Ugrás a tartalomra

Bemutatták Alföldi Róbert operarendezését Norvégiában

Megtartották az Armel Operaverseny és Fesztivál Alföldi Róbert rendezte versenydarabjának, Knut Vaage Veslefrikk című operájának előbemutató-sorozatát az Észak Párizsaként emlegetett Tromsöben – tájékoztatták a verseny szervezői pénteken az MTI-t.

Itt élek Zalában – múzeumpedagógiai-sorozat a Göcseji Múzeumban

Az Itt élek Zalában múzeumpedagógiai-sorozat keretében a népi élet, a paraszti hagyományok és a megye történelmének olyan részét ismerhették meg a gyerekek, amire korábban az iskolában nem volt lehetőségük – mondta el Vándor László megyei múzeumigazgató pénteken a projektzáró rendezvényen Zalaegerszegen.

Fazola-napok a kohászat emlékére Miskolcon


A diósgyőri vaskohászat alapítójára, Fazola Henrikre és fiára, Frigyesre emlékeznek a miskolciak az immár negyedik alkalommal megrendezett Fazola-napok keretében a hét végén.

Romantikus kórushangverseny a Hadtörténeti Múzeum dísztermében

A romantika jegyeit viseli a Magyar Rádió Énekkarának szombat esti koncertje a Hadtörténeti Múzeum dísztermében. Az A'cappella bérlet első hangversenyén Brahms, Schumann, Mendelssohn és Schubert kórusműveit az MR Énekkar vezető karnagya, Somos Csaba vezényli.

Kétszáz év múltán ünnepelte premierjét egy Cherubini-opera

Sokáig váratott magára Luigi Cherubini egyik operájának bemutatója, bő 200 évvel keletkezése után állították csak színpadra.

Sínbusz Kulturcsempész Fesztivál


2008 és 2009 után idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre Szeged-Szabadka viszonylatban a Sínbusz Kulturcsempész Fesztivál a SÍN-tér Kulturális Egyesület, a FISZ, a JAK, és a Symposion-Egyesület szervezésében.

Műút-napok 001


Az esszé-konferencia programja
2010. szeptember 17. (péntek)
Művészetek Háza Uránia terem, 14 ÓRA.

Falk Art Fórum: csaknem 50 galéria várja a látogatókat

Előadások, kiállítás-megnyitók, könyvbemutatók és koncertek is várják az érdeklődőket csaknem 50 galériában szombaton a 9. Falk Art Fórumon a budapesti Falk Miksa utcában és környékén.

A Fejérváry-Pluszky gyűjteményből ad ízelítőt a Szépművészeti Múzeum

Az egykori Fejérváry-Pulszky gyűjteményből ad ízelítőt Az évszak műtárgya című kiállítás-sorozat legújabb tárlata a Szépművészeti Múzeumban. Az Antik Gyűjtemény kamara-kiállításán a 19. században létrejött több mint ezer tételes, máig egyedülálló magángyűjtemény néhány darabjáról készült akvarelleket és rajtuk ábrázolt műtárgyakat láthat a közönség.

Ünnepség Széchenyi István tiszteletére Nagycenken

Kocsis Zoltán kompozíciójának ősbemutatójával, koszorúzással és lovasbemutatóval emlékeznek meg a "legnagyobb magyar" halálának 150. évfordulójáról a hét végén egykori otthonában, Nagycenken.

Magyar Nemzet: csalás miatt nyomoznak az Első Magyar Médiaakadémiával kapcsolatban

Csalás gyanúja miatt nyomozást folytat a gyöngyösi kapitányság az Első Magyar Médiaakadémiával kapcsolatban – tudta meg a Magyar Nemzet a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Drámapályázat Schwajda György emlékére


Drámapályázatot ír ki a kaposvári Csiky Gergely Színház, amellyel a teátrum a tavasszal elhunyt Schwajda György színigazgató, drámaíró emlékét akarja megőrizni. A Schwajda György Drámapályázat évenkénti kiírásával új magyar drámák születését szeretnék elősegíteni.

Előadás közben elhunyt egy fiatal színész Szegeden

Előadás közben elhunyt a debreceni Csokonai Színház fiatal színésze, Nagy László Zsolt egy szegedi vendégszereplésen lett rosszul - tudatta színháza.

Körözés félmillió forintnyi könyvtári tartozásért

Letartóztatási parancsot adott ki New Jersey állam egy bírója egy tajvani férfi ellen, aki közel 2500 dollár (540 ezer forint) értékű DVD-t, videót és zenei témájú könyvet nem vitt vissza már két éve egy helyi könyvtárba.

Plakát-kollázsok


Megnyitó: azeptember 16-án 18 órakor.

Kezdődik a Berlini Irodalmi Fesztivál


A világ hatvanöt országából összesen 270 szerzőt várnak a szerdán kezdődő tizedik Berlini Irodalmi Fesztiválra.

Sophia Loren megkapja a "művészet Nobel-díját"

Sophia Loren világhírű olasz színésznő, valamint más olasz, német és japán alkotók részesülnek idén a Praemium Imperiale japán művészeti díjban, amelyet a "művészet Nobel-díjaként" emlegetnek.

Magyarok Kulturális Világfesztiválja kezdődött Pécsen

Határon túli magyar és magyar származású művészek, művészeti együttesek mutatkoznak be a Magyarok Kulturális Világfesztiválján, amely kedden kezdődött a baranyai megyeszékhelyen.

A Fejérváry-Pulszky gyűjteményből ad ízelítőt a Szépművészeti Múzeum

Az egykori Fejérváry-Pulszky gyűjteményből ad ízelítőt Az évszak műtárgya című kiállítás-sorozat legújabb tárlata a Szépművészeti Múzeumban. Az Antik Gyűjtemény kamara-kiállításán a 19. században létrejött, több mint ezer tételes, máig egyedülálló magángyűjtemény néhány darabjáról készült akvarelleket és rajtuk ábrázolt műtárgyakat láthat a közönség.

Multimédiás kiállítás nyílt Budapest elmúlt húsz évéről

 Budapest 20 címmel multimédiás kiállítás nyílt a főváros elmúlt húszéves történetéről a Budapesti Történeti Múzeumban.

Újabb kiállítás nyílik a péceli Ráday-kastélyban

A magyar művelődéstörténetben kiemelkedő szerepet játszó Ráday család nőtagjainak, valamint a 18–19. századi asszonyoknak állít emléket a péceli kastélyban szombaton megnyíló Hölgyszalon.

Száz év múltán rábukkantak a híres sarki expedíció nyomaira

Közel száz év múltán rábukkantak annak az orosz északi-sarki expedíciónak a nyomaira, amelynek története egy később kultikussá vált regény cselekményéül szolgált.

Öt templom fesztivál ötödször Győrött

Koncertek, magyarázó istentiszteletek, hitbeszédek szerepelnek a csütörtökön kezdődő Öt templom fesztivál programjában; a helyszín öt európai vallás egy-egy temploma Győr egyik városrészében, Újvárosban.

Agatha Christie, a detektívregény királynője 120 éve született


Százhúsz éve, 1890. szeptember 15-én született Agatha Christie, a detektívregény műfajának királynője, Hercule Poirot és Miss Marple "szülőanyja", minden idők egyik legsikeresebb írója.

Elhunyt Szenes Iván dalszövegíró, zeneszerző

Életének 87. évében hétfőn elhunyt Szenes Iván író, dalszövegíró, zeneszerző, érdemes művész - tudatta a család az MTI-vel.

Történelmi múzeumot tervez Sarkozy a párizsi Marais negyedben

Párizs sok múzeummal büszkélkedhet, de még nincs egy, az ország történelmét átfogóan bemutató intézmény. Ezen készül változtatni Nicolas Sarkozy francia elnök, aki bejelentette, hogy az egykori zsidónegyedben, a párizsi Marais negyedben fog állni Franciaország Történelmi Múzeuma.

Hatalmas magánadomány a British Múzeumnak


25 millió fontot (8,5 milliárd forint) adományozott a British Múzeum számára a Sainsbury szupermarketlánc egykori feje, John Sainsbury magánvagyonából – erősítette meg a gyűjtemény szóvivője vasárnap.

Magyarország műkincseket adna vissza Görögországnak

Magyarország különleges gesztusként visszajuttat Görögországnak 28, a Szépművészeti Múzeumban őrzött ógörög műtárgyat - többek között erről tárgyalt a Görögországba bemutatkozó látogatásra érkezett Halász János, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Jótékonysági képaukció vajai Rákóczi-emlékmű állítására

Húsz hazai és határon túli képzőművész 46 alkotását ajánlotta fel jótékonysági képaukcióra, hogy a bevétellel hozzájárulhassanak egy vajai Rákóczi-emlékmű állításához.

Ritkaságszámba menő retrospektív Miró-kiállítás Londonban

Fél évszázad után rendeznek átfogó kiállítást Joan Miró műveiből a londoni Tate galériában.

Sofia Coppola filmje kapta az Arany Oroszlánt Velencében

Sofia Coppola amerikai rendezőnő Somewhere (Valahol) című filmjének ítélte szombaton a Quentin Tarantino vezette zsűri a velencei filmfesztivál legjobb filmnek járó Arany Oroszlán díját.

Hortobágytól Hargitáig – Fotókiállítás a debreceni orvoscentrumban

Nagyszámú érdeklődő előtt nyitották meg Tóth Csaba urológus professzor Hortobágytól Hargitáig című fotókiállítását vasárnap a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma (DEOEC) elméleti tömbjében.

Váli Dezső-festmények a Képcsarnok-árverés csúcsán

Ismét, immár sokadszorra, Váli Dezső-kép jutott a csúcsra a Képcsarnok szombati aukcióján. A korai, 1975-ös olajjal farostra festett Távolodva, és egy 2008-as, a műteremképek sorozatba illeszthető festmény egyaránt 150 ezer forintról indult. Gyorsan emelkedő licittel az előbbi 550 ezer forinton végzett, míg a Klee mosolyog, műterem című alkotás ennél is többet, 750 ezer forintot ért meg valakinek, az aukció legmagasabb leütését hozva.

Dargay Attila emlékkiállítása a miskolci CineFesten


Vuk, Szaffi és a többiek a főszereplői annak a kiállításnak, amelyet Dargay Attila munkáiból állítottak össze; a tárlat szombaton a Miskolci Galéria Petró házában nyílt meg és egy héten át látható.

Családi napon avatták fel a Millenniumi Emlékművet Zalaváron

Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke avatta fel szombaton Zalaváron a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi Emlékművet, amely Zala megye első írásos említésének ezredik évfordulója előtt tiszteleg.

Jubileumi színházi évad Gyergyószentmiklóson


Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, ennek jegyében hirdette meg a társulat a most induló jubileumi évadot.