egyik legtöbbet vitatott kérdésének szenteli: „Nemzet/köziség/fölöttiség?” – írja a színes borítóra a folyóirat (kérdőjelet téve a három, egymással összefüggő és egymással szembeállítható fogalom után).

Megjelent Turczi István első német nyelvű kötete

Turczi István válogatott versei kerültek a német és magyar nyelven is megjelenő Nagyon/Sehr című kötetbe, amelyet kedden mutatnak be a budapesti Írók Boltjában.

Elhunyt Wilt Pál filmrendező

Elhunyt 62 éves korában Wilt Pál filmrendező, a művészt hétfő éjjel, váratlanul érte a halál - tájékoztatta az MTI-t kedden a Magyar Filmszövetség, valamint a rendező több pályatársa.

Seth MacFarlane és Emma Stone jelenti be csütörtökön az Oscar-jelöléseket

Seth MacFarlane, az idei Oscar-gála házigazdája és Emma Stone hozza nyilvánosságra csütörtökön az Oscar-jelöltek listáját - közölte honlapján az amerikai filmakadémia (AMPAS).

"Hangos" bélyeg a Wagner- és Verdi-évfordulóra

Richard Wagner és Giuseppe Verdi zeneszerzők születésének 200. évfordulója tiszteletére "hangos" postabélyeget hoz forgalomba a Magyar Posta márciusban.

Wagner-év - A bolygó hollandi a Magyar Állami Operaházban

Richard Wagner születésének 200. évfordulója alkalmából mutatja be A bolygó hollandi című korai művét a Magyar Állami Operaház. A darabot kettős szereposztásban láthatja a közönség január 19-től, a címszerepet Thomas Gazheli és Kálmándi Mihály énekli.

Barcsay-kiállítás a Nemzeti Színház előcsarnokában

Barcsay Jenő képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzeti Színház előcsarnokában január 12-én az intézmény fennállásának 175. évfordulóját ünneplő programsorozat zárásaként.

Londonban találtak meg egy 25 éve Stockholmban ellopott Matisse-képet

Londonban került elő a napokban Henri Matisse francia impresszionista festő egy egymillió dollárt érő olajképe, amelyet 25 éve loptak el a svéd fővárosban, Stockholmban.

Elhunyt Halász Péter író, újságíró

Elhunyt Halász Péter író, újságíró, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa. Az alkotót életének 91. évében, hétfőn hajnalban Münchenben érte a halál - közölte a lánya hétfőn az MTI-vel.

Nyíregyházára érkezett a Megmentett örökség című vándorkiállítás

Az elmúlt tizenöt év régészeti munkájának több mint 150 jelentős leletét és leletegyüttesét tekintheti meg a közönség a Megmentett örökség - Kincsek Európa szívéből című vándorkiállításon, amelynek nyíregyházi megnyitóját hétfőn tartották a Jósa András Múzeumban.

Utazó kiállítás a Marosvásárhelyi Műhely megalakulásának 35. évfordulójára

Utazó kiállítás keretében, két erdélyi és egy magyarországi helyszínen mutatják be azt a kiállítást, amelyet a Marosvásárhelyi Műhely (MAMŰ) nevű alkotócsoport megalakulásának 35. évfordulója alkalmából szerveznek.

Sütő András-emlékház

Eladó Sütő András pusztakamarási szülőháza tulajdonjogának egy része.

Budapesten is elkezdődik ma a magyar–olasz kulturális évad

Róma után Budapesten is hangversennyel kezdődik meg az idei magyar–olasz kulturális évad: ma este egy ritkaság, Pergolesi Szent József oratóriuma hangzik el a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.

Böjte Csaba iskolaházát segítik a székesfehérvári jótékonysági estély bevételéből

Böjte Csabának, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának tavaly a városban elindított Szent Imre Iskolaházát segítik a székesfehérvári jótékonysági estély bevételéből, amelynek fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, háziasszonya pedig Miklósa Erika operaénekes.

Idén ismét lesz Flesch Károly Nemzetközi Hegedűverseny Mosonmagyaróváron

Öt év után júniusban újból megrendezik a Flesch Károly Nemzetközi Hegedűversenyt Mosonmagyaróváron. A megmérettetésen pályakezdő művészek és zeneakadémiai hallgatók vehetnek részt.

Százezer látogatónál tart a Szépművészeti Cézanne-kiállítása

A Cézanne-kiállítás százezredik látogatóját köszöntötték szombat délelőtt Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.

Haikura, haibunra várva;

téma: víztükör

A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye nyitja a Magyar–Olasz Kulturális Évadot

2013. január 6-án olasz vendégművészek közreműködésével a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje indítja a 2013-as Magyar–Olasz Kulturális Évadot a budapesti Olasz Kultúrintézetben.

Idő-Függések /Timp-Dependenţe / Time-Dependence

A MAMŰ 35 éves évfordulós kiállítása / MAMŰ- Expoziţia aniversară de 35 de ani / The 35-year anniversary exhibition of MAMŰ

FÓKUSZVÁLTÁS

A Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar P.E.N. Club, a Hanga Kiadó és a FILTER Írócsoport tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait FÓKUSZVÁLTÁS kétszer huszonnyolc írás a kortárs művészetről címmel DEÁK CSILLAG és KÖLÜS LAJOS közös könyvének bemutatójára és az azt követő koccintásra 2013. január 10-én (csütörtökön) 18 órától a Petőfi Irodalmi Múzeum Vörös termébe (Budapest, Károlyi M. u. 16.).