Ugrás a tartalomra

Telt ház előtt vetítették Fábri Zoltán Körhinta című filmjét Lyonban

Telt ház előtt vetítették a 100 évvel ezelőtt született Fábri Zoltán Körhinta című klasszikusának felújított és digitalizált változatát hétfő este a lyoni Lumiére Filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel kedden.

Elutasította a bíróság a Salvador Dalí elleni apasági keresetet

Elutasította a bíróság hétfőn azt az apasági keresetet, amelyet a 61 éves Pilar Abel indított, azt állítva, hogy biológiai apja Salvador Dalí világhírű festőművész volt.

Javier Sierra misztikus történelmi regénye nyerte el a spanyol Planeta-díjat

 Az El fuego invisible (A láthatatlan tűz) című regényéért Javier Sierra spanyol író, újságíró nyerte el idén a Planeta-díjat, amely a legnagyobb pénzjutalommal, 601 ezer euróval (185 millió forint) járó spanyol nyelvű irodalmi elismerés.

Pályázatot hirdet a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása céljából kétfordulós színikritika-pályázatot hirdet a Színházi Kritikusok Céhe. A 75 éve született Koltai Tamás nevét viselő pályázatra rendszeres színházlátogató középiskolások, egyetemi hallgatók és írással hivatásszerűen foglalkozó, 17-30 éves életkor közötti színházkedvelők jelentkezését várják - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

Kazuo Ishiguro nyerte a 2017-es irodalmi Nobel-díjat

A Svéd Akadémia döntése alapján 2017-ben a legrangosabbnak számító irodalmi kitüntetést, az irodalmi Nobel-díjat Kazuo Ishiguro nyerte el.

Hét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron

A magyar szerzők mellett dán, orosz, lengyel, izraeli, finn, török és cseh írók mutatkoznak be a tizedik alkalommal megrendezendő Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron október 19. és 22. között Budapesten, a Teslában - közölték a szervezők az MTI-vel.

Görgényi István 1956-os festményeiből nyílik kiállítás

Görgényi István tatabányai festőművésznek az 1956-os forradalom leverése után titokban készített festményeiből mutat be válogatást az a kiállítás, amely Egy rejtett életmű címmel szerdán nyílik Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában.

Maria Joao és Egberto Gismonti koncertje a Zeneakadémián

Két különleges és virtuóz dzsesszelőadó, Maria Joao portugál énekesnő és Egberto Gismonti brazil gitáros, zeneszerző ad közös koncertet kedden a Zeneakadémia Nagytermében.

Kiállítás nyílik a Biblia és a képzőművészet kapcsolatáról a Várkert Bazárban

Ég és Föld között címmel a Biblia és a magyar képzőművészet kapcsolatát körüljáró kiállítás nyílik vasárnaptól a Várkert Bazárban, Budapesten.

Lábass Endre és Vida Gábor kapták az idei Déry-díjat

Lábass Endre és Vida Gábor prózaírók vehették át az irodalmi élet kimagasló teljesítményeit elismerő Déry-díjat pénteken Budapesten.

Újra mozivásznon látható a Pál utcai fiúk

A 2017-es Fábri Zoltán-centenárium alkalmából újra mozivásznon látható A Pál utcai fiúk, amelyet a filmalap égisze alatt működő Magyar Nemzeti Filmarchívum digitális felújítási programjában restauráltak - közölte csütörtökön a Magyar Nemzeti Filmalap.

A cannes-i fesztivál vezetősége megdöbbent és az Oscar-akadémia is összeül Weinstein ügyében

A szexuális zaklatással és erőszakkal gyanúsított Harvey Weinstein hollywoodi filmmogul elleni vádak megdöbbentették a cannes-i filmfesztivál vezetőit, akik együttérzésüket fejezték ki az áldozatoknak. Közben az amerikai filmakadémia bejelentette, hogy szombati válságtanácskozásán dönt Weinstein ügyében.

Az Egyesült Államok 2018 végén kilép az UNESCO-ból

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok 2018 végi határidővel kilép az UNESCO-ból, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből.

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Tíz fiatal vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában szerdán a Müpában.

Gyenes Kálmán fotóművész alkotásaiból nyílik emlékkiállítás Szegeden

Gyenes Kálmán fotóművész alkotásaiból nyílik emléktárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeum helytörténeti kiállítóhelyén, a Fekete házban pénteken – közölte a közgyűjtemény sajtóreferense az MTI-vel.

Nyeletlenkedések a Kürtőskalács Fesztiválon

Székely irodalmi humor a Kürtőskalács Fesztiválon.

Ábelék Budapesten, a Kürtőskalács Fesziválon

Muszka Sándor A lusta dög és Demeter Szilád Kéket kékért című könyve a Kürtőskalács Fesztiválon.

A zongoránál a három testőr áll és felolvas – Előretolt Helyőrség Pinceestek

Kitűnő vers- és széklábak!
Próza és póz előfordulhat!
A nézőtérre kritikai-, humor- és egyéb érzékeket bevinni kifejezetten ajánlatos.

Elhunyt Nepp József rajzfilmrendező

Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, forgatókönyvíró - tudatta családja hétfőn az MTI-vel.

Elhunyt Aradszky László táncdalénekes

Elhunyt Aradszky László táncdalénekes. A hatvanas évek egyik legnagyobb sztárelőadója vasárnap este halt meg, életének 83. évében – közölte a család hétfőn az index.hu-val.

Székely porta alapkövét helyezték el Kismányokon

Hagyományos bukovinai székely porta alapkövét rakták le vasárnap a Tolna megyei Kismányokon, ahol negyedszer rendezték meg a bukovinai székelyek búcsúját és zarándoklatát.

Tornai József: mindig profi akartam lenni a lírában

Már kezdőként sem akartam mást, csak profi lenni a lírában - mondta az MTI-nek a 90. születésnapját ünneplő Tornai József Kossuth-díjas költő.

Három kiadvány az Eötvös Collegiumról

Három jeles irodalomtörténeti kiadványt mutatnak be az ELTE-n, köztük a 120 éves Eötvös Collegium tiszteletére született tanulmánykötetet.

A legnagyobb hungarikumot, a magyar nyelvet pályázat segíti

A TINTA Könyvkiadó, mint a magyar egynyelvű szótárak legnagyobb kiadója, átérezve felelősségét pályázatot ír ki, hogy a magyar könyvtárakban és a közoktatásban széles körben elérhetőek legyenek a magyar nyelv mai állapotát leíró új szótárak.

Szépírók a KSH Könyvtárban

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában szervezett beszélgetős sorozat vendége ezúttal Bódis Kriszta író-rendező.

Kluger Zoltán Modernista nézet egy új földön című kiállításának megnyitója

Kluger Zoltán fotóin egy állam, Izrael megalakulását, egy nemzet önállóságra törekvését, a tragédiák utáni újjáéledő reményt örökítette meg.

Megújul a Szolnoki Szigligeti Színház

Az 1912-ben átadott és azóta többször átalakított Szigligeti Színház épületének utolsó teljes rekonstrukciója több mint negyed százada történt.

CAFe Budapest - Kortárs művészet tizenhét napon át

Október 6-ától tizenhét napon át számtalan műfajban - jazz, klasszikus, pop- és világzene, irodalom, táncművészet, színház, képzőművészet, design és divat - több mint száz programmal várja a közönséget csaknem negyven helyszínen a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

Szondi György és Toót-Holló Tamás kisfilmjének bemutatója

Szondi György és Toót-Holló Tamás fél-fél órás filmjének bemutató előtti vetítésére várják az érdeklődőket a Bolgár Kulturális Intézetbe.

Philip Zimbardo szociálpszichológus az előítéletességről

Telt ház hallgatta a harmadik Heroikon Nemzetközi Konferencia előadóit az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a világhírű tudós, Philip Zimbardo részvételével.

Szécsi Noémi új regénye a Margó Fesztiválon

A Margó Irodalmi Fesztiválon október 21-én, 19 órakor mutatják be Szécsi Noémi Egyformák vagytok című regényét.

Akadémikusok életműve az MMA új honlapján

Elkészült a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak életművét bemutató weblap. A hiánypótló digitális lexikon 380 akadémikus életét, pályáját és művészetét gazdag fotó- és videó-tartalommal illusztrálja.

Nobel-díj – Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi elismerést

Kazuo Ishiguro angol írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Megvan az irodalmi Nobel-díj nyertese

Kazuo Ishiguro angol író kapja az irodalmi Nobel-díjat.

Szabó Magda 100 – Emlékházat és domborművet avattak Debrecenben

Szabó Magda születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából emlékházat és domborművet avattak az író egykori iskolájában, a debreceni Dóczy gimnáziumban.
   
Érdeklődők a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában létrehozott Szabó Magda Emlékházban az avatás napján, 2017. október 4-én

Már csak 5 nap az Írószövetség Arany-pályázatának határidejéig

Október 10-ig nyújthatók be a Magyar Írószövetség Arany 200-pályázatára a pályaművek.