Ugrás a tartalomra

Gyorshajtás, A túlélők

A Fiatal Írók Szövetségének rendezvényei.

Online jegyvásárlási lehetőség

Internetes jegyrendelési lehetőséggel bővült 2012 januárjától a Szatmárnémeti Északi Színház kínálata.

Kortárs irodalmi alkotások pályázata

A Cédrus Művészeti Alapítvány (Budapest) nyílt pályázatot hirdet szépirodalmi alkotások (versek, novellák, elbeszélések, kisregények, drámák, mesék, esszék, tanulmányok, kritikák, interjúk, naplók, vallomások, dokumentum-összeállítások stb.) létrehozására vagy idegen nyelvből fordítására.

Kantarzsíni bolhapiac, a Figura Stúdió Színház új bemutatója


Január 13-án, este 7 órától kerül sorra a Figura Stúdió Színház új bemutatója, a KANTARZSÍNI BOLHAPIAC, Béres László rendezésében. A Kantarzsíni bolhapiac szó, zene, mozgás és látvány elegye.

"...POR ÉS ISTENPOR VAGYUNK..."

A  Magyar Kultúra Napjára kiadásra került  Jelenczki István "...POR ÉS ISTENPOR VAGYUNK..." című, József Attila költeményeire készített filmversének DVD-je.

PRÁGAY DEZSŐ (1921–2011)


Négy hónappal élte túl 90. születésnapját, de talán jobb is, hogy december 15-én örökre elszenderedett, mert a müncheni Sonnenhof öregotthonban, ahol egy Amerikában élő “gyámasszony” szigorú utasítására, mindenkitől elzárva tartották (látogatót nem fogadhatott, információt nem adtak) pokol volt az élete. A júniusban, róla titokban készült fotók ijesztő képet mutatnak, pedig ez a kiváló ember igazán nem érdemelt ilyen sorsot!

Grafikák a Csernus Tibor hagyatékából a Kogart Házban

Csernus Tibor Kossuth-díjas festő nyolcvan grafikáját, pasztell és akvarell képét állítja ki Feldolgozás alatt - grafikák a Csernus-hagyatékból címmel a Kogart Ház csütörtöktől.

Forgószél avagy a képzelet csodája – Mesebalett bemutató Győrben

A Győri Balett Forgószél avagy a képzelet csodája címmel mesebalettet mutat be szombaton a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében.

Klasszikus zenei játék Beethovenről a Művészetek Palotájában

Szereti Ön Beethovent? címmel interaktív társasjátékot indít Beethoven munkásságáról a Művészetek Palotája és a Concerto Budapest. Az első eseményt csütörtök este rendezik a Fesztivál Színházban.

Irodalmi Jelen-est

2012. január 11-én 19.00 órai kezdéssel a Kalicka Bistróban.
(Budapest VII., Rottenbiller utca 32.)

Az ajtó - Március 8-tól vetítik Szabó István új filmjét

Március 8-án mutatják be a magyarországi mozikban Szabó István legújabb filmjét, Az ajtót.

Éjszakai koncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar

Január 21-én éjjel fél 12-től ad koncertet a Millenáris Teátrumban a Budapesti Fesztiválzenekar(BFZ). Január 19-i, 21-i és 22-i bérleti hangversenyük kétharmadát szólaltatják meg az éjszakai előadáson.

Eurovíziós Dalfesztivál – Megvan a húsz magyar elődöntős

Az előzsűri kiválasztotta azt a húsz dalt, amely közül a győztes májusban Bakuban Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviseli.

Napi egy könyv a Duna TV-ben

A Duna Tv-n januártól minden nap egy-egy könyv kerül néhány percre a főszerepbe.

Berlinale – Fliegauf Benedek új filmje a versenyprogramban debütál

A Berlinale versenyprogramjában lesz Fliegauf Benedek Csak a szél című új játékfilmjének világpremierje – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi részlege, a Magyar Filmunió hétfőn az MTI-vel.

Elégedett tavalyi rendezvényeivel a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület

Elégedett az elmúlt év rendezvényeinek látogatottságával, ugyanakkor az utánpótlás hiányára mutatott rá a Közép-burgenlandi Magyar Kultúregyesület elnöke az osztrák rádió kisebbségi szerkesztőségének nyilatkozva.

Párizsban lépnek fel a magyar balettművészek

Párizsi fellépésre készül a Magyar Nemzeti Balett két művésze: Popova Aleszja első magántáncosnő és Bakó Máté első magántáncos a Théatre Champs-Élysées sztárgáláján képviseli az együttest január 13-tól 16-ig.

Szirbik Bernadett színésznő kapta a Domján Edit-díjat

A Miskolci Nemzeti Színház színművészének, Szirbik Bernadettnek ítélte oda a Domján Edit Alapítvány kuratóriuma a 2011. évi Domján Edit-díjat.

Kortárs tánchét a Trafóban

A kortárs táncé és a magyar kortárs táncosoké lesz a főszerep keddtől egy héten át a Trafó Kortárs Művészetek Házában, ahol a sokszínűség jegyében a kínálatban többek között a keleti harcművészetek is megjelennek.

Vajda János egyfelvonásosa és Gershwin-darabok az operettszínházban

Vajda János egyfelvonásosát, a Mario és a varázslót ismét műsorra tűzi a Budapesti Operettszínház: január 13-án, 14-én és 15-én egy Németországban már kipróbált, neves előadókat felvonultató Gershwin-összeállítással együtt játsszák a darabot.

Lényegi rajzok 11 magyar művésztől kiállításon

Lényegi rajzok címmel 11 neves magyar művész munkáiból nyílik grafikai kiállítás hétfőn a Nemzeti Táncszínház Galériájában.

Médiatervezésre írt ki közbeszerzést a kormány

Kétfordulós közbeszerzésen, bruttó 800 millió forint keretösszegig médiastratégia-alkotásra, és médiatervezésre keres vállalkozókat a Miniszterelnökség - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Hatházi András átvette a Bánffy Miklós vándordíjat


Kató Emőke, a tavalyi díjazott adta át Hatházi Andrásnak a Bánffy Miklós vándordíjat tegnap este a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.

Hatházi András színművész kapta idén a Bánffy Miklós vándordíjat

Hatházi András erdélyi színművésznek ítélte oda az idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Bánffy Miklós vándordíjat - közölte pénteken a színház közleményben.

Elfriede Jelinek-bemutató az Örkény Színházban

Elfriede Jelinek Mi történt, miután Nóra elhagyta a férjét, avagy a társaságok támaszai című darabját mutatja be szombaton az Örkény Színház Zsótér Sándor rendezésében. A művet, amely Ibsen Nórájának továbbgondolása, először láthatja Magyarországon a közönség.

Kinevezték az NKA új kuratóriumi tagjait

Felállt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új szakkollégiumi rendszere; a frissen kinevezett kurátorok névsorát és a kollégiumok tervezett idei költségvetését a szervezet pénteki budapesti sajtóreggelijén ismertette L. Simon László, az NKA Bizottságának elnöke.

Sikeres jótékonysági előadás

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a már megszokott ingyenes gyerekelőadása mellett a 2011-2012-es színházi évadban hagyományteremtő szándékkal év végi jótékonysági előadást tartott. A teátrum vezetősége és a társulat tagjai a december 30-i produkció teljes bevételét, azaz 8390 RON-t a Szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány daganatos gyerekeket segítő programja, a Reménysugár számára ajánlotta fel.

Kex és Tea Momentán Társulattal

• JANUÁR 10., KEDD, 19.00

James Franco e-könyvvel debütál regényíróként

E-könyvként hozza forgalomba az Amazon jövőre James Franco első regényét. A 127 óra Oscar-jelölt színésze nyomtatásban megjelent novellái langyos fogadtatása után döntött a digitális kiadás mellett.

Film- és irodalmi pályázat Ottlik Géza születésének 100. évfordulójára

Film- és irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára Kőszeg város önkormányzata Ottlik Géza születésének századik évfordulója alkalmából.

Folytatja a Dunához kötődő programokat a bécsi Collegium Hungaricum

A 2012-es évben is folytatja a Dunához kapcsolódó programok sorát a bécsi magyar kulturális intézet; Méhes Márton igazgató az MTI-nek adott évértékelő interjúban azt mondta, hogy a Collegium Hungaricum nagyon jó évre tekint vissza.

Tolcsvay-meglepetéskoncert Győrben

Ingyenes meglepetés kamarakoncertet tart Tolcsvay László vasárnap este a Győri Városi Múzeumban.

Bács Emese festményei a Kogart Galériában


Bács Emese fiatal képzőművész Structus címmel mutatja be legújabb munkáit: tizenkét festmény, mellette néhány szoborkísérlet és egy nagyméretű szőnyeg installáció is látható lesz péntektől a Kogart Galériában.

Maszkkiállítás nyílik Győrben

Maszkkiállítás nyílik január közepén a győri Városi Művészeti Múzeumban – közölte az MTI-vel Grászli Bernadett igazgató.