Ugrás a tartalomra

Színművész hallgatók adják elő a tavalyi év legszebb verseit Budapesten

 Többrészes előadássorozaton adják elő a Szép versek 2016 antológia költeményeit a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színművész szakos hallgatói a budapesti Magvető Caféban – közölte a könyvkiadó az MTI-vel hétfőn.

Keleti Éva fotóiból nyílik kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

Keleti Éva fekete-fehér fotóiból nyílik rendhagyó kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában október 5-én.

Emelik a Nobel-díjjal járó pénzjutalmat

Hat év után emeli kategóriánként 1 millió svéd koronával (32,6 millió forinttal) a Nobel-díjjal járó pénzjutalom összegét a svéd Nobel Alapítvány.

Leesett a Károly-hídról és meghalt Jan Tríska cseh színész

 Meghalt Jan Tríska neves cseh színész, aki számos amerikai filmben is szerepelt. A nyolcvanéves művész hétfőn kórházban halt meg, miután új filmje forgatása előtt a Károly-hídról beesett a Moldvába, és súlyos sérüléseket szenvedett – közölték hétfőn Prágában.

„Könyves Gesamtkunstwerk”: Magyar Könyvkiadók Napja a szegedi bölcsészkaron

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara A könyv a Gutenberg-galaxis után címmel idén első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Magyar Könyvkiadók Napját. A 2017. október 4-ei rendezvénynek a Bölcsészkar (Egyetem u. 2.) és a Grand Café (Deák Ferenc u. 18.) ad otthont.

Majdnem 400 év után azonosítottak egy elveszettnek hitt Rubens-portrét

Majdnem 400 év után került elő Glasgow-ban Peter Paul Rubens 17. századi flamand festő elveszettnek hitt portréja - írta a BBC hírportálja.

Meghalt Charles Bradley amerikai soulénekes

Meghalt 68 éves korában rákbetegségben Charles Bradley amerikai soulénekes - írta a művész szóvivőjére hivatkozva a BBC News.

Leopold Bloom Képzőművészeti Díj | 2017

ÚJ BUDAPEST GALÉRIA
1093 Budapest, Fővám tér 11–12., (Bálna Budapest)
2017. szeptember 23.–november 12.
 
Az idei Leopold Bloom Képzőművészeti Díj döntősei:

Döntött a kormány az MMA és a MANK ösztöndíjrendszerének támogatásáról

A kormány egyetértett és támogatja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (MANK) művészeti ösztöndíjrendszerének megújítását - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.

Emléktáblát avattak Bencsik Sándor gitárosnak Újbudán

Emléktáblát avattak Bencsik Sándornak, a P. Mobil, a P. Box és a Beatrice harminc évvel ezelőtt elhunyt gitárosának pénteken Újbudán. A zenész a Lecke utcai házban két évtizeden át, 1967-től 1987-ig élt és alkotott.

Kettős jubileumát ünnepli a Szegedi Kortárs Balett

Alapításának harmincadik évfordulóját ünnepli a Szegedi Kortárs Balett, amely 25 esztendeje működik ezen a néven – közölte Juronics Tamás művészeti vezető pénteken a Tisza-parti városban.

A kínai–magyar kulturális együttműködésről tárgyalt Balog Zoltán Hangcsouban

Lo Su-kang kínai kulturális miniszterrel folytatott kétoldalú megbeszélést pénteken Kínában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki részt vett a Kína - Közép- és Kelet-Európai Országok Kulturális Miniszteri Fórum ünnepélyes megnyitóján is Csöcsiang tartomány fővárosában, Hangcsouban.

Augusto de Campos brazil költő kapja a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat

 Augusto de Campos brazil költőnek ítélte oda a Janus Pannonius Alapítvány kuratóriuma a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat 2017-ben – tájékoztatta az MTI-t Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke pénteken.
    

Arany-emlékév – Lemezbemutató koncert a költő kompozícióival

Arany-estet tartanak szombaton az óbudai Kobuci Kertben. A program különlegessége, hogy a Nana Vortex együttes bemutatja a kétszáz éve született költő zenei szerzeményeiből készített albumát.

Varga Melinda könyvbemutatója az Írók Boltjában

VARGA MELINDA SEM A FÉRFIBAN, SEM A TÁJBAN című verseskötetének bemutatójára az Írók Boltjában kerül sor szeptember 21-én délután öt órától. A szerzővel Böszörményi Zoltán és Vörös István beszélget.
Az est moderátora Mészáros Sándor.

Nők, férfiak és más dolgok - kiállításmegnyitó

A Magyar Műhely Galéria szeretettel várja az érdeklődőket Holló István kiállításának megnyitójára.

Aranyvasárnap szeptemberben

Az Arany-emlékév egyik központi helyszíne, a Petőfi Irodalmi Múzeum a tavaszi Aranyvasárnaphoz hasonlóan szeptember 24-én, vasárnap ismét megrendezi ingyenes családi programját.

A Fészek Színház ezúttal könyvet kínál nézőinek

A Fészek Színház Kulturális Egyesület kiadásában szeptember 21-én jelenik meg két háziszerzőjük, Cziczó Attila és Miklós Máté verseskötete, a LÍRA+DRÁMA.

Október végén kerülhet ki Bud Spencer szobra a budapesti Corvin sétányra

A tervek szerint Bud Spencer születésnapjára, október végére kerülhet ki a színészt ábrázoló egész alakos bronzszobor a budapesti Corvin sétányra – közölte a Józsefvárosi Önkormányzat az MTI-vel.

Teknőspáncél, neves műfordítók és reneszánsz táncok az OIK-ban

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár (OIK) a Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan 2017. szeptember 22-én pénteken tartja a már hagyományosnak tekinthető Nyílt Napját.

Jókai Egy az Isten című regényének eredeti kéziratát is bemutatja a Petőfi Irodalmi Múzeum

Jókai Mór 140 éve megjelent Egy az Isten című regényének eredeti kéziratát is bemutatja a Petőfi Irodalmi Múzeum az unitárius egyház és az irodalom kapcsolatáról szóló kamarakiállításon – mondta a múzeum gyűjteményi igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Üljön be egy Terápiára!

A ferencvárosi Pinceszínház a Magyar Dráma Napja alkalmából a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. támogatásával 2017. szeptember 21-én 19 órai kezdettel bemutatja: Üljön be egy Terápiára! című interaktív színházi műsorát.

Zsebuniverzum Kemény Gabriellával és Terenyei Tímeával

Álmomban beleestem egy
zseb-univerzumba. A kör-alakú
szobák belülről nyolcszögűek voltak,
odébb kúsztak a pontok a helyükről, és
egyre forróbbak lettek a falak. Aztán
felébredtem arra, hogy puha, és lázas
a bőröd, és hogy a kerek ujjperceid,
nyolcszögű kéztartásban végződnek.
A sarokban mászott egy pók, te
pedig aludtál, a hideg falhoz simulva.

Tizenhét társulat lép fel az erdélyi magyar bábszínházak nagyváradi fesztiválján

Tizenhét társulat huszonkét előadása lesz látható a harmadik alkalommal megrendezendő Fux Feszten Nagyváradon, az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválján, amelyet Fux Pálról, a szervező nagyváradi bábszínház egykori vezető személyiségéről neveztek el.

Kulturális örökség napjai - Országszerte több mint 600 program a hétvégén

Országszerte 100 település mintegy 260 helyszínén több mint 600 ingyenes programmal várják a közönséget a Kulturális örökség napjai rendezvénysorozat keretében szombaton és vasárnap.

Ma van a Színházak Éjszakája

Ma van a Színházak Éjszakája, amelyen bemutatókkal, mesejátékokkal, nyílt tánc- és olvasópróbákkal is várják a látogatókat országszerte.

Ma és holnap a magyar népdal napja Martonvásáron

Ma és vasárnap immár negyedik alkalommal rendezik meg Martonvásáron a magyar népdal napját a Brunszvik-Beethoven Kulturális Központban és környékén.

Európai Filmdíjak - Julie Delpy kapja idén az Európai Filmakadémia életműdíját

Julie Delpynek ítélte oda idén életműdíját az Európai Filmakadémia (EFA), az Európai hozzájárulás a világ filmművészetéhez nevű díjat a francia-amerikai színésznő személyesen veszi át az Európai Filmdíjak december 9-i átadóján Berlinben - közölte az EFA pénteken.

Öt új előadással várja a nézőket az idei évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

Öt izgalmas és gondolatébresztő előadással várja a 2017-2018-as évadban a nézőket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, az első bemutató az októberi szocialista forradalommal foglalkozik - mondta Urbán András igazgató pénteken az MTI-nek.

Kulturális örökség napjai - Épületfelfedező séták és kiállításmegnyitó a Magyar Nemzeti Levéltárban

Épületfelfedező sétákkal, kiállítás megnyitóval, könyvbemutatóval és kézműves foglalkozásokkal várja a közönséget a kulturális örökség napjai alkalmából a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) a Bécsi kapu téri Országos Levéltárában szeptember 17-én, vasárnap.

Hat bemutatója lesz az évadban a veszprémi Pannon Várszínháznak

Hat bemutatója lesz az évadban a veszprémi Pannon Várszínháznak, új kezdeményezésként színházi anekdotákat felvonultató produkciót láthat majd a közönség - közölte pénteken veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Londoni mozikban is bemutatják Enyedi Ildikó filmjét

A Testről és lélekről című díjnyertes alkotást szeptember 18-tól a brit főváros több mozijában is megtekinthetik a nézők - közölte a Londoni Magyar Kulturális Központ csütörtökön az MTI-vel.

Ukrán oktatási törvény - Jogi szakértő: szabálytalanságok történtek a törvény elfogadásakor

Az új oktatási törvény elfogadásakor az ukrán parlament alapvetően sértette meg a jogalkotás szabályait, a szavazás nem is a konkrét normaszövegről, hanem a képviselők hazafiasságának "szintjéről" szólt - jelentette ki Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

Ma van a Színházak éjszakája

Ma van a Színházak éjszakája, amelyen bemutatókkal, mesejátékokkal, nyílt tánc- és olvasópróbákkal is várják a látogatókat országszerte.

Magyarország a díszvendége az idei Varasdi Barokk Estéknek

 Magyarország a díszvendége az idei Varasdi Barokk Esték nemzetközi horvát komolyzenei fesztiválnak, amelyet szeptember 22. és október 2. között tartanak - közölte a Zágrábi Magyar Intézet az MTI-vel.