Ugrás a tartalomra

Meghalt Kristóf Ágota író

"Kassák-párhuzamok" Berlinben

Muzsikáló Udvar Szegeden

Augusztusban újra folklór főváros lesz Kazincbarcika

Augusztusban ismét a folklór fővárosa lesz a Borsod megyei Kazincbarcika, ahol tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivált. Az augusztus 3-án kezdődő eseménysorozaton hat csoport csaknem kétszáz táncosa ad majd ízelítőt nemzete zenei és tánckultúrájából.

A Szépművészeti Múzeum dokumentumfilmje a Nyolcak művészcsoportról


A Nyolcak csoporttá szerveződésének előzményeibe, kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a bohémtanyák világába is bepillantást enged a Szépművészeti Múzeum megbízásából készült, A Nyolcak nyomában című dokumentumfilm, amelyet kedden mutatnak be Budapesten.

Három hónaposan kezdett dobolni

Három hónaposan kezdett dobolni a világ jelenleg is legifjabb hivatásos dobosa, aki immár hétéves és 22 dobból meg 17 cintányérból álló szerelésen játszik.

A kővendég léptei – a Zsámbéki Színházi Bázis bemutatója

A halál témájával foglalkozik a Moliére és Venyegyikt Jerofejev műveinek felhasználásával készült A kővendég léptei című darab, amelyet vasárnap mutatnak be Zsámbékon a Műemlék Rakétabázison.

Nem érkezett pályázat a Mikroszkóp Színpad hasznosítására

Nem érkezett pályázat a Mikroszkóp Színpad hasznosítására, a pénteken lejárt határidőt azonban nem hosszabbítják meg, hanem más megoldást keres a Fővárosi Önkormányzat.

Kelet és nyugat felé is nyit a Magyar Nemzeti Galéria


A következő esztendőkben Sanghajban és Szöulban, majd tervei szerint Bécsben és New Yorkban mutatkozik be a Magyar Nemzeti Galéria (MNG), cserébe a távol-keleti partnerintézmények is nagykiállításokat küldenek Budapestre – mondta el az MTI–nek adott interjújában Csák Ferenc főigazgató.

Szombattól Beethoven-koncertek Martonvásáron

Ismét Beethoven zenéje szól szombattól három hétvégén a híres Brunszvik-kastély, ma a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézet parkjában. Kocsis Zoltán, Medveczky Ádám és Kovács János vezényli a Nemzeti Filharmonikus Zenekar estjeit. Az együttes főigazgatója, Kovács Géza jó időt vár az eseményekre.

Anna-báli hagyományok, érdekességek

Július 23-án, szombaton 186. alkalommal rendezik meg Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel termeiben és kertjében a nevezetes Anna-bált. Az idei díszvendég Kecskemét városa, a mulatság fővédnökségét Hende Csaba honvédelmi miniszter vállalta.

Cabiria éjszakái a Városmajori Szabadtéri Színpadon


Szabadtéren először és egyúttal utoljára láthatja a közönség Fellini Cabiria éjszakái című művét a Karinthy Színház előadásában szombaton a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Színházi estek Velencén

A Magyarock Dalszínháza előadásában a népszerű Hungária együttes történetét feldolgozó Made in Hungária című musical bemutatásával kezdődik meg szombaton Velencén az augusztus közepéig tartó színházi esték rendezvénysorozat.

Nemcsák Károly lesz a József Attila Színház igazgatója

Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművészt nevezte ki a József Attila Színház igazgatói posztjára Tarlós István főpolgármester.

Bírálja a kulturális támogatások elosztását a szlovákiai magyarok kerekasztala

Bírálta az állami kulturális támogatások elosztását a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, amely a felvidéki magyar civil szervezeteket tömöríti.

Sziget – Prince is fellép a fesztivál nulladik napján

Prince lesz az idei Sziget fesztivál nulladik napjának sztárfellépője – közölte Vető Viktória, a rendezvénysorozat sajtófőnöke csütörtök reggel az MTI-vel.

Elkezdődött a huszonegyedik Thealter fesztivál


A szerda délutáni megnyitóval hivatalosan is elkezdődött Szegeden a Thealter, Magyarország egyetlen évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválja.

Nemzeti Filmalap: fellélegezhetnek a magyar filmproducerek


Andrew G. Vajna filmszakmai kormánybiztosnak a Magyar Mozgókép Közalapítvány banki kötelezettségállományának megvásárlásával kapcsolatos tárgyalássorozata eredményre vezetett, három pénzintézettel is megállapodás született - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel.

Kulturális fesztivál Somogyvámoson a Krisna-völgyben

Somogy megye egyik legnagyobb kulturális fesztiválját, a Krisna-völgyi búcsú háromnapos rendezvénysorozatát immár 16. alkalommal rendezik meg Somogyvámoson; a pénteken kezdődő idei programsorozat bepillantást enged a völgyben élő mintegy másfélszáz Krisna-tudatú hívő mindennapjaiba is.

Új attrakciók és kiállítások a keszthelyi Festetics kastélyban

Új attrakciókkal, kiállításokkal, éjszakai tárlatvezetéssel várják a látogatókat július közepétől Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban.

Erdélyben is beindítja filmforgalmazási tevékenységét a Mokép

A Mokép idén kilép a filmforgalmazás nemzetközi színterére: az állami tulajdonú cég filmforgalmazói tevékenységét Magyarország határain túl, elsőként Erdélyben is folytatni kívánja - tájékoztatta a cég szerdán az MTI-t.

Művészetek Völgye – Három falu kilencven helyszínén kétezer program


A korábbi hat helyett idén csak három faluban - Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - rendezik meg a 21. Művészetek Völgyét, a pénteken kezdődő tíznapos fesztivál azonban így is gazdag kínálattal, 90 helyszínen mintegy kétezer programmal várja érdeklődőket.