Ugrás a tartalomra

„A csont napja” – Családi nap a százhalombattai Régészeti Parkban


Augusztus 15-én 10–17 óráig ismét várják az érdeklődőket a Régészeti Park családi rendezvényére. A különleges őskori környezetben ezen a napon az „Állatcsontok titkaira” kaphatnak választ azok a látogatók, akik ellátogatnak Százhalombattára.

Sziget – Orquesta Buena Vista Social Club és Omara Portuondo

Szerdán újra az óbudai Sziget-fesztivál vendége az 1940–1950-es évek Kubájának hihetetlen zenei világát felidéző Orquesta Buena Vista Social Club; a zenekarral a világzenei nagyszínpadon szerdán 21.30-kor fellép az élő legenda, az idén 80 éves énekesnő, Omara Portuondo is.

Presser Gábor a Szegedi Ifjúsági Napokon

A Csík zenekar és a Fabula Rasa vendégeként Presser Gábor is föllép a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) augusztus 25-én – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Harminchárom éve járja a Vajdaság falvait a Tanyaszínház, a nép színháza





33 éve működik a vajdasági Tanyaszínház, melynek előadásait ez idő alatt több mint negyed millióan látták. A társulatnak több száz tagja van és fennállásuk alatt bejárták szinte az összes vajdasági magyar falut.

A jövő évi programból kapott ízelítőt a Bregenzi Fesztivál közönsége

Ízelítőt kapott a jövő évi programból a Bregenzi Fesztivál közönsége, bemutatták ugyanis Judith Weir egyik kompozícióját. A brit zeneszerző nevéhez fűződik a 2011-es esemény egyik kulcsdarabja, a Hullámvasút című opera.

Sziget – A szerdai napot ajánlja: Poós Zoltán író, zenei szakíró





A Madness 2007 után másodszor lép fel a Sziget fesztiválon; Poós Zoltán író, zenei szakújságíró szerint a szerdai koncert a fesztivál egyik legnagyobb show-ja lesz, és nemcsak azoknak szól, akik most először találkoznak a "pazar angol lakodalmas skával", hanem azoknak is, akik három évvel ezelőtt már látták a csapatot a rendezvényen.

A Hair zárja a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivált

A híres Broadway-musical, a Hair komolyzenei változata zárja csütörtök este a huszadik Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivált, a produkcióban énekes szólisták és szimfonikus zenekar, csaknem száz szereplő működik közre.

Kiállítást nyit Pavarotti emlékére özvegye

Luciano Pavarotti sztártenor emlékére szentelt kiállítást nyit az özvegy, Nicoletta Mantovani kedden Manfredonia dél-olasz városban.

Robin Hood magyar alkotók tollából!


A szegények pártolója és igazság osztó középkori hős története születik meg musical változatban a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Szabad Tér Színház bemutatásában, a margitszigeti nagyszínpad természet ölelte, zöld környezetében elevenedik meg a remek művészeket, sztárokat felvonultató előadás.

Nemzetközi kamarazenei fesztivál Kaposváron


Nemzetközi kamarazenei fesztiválnak ad otthont Kaposvár: augusztus 13. és 20. között 16 komolyzenei koncertet rendeznek a somogyi megyeszékhelyen, a könnyedebb műfajok szerelmeseit pedig Ősbemutatók fesztiváljával, illetve Nemzetközi Jam-Session Találkozóval várják.

Ismét írótábor Tokajban


A határon túli magyar irodalom ügyeivel foglalkozik az ezúttal immár 38. alkalommal megrendezendő Tokaji Írótábor, amely augusztus 11-től 13-ig várja az írókat, költőket, esszéírókat, esztétákat, irodalomtörténészeket.

David Afkhamé a 15 ezer eurós salzburgi karmesteri díj

A Salzburgi Ünnepi Játékokon a fiatal karmesterek versenyének 15 ezer eurós fődíját David Afkham 27 éves német karmester nyerte. A díjjal egy fesztiválkoncert vezénylése jár "prémiumként".

Pódiumszínpad létesül a Sóstói Színházi Estéknek otthont adó hotelben


Nyolcvan néző befogadására alkalmas színpaddal bővül a Sóstói Színházi Esték programsorozatának helyet adó nyíregyházi Barbizon Hotel; a beruházás részben uniós támogatás segítségével valósul meg.

Sziget – A keddi Cseh Tamás-emlékkoncertet ajánlja: Bereményi Géza

Nagyon örülök, hogy Cseh Tamás dalait feldolgozták, és koncerten is játszani fogják. Tekintse az egyik "szülő" aggodalmának, ha azt kívánom, csak le ne rontsák az eredeti dalok hitelét – mondta Bereményi Géza író, filmrendező az MTI-nek annak kapcsán, hogy kedden, a Sziget fesztivál "nulladik" napján Cseh Tamás-emlékkoncertet tartanak.

EKF – Huszonötezer látogatója volt az idei Ördögkatlan Fesztiválnak

Az előzetes becslések szerint mintegy 25 ezren látogattak el a tavalyi 12-15 ezer érdeklődővel szemben az idei Ördögkatlan Fesztiválra, amelynek immár harmadik alkalommal három dél-baranyai település: Kisharsány, Nagyharsány és Palkonya adott otthont.

Kiállítás meztelen Mona Lisákból Dél-Olaszországban

Szokatlan, de annál érdekesebb kiállítás látható a dél-olasz Pugliában: a világ egyik legismertebb festményének, a Mona Lisának az utánzatai láthatók – ruha nélkül.

Magyar és spanyol énekes nyert Románia legrangosabb énekversenyén

Egy romániai magyar és egy spanyol énekes nyerte meg a romániai Brailán megrendezett Hariclea Darclée énekversenyt, amely Románia legrangosabb ilyen jellegű megmérettetése.

EKF – Nemzetközi ifjúsági kórustábor Pécsett

Nemzetközi ifjúsági kórustábort rendeznek erdélyi, amerikai és japán résztvevőkkel a baranyai megyeszékhelyen hétfőtől.

Művészet és politika: itthon hagyománya van az apátiának

Beszélgetés Gulyás Gáborral, a debreceni Modem igazgatójával

A Modem megpróbál úgy viselkedni, mintha ebből a szempontból is normális országban élnénk – szögezte le Gulyás Gábor, a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ igazgatója arról beszélve, hogy Magyarországon igencsak korlátozottan van jelen a politikai témájú művészet. Az általa vezetett intézmény ezzel szemben már többször is otthont adott vitákat kiváltó, néha botrányosnak kikiáltott tárlatoknak. Az MTI-Pressnek adott interjújában az igazgató úgy fogalmazott, hogy a legtöbb negatív kritika éppen annak a pártpolitikától túlfűtött szekértábor-háborúnak a része, amelynek nagyban köszönhető, hogy a művészek közül kevesen vállalják fel politikai vagy társadalmi kérdések feldolgozását.

Matisse a Vatikánban


Rendkívüli kiállítás megnyitására készülnek a Vatikáni Múzeumban: XX. századi, ráadásul laikus művész, Henri Matisse alkotásait mutatják be a pápai termekben.

Kohán György centenáriumi kiállítása a KOGART Galériában


Kohán György (1910–1966) Kossuth-díjas festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából életművéből válogatott 22 festményét és 8-10 grafikáját állítják ki szerdától a KOGART Galériában a gyulai Corvin János Múzeum közreműködésével.

Amikor afrikai írók fedezik fel Afrikát

Tizennégy afrikai író megelégelte, hogy mindig kívülállók beszámolóit kell olvasnia Afrikáról, és – részben a labdarúgó világbajnokság hatására – nekilátott, hogy könyvek és blogok sorozatában számoljon be a földrész sokféleségéről.

Hétfőtől árulják a bérleteket a Szegedi Nemzeti Színházban

Összesen tizennyolcféle, premier-, opera-, gyerek- és diákbérletet, valamint egy a néző igényeinek megfelelően összeállítható szabadbérletet kínál a 2010/2011-es évadra a Szegedi Nemzeti Színház – tájékoztatta az intézmény az MTI-t annak kapcsán, hogy hétfőn megkezdik a belépők értékesítését.

Sziget – Színházi és múzeumi programok a fesztiválon

Idén sem csupán koncertek várják a "mínusz egyedik" nappal már hétfőn elinduló Sziget fesztivál közönségét: az Óbudai-szigetre látogatók számos színházi és múzeumi program közül válogathatnak augusztus 11. és 15. között.

A Schönbrunni kastély Bécs legkedveltebb látnivalója

A Schönbrunni kastély, a Habsburgok nyári rezidenciája 2009-ben is a turisták legkedveltebb célpontja volt Bécs nevezetességei között, több mint 2,4 millióan gyönyörködtek a barokk pompában.

Az olasz múzeumlátogatók fele nem fizet

Diákok, nyugdíjasok, katonák, újságírók – mind ingyen látogathatják a múzeumokat Olaszországban. Ha fejenként csak egy eurót fizetnének, nem lenne üres a firenzei Uffizi képtár és a Colosseum kasszája sem.

Básti Lajosnak állítottak emléktáblát keszthelyi lakóházán

A Nemzeti Színház egykori művészének lánya, Básti Juli leplezte le szombaton az édesapja keszthelyi lakóházán elhelyezett emléktáblát.

Sziget – A Kispál és a Borz koncertjét ajánlja: Lackfi János költő

"Aki volt már Kispál-koncerten, tudja, hogy az ottlét nagyon fontos. A nettó, nyers zenét egy stúdiófelvétel is hozza, ott van viszont a koncert áramütése, a számok közti kommentárokból, a mozgásokból, fényekből, arcokból összeadódó sajátos valami. Biztos nem lesz egy könnyen feledhető este" – ígéri Lackfi János költő a hétfői Kispál és a Borz koncert kapcsán az MTI-nek. A zenekar 22 év aktív zenélés után a Sziget fesztivál "mínusz egyedik" napján tartja búcsúfellépését.

Virágzik a kulturális piac Berlinben

A korábbi negatív jóslatok ellenére és a gazdasági válságnak fittyet hányva idén is virágzik a művészeti élet a berlini galériákban – élénkebben, színesebben, elevenebben, mint valaha.

Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzője 220 éve született

Nemzeti himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc 220 éve, 1790. augusztus 8-án született.

Sziget – Gerendai Károly: A komfort növelése a cél

– Az idei Szigeten a látogatók komfortérzetének növelése a fő cél – mondta el az MTI-nek Gerendai Károly, az augusztus 9-én kezdődő fesztivál ügyvezető igazgatója, aki az önkormányzati választások után is biztosnak érzi a rendezvény jövőjét.

Szárnypróbálgatók 2011 – pályázati felhívás

 
„FALUDY GYÖRGY Irodalmi Műhely”
(ALFÖLD Művészeti Egyesület – Raszter Könyvkiadó)


Pályázhatnak:    magyar anyanyelvű pályakezdő és haladó alkotók
Beadási határidő: 2010. szeptember 24.

AXN Filmfesztivál – Az Autóstop nyerte a fődíjat

László József Autóstop című alkotása nyerte el az amatőr rövidfilmeseknek bemutatkozási lehetőséget biztosító III. AXN Filmfesztivál fődíját – tájékoztatták az MTI-t pénteken a szervezők.

Világgazdaság: törvénybe foglalnák a könyvek fix árát

A negyedik éve zsugorodó könyvpiac szereplői között éles vita folyik: hogyan osszák meg az emelkedő költségeket egymás között, az egyik javaslat szerint törvénybe foglalnák a könyv fix árát – írja a pénteki Világgazdaság.

Szobrot állítottak Gregor Józsefnek Szegeden

Utolsó szerepének – a Csárdáskirálynő Leopold Mária hercege – helyszínétől, a szegedi Dóm tér színpadától száz méterre a Nemzeti Pantheonban csütörtökön helyére emelték a 2006-ban elhunyt Kossuth-díjas operaénekes, Gregor József bronz mellszobrát.

Új központ épül a vajdasági Tanyaszínház számára


Még az idén megkezdődhet a vajdasági Tanyaszínház központjának építése Kavillón.